Just An Endless Story (JM + V) - Befejezett

20. fejezet

Viki

- Hűha - lepődött meg RiRoo, mikor ajtót nyitott nekem. Ryo békésen szunyókált a kezében, elégedett fejjel. - Most nagyon megleptél. Mindenre számítottam csak.. Rád nem - rázta meg a fejét, majd észhez kapva arrébb állt az ajtóból. - Gyere be nyugodtan.

- Nem szeretnék zavarni. Nem is tudom, miért ide jöttem - zavarodtam össze, és ahelyett, hogy bementem volna, hátráltam pár lépést. Mikor a kórházban voltunk, meg se szólaltam, most meg bepofátlankodok ide, mert nincs hova mennem. Vagy hol elbújnom. Milyen ember vagyok én?

- Hölgyem, zavarja önt a kisasszony? - lépett mellém egy nagy darab ember, kérdőre vonva RiRoo-t.

- Dehogy! - legyintett. - Ő egy fontos ember. És most be fog jönni - nézett rám erélyesen. Megfogta a kezem, és lágyan behúzott, majd becsukta az ajtót. - Ne haragudj. Csoda, hogy a kapun beengedtek.

- Mi folyik itt?

- A pasas, akitől megmentettél - tért vissza rá, mire bólintottam. - DenKi a neve, és megszökött a börtönből. Így házi őrizetet kaptam. Azt gondolják, ide fog jönni, hogy bosszút álljon.

Nagyot sóhajtottam. Még jó, hogy fogalma sincs, hol lakok. Különben mi is veszélyben lennénk. Elvégre én támadtam meg.

- Ülj le nyugodtam, lerakom Ryo-t, és csinálok teát - mutatott a konyha felé. Engedelmesen elhelyeztem magam, de az izomlázam és az enyhe sajgó érzés miatt úgy ültem le mint egy aranyeres nagymama. Ez de ciki már! RiRoo beszaladt a konyhába, és feltette a teának a vizet. Pár pillanat múlva már a kezemben fogtam a gőzölgő italt. Ő is leült az asztalhoz. - Másnaposság ellen van, így elég pocsék az íze.

- Mégis honnan tudtad? - keltem ki magamból. Igaza volt, már a szaga is rossz, de ha tényleg segít, muszáj lelöknöm.

- Nem vagyok sokkal idősebb, mint te, de több dolgot megéltem. Csak tudom - vont mosolyogva vállat. Nem értem őt. Eddig bántalmazták, mégis mosolyog, és szabadabb, mint amilyen én voltam anno. Pedig nekem nem volt ennyire durva. Vagyis... Nem erőszakolt meg, vagy ejtett teherbe.

- Jó látni, hogy jobban vagy - mosolyodtam el én is. RiRoo a karjára fogott, és mélyen elgondolkodott. Arca komor lett, szemeiből eltűnt a fény.

- Igyekszem, tudod? Csak pár napja történt, de máris úgy érzem magam, mint egy elmebeteg. Éjszaka semmit sem aludtam, próbáltam élvezni a csendet, hogy nincs itt, és egyedül lehetek Ryo-val. De minden rezzenésre megijedtem. Nem tudom, mikor leszek jól.

- Sokára - bukott ki belőlem. Megilletődve rám pillantott. Mintha tudta volna, miért mondtam ilyen magabiztosan, bólintott. Nem firtatta. - De ne legyél olyan, mint én. Ne utasítsd el a világot. Hagyj magadnak időt a gyógyulásra, utána pedig élj úgy, mint előtte.

- Igyekezni fogok - ígérte meg. - De most mesélj te. Mi járatban vagy? Menekülsz a jóképű pasid elől? - nevetett fel. A torkomon akadt a korty, mikor meghallottam, mennyire beletrafált elsőre.

- Ide se jövök többet - töröltem le a kifolyt teát a számról. - Te túl ijesztő vagy.

- Bocsi, majd visszafogom magam. De most annyira boldog vagyok. Végre van kivel beszélgetnem. Rég volt már ilyen - vigyorgott. Őszintén, és tisztán. Szegény lány, még előtte az élet, mégis ilyen múlttal nem lesz könnyű neki. megsebezték, és az sosem fog eltűnni. - Hol van Lisa?

- Elutazott. Ma jönnek haza. Én pedig - sóhajtottam egyet, és a bögrémre néztem. Nem kellene elmondanom neki, mégiscsak egy idegen. Ráadásul elvenném a kedvét. - Egy idióta vagyok.

- Összevesztetek?

- Nem - ingattam meg a fejem. - Csak..

- Nem tudod, hányadán álltok. Oh, velem is volt ilyen - kalandozott el. - Mikor csak élvezem, ha vele vagyok, de nem akarom kimutatni, mert ha ennél több lenne közöttünk, az megsebezne. Én pedig meg akartam tartani magamnak azt az állapotot, mikor csak úgy vagyunk, és semmi kötelezettségünk nincs egymás felé, mégis élvezzük az életet.

- Pontosan - csaptam össze a tenyerem.

- Szóval le is feküdtetek. És, milyen volt?

Felnéztem rá, és hátradőltem a székemben. Ez a nő ufó? Elmebeteg? Nem is volt témában, nem is jártunk afelé, mégis honnan esett ez le neki? Ennyire nem lehet valaki jó! Nem lehet ennyire az arcomra írva! Vagy talán azért ilyen, mert hasonló cipőben járt? Nem ismerem, most találkozok vele másodjára, de tudom, mit élt át, és ezért szívesen megosztanám vele, hogy velem is ez a helyzet. De miért?

- Én másztam rá, de nagyon elszégyelltem magam reggelre. Ezért elhitettem vele, hogy emlékszem, és leléptem.

- Uh, ez így gáz.

- Tudom. Elé kellett volna állnom, és megbeszélnünk mindent. De akkor ez tűnt jó megoldásnak, a kínos beszéd helyett.

- Ezzel nem is lenne baj, ha tudod a következő kérdésre a választ.

- Én még a következő kérdést se látom - nevettem fel kínosan.

- Hogyan tovább? - vont vállat. - Továbbra is csak barátok lesztek, akik nem emlékeznek arra az éjszakára, vagy felvállaljátok? Ő szeret téged? És te szereted?

- Ez kicsit sok - vontam fel a szemöldököm. - Egy kérdésről volt szó.

- Válassz. - Elgondolkodtam. Túl nagy lépés lenne azt mondanom, hogy szeretem, de fogalmam sincs, ő mit érez. Én is csak egy kaland voltam neki, mert részegen mi mást csinálhattunk volna? Emlékeim szerint mind a ketten élveztük. Nagyon is.

- Annyira - kezdtem bele esetlenül. Még mindig a gondolataimba voltam merülve. - Különbözünk. Tudod mit mondott? Öt gyereket szeretne. Ötöt! - mutattam a kezemen is.

- Bevállalós pasi - fonta mosolyogva keresztbe a karját.

- Olyan természetesen beszélt erről. Tudom, bennem van a hiba, de én nem szeretem a gyerekeket. És nem is akarok. De hozzá illene az apaság.

- Nektek mindenképp össze kell jönnötök. Lehet ott törne ki a harmadik világháború, de ti nagyon élveznétek.

- Jajj, hagyd már - legyintettem.

Ryo felsírt, ezért RiRoo elment visszaaltatni. Addig én bekapcsoltam a mobilom, és cseppet sem lepődtem meg, hogy a sok értesítés miatt rögtön lefagyott. A legtöbbet Lisa küldte. Aggódott, hogy hol vagyok, és leírta, hogy Tae nem bír magával, és már mindenhol keresett. Még egy kicsit nem akartam válaszolni neki, mert akkor rögtön felhívna, ezért visszacsúsztattam a zsebembe, mintha nem is láttam volna.

RiRoo-nak igaza van, el kell döntenem. Ha ma haza akarok menni, mit kéne tennem? Odaállni elé, és megbeszélni, ő mit gondolt, és mit akar ezek után? Vagy továbbra is játszani a tudatlant, mert az biztonságosabb? Akkor csak a bűntudat marad.