Just An Endless Story (JM + V) - Befejezett

33. fejezet

Lisa

- Levetted a gyűrűdet? - kérdeztem rá, mikor láttam, hogy nincs nála. Eddig fel se tűnt, de nem is volt időm arra figyelni. Jiminék már elmentek, mikor felébredtem. Viki kint tévézett, így leültem mellé, de most, hogy szembe ülök vele és látom a csupasz ujját, szinte ordított a tény, hogy nincs rajta.

Felemelte a kezét, és a gyűrű helyét vizslatta. Szemei nagyra tágultak, nem tudott mit kezdeni a dologgal.

- Nem. Nem vettem le.

- Biztos itt van valahol akkor. Nézzünk szét - álltam fel.

- Nem kell akkora ügyet csinálni belőle. Csak egy gyűrű - vont vállat. Megforgattam a szemem és megragadva a karját bevonszoltam a szobába. Tudtam, hogy makacskodni fog, elvégre a szüleitől kapta azt a gyűrűt. De többet jelentett neki, mint azt más hinné. Most pedig folyamatosan a helyét dörzsöli, és olyat fejet vág, mint aki azt kérdezgeti magától ,,hogy nem vettem észre?".

Átnéztünk mindent a szobában, az ágyat, a fürdőt, a ruháit, sőt még Tae szekrényét is feltúrtam. Utána új ötlet gyanánt szétszedtem a kanapét, és oda világítottam be, hátha a résbe csúszott, de sehol sem találtuk. A fél délutánunk elment arra, hogy darabokra szedtük a házat.

- Talán ott esett le, ahol elestél. Emlékszel még, hol volt?

- Nem kell azért kimenni.

- Viki, kussolj és öltözz! - rivalltam rá. Fújtatva bár, de elindult az ajtó felé.

A csípős hidegben jól esett egy kis séta, a tenger látványa pedig még ilyen időben is felvidított. Ellenben Vikivel, akit elrázott a hideg, arca eltorzult, gondolom a feltörő emlékei miatt. Megmutatta, nagyjából hol eshetett bele, és melyik sziklákon ugrándozott. Őszintén szólva próbáltam semleges arcot vágni, de nehezemre esett. Ha itt veszett el, soha nem lesz meg.

- Merre vagytok? - írta Jimin, vagy fél órával ezelőtt. Le volt némítva a telefonom, ezért nem hallottam, így rögtön válaszoltam neki.

- Viki elhagyta a gyűrűjét, és kijöttünk a tengerhez megkeresni.

- Oda? Nem hiszem, hogy meglesz, ha ott vesztette el.

- Muszáj. Vikinek fontos volt, a szüleitől kapta. - Leraktam a telefont, és a lány mellé futottam, aki unottan tovább sétált.

- Menjünk haza. Fázok. - Végignéztem magunkon, és megállapítottam, hogy nagyon alulöltöztünk. A hó lassan kezdett szállingózni, mi meg kint voltunk egy kardigánban. Nem hittem, hogy idáig elhúzódik.

- Csak még egy kört - néztem rá nagy szemekkel, hátha megenyhül. Sóhajtva belém karolt, és úgy indult visszafelé, de már le sem nézett. Feladta. Én azonban még nem, ezért folyamatosan a sziklákat bámultam, hátha megcsillan valami a gyér fényben, amit a lámpák világítanak felénk.

Mire visszaértünk az utca elé, amin lesétáltunk, Jiminék is beértek minket. Nagyon meglepődtem, mikor elém állt, és rám terítette a kabátját, amit magával hozott.

- Bolondok vagytok.

- A franc se gondolta volna, hogy havazni fog - válaszoltam, miközben felhúztam a cipzárt.

- Na igen, télen igazi csoda, ha elered a hó - válaszolta cinikusan.

Tae is hozott valamit Vikinek, de ahogy látom ő a lány fekete kabátját emelte a vállára, és adta rá. Viki rezzenéstelen arccal bólintott egyet, és szó nélkül hagyta, hogy Tae belekaroljon, és elinduljon vele. Éreztem, és ezek után tudtam is, hogy Jimin elmondta azt a kis infó morzsát, amit írtam neki Viki gyűrűjéről. Nem tudom, Tae mennyit tud Viki szüleiről. Remélem nem fog semmi olyat mondani, amivel akaratlanul is belegyalogol Viki parlagos lelkébe.

Viki

Két napja vagyok teljesen lehangolt, egy baszom kis gyűrű miatt. Ha ideges voltam, ha féltem, vagy ha unatkoztam, mindig azt tekergettem az ujjamon, és most nagyon furcsa, hogy nincs ott semmi. Folyamatosan hiányérzetem van, ez már nem normális!

Lisáék folyton az ünnepekről beszélnek. A lánynak az anyagiak nem tetszenek, míg Jimin inkább az odajutáson van kiakadva. Én pedig amint meghallom ezt, elvonulok. Bekapcsoltam egy filmet, hogy ne halljam őket, és befeküdtem a kanapéra. Eddig a konyhában beszéltek, de most bementek a szobába, és bezárták maguk után az ajtót.

Kis idő múlva Taehyung lépett elém, hátrafordulva a tévé felé. Megállítottam a filmet, és felnéztem rá. A férfi letérdelt elém, ezért gyorsan felültem, és azt néztem, vajon mi baja lehet.

- Teljesen ki vagy borulva miatta - jelentette be.

- Ez nem az-

- De, ez az - vágott a mondatomba, amiről nyilván ő is tudta, hogy hazugság. - És helyes is. Akármi is volt veled és a szüleiddel, egykor fontosak voltak neked, azt pedig tőlük kaptad. Nem csodálkozom, hogy megvisel. Ezeknek általában nem anyagi értéke van.

- Taehyung - sóhajtottam fel, kissé flegma stílusban.

- Nem a papolásomat akarod hallani, oké. Mindjárt befejezem. De nem szeretném, ha mérges lennél. Tudom, hogy ez nem erről szól, és, hogy soha nem helyettesítheti az eredetit, de.. - a zsebébe nyúlt, majd a kezemhez, és a combomra tette. Felhúzott rá egy gyűrűt, ugyan oda, mint ahol az előző volt. - Neked most is van családod. Akiknek fontos vagy. És ezt, tőlünk kaptad - szorította meg a kezem, egy halvény mosollyal az arcán. - Talán egy nap vigaszra találsz benne.

Felemeltem a kis ékszert, és akaratlanul is elmosolyodtam. Igen, ez nem az. Más az alakja, a színe, de esküszöm, még a súlya is. És ez... Jobban tetszik.

- Mi az isten - kiáltott fel Lisa, mire mind a ketten arra kaptuk a fejünket. - Két nap mosolyszünet után eljutottatok a leánykérésig? Ezt nevezem. - Lepillantottam Taehyungra, aki még mindig térdelve volt előttem, ráadásul az általa felhúzott gyűrűt szorongatta az ujjamon.

- Jesszus, állj fel! - néztem Taehyungra, aki még mindig Lisát bámulta.

- Csak nem kéne előtte csinál... Oh - mondatát nem tudta befejezni, mert idő közben rám nézett, és leesett neki, hogy baszottul nem arra gondoltam, amire ő. Lisa kuncogva visszavonult a szobájába, és bezárta az ajtaját, ismét kettesben hagyva minket.

- Szóval tényleg a maffiának dolgoztok.

- Mi? - értetlenkedett.

- Ugyan már Tae, fenntartotok egy ilyen házat, ráadásul most gyűrűt is vettél nekem.

- És igent mondtál? - hallottam meg Lisa kiabálását az ajtó mögül. Éreztem a hangjában, hogy alig bírja visszafojtani a röhögést.

- Kapd be!

- Tedd ki! - vágta rá. Pár perc csend után Taehyung széles mosollyal visszafordult felém.

- Hihetetlenek vagytok.

- Tudjuk - vontam vállat. - Köszönjük. És én.. - lenéztem a gyűrűre, majd felemeltem a kezem, és Tae arcához tettem. - Köszönöm ezt.

- Van még valami, amiről beszélni akartam veled - fogta meg a kezem. Oldalra biccentette a fejét, olyan volt, mint egy kismacska, aki melegedni akar a tenyeremben. - Eljönnél velem a nagyszüleimhez?