Just An Endless Story (JM + V) - Befejezett

37. fejezet

Lisa

- És írj, ha megérkeztetek! - fogott a vállamra Viki.

- Mindenképp írni fogok, mivel szerintem itt este lesz - nevettem fel. Emlékszem, mennyi az időeltolódás a két ország között, de ha igazán ki akarnék baszni vele, tuti felhívnám. Anya említette, hogy ha megérkeztünk, és Viki is ráér, hívjuk fel videóchaten, hogy láthassa a bolond nevelt lányát is. Persze Viki egyből belement, neki is hiányoznak a szüleim.

- Oh, jut eszembe! - csapott a homlokára. Benyúlt a táskájába, és elővett egy kis dobozt, amit felém nyújtott. - Boldog karácsonyt nektek - nézett rám, majd fel Jiminre. - Használjátok egészséggel - kuncogta. Megforgattam a szemem, és beintettem neki.

- Ha ebbe az van, amire gondolok, nagyon meg foglak verni.

- Akkor kezdheted. Na induljatok, mert lekésitek a gépet!

- Mi meg a buszt - karolta át Tae Vikit, aminek a lány nem nagyon örült, de nem ellenkezett. Elbúcsúztunk egymástól, és amíg mi bepakoltunk a kocsiba - amit ott fogunk hagyni az állomáson, pedig ennyi erővel busszal is mehettünk volna mi is - ők elindultak.

- Tudom, hogy ott éltél, de ugye országon belül már eligazodsz? - pillantott rám Jimin aggódva.

- Nyugi, minden vonat Vácra visz. Semmi gond nem lesz. - Puszit nyomtam az arcára, és beültem mellé a kocsiba. A szívem még hevesebben vert, mint tegnap este. Alig vártam, hogy a repülőn legyek, a végelláthatatlan várakozást, és a landolást. Most még a klíma nélküli vonatot is csalogatónak láttam, elvégre... Haza visznek.

***

Én egy bolond vagyok. Valahogy a repülőn való utazás, mikor Viki ült mellettem sokkal szórakoztatóbb és gyorsabb volt, mint most. Még a Jimin által válogatott filmek se tudtak annyira lekötni, hogy ne unjam szét a fejem. Pedig ő nagyon próbálkozott. Megkért, mutassak neki magyar filmeket, de szegény nem tudta annyira élvezni, mint én, elvégre csak a google fordítós felirat volt elérhető rájuk.

De a határokon belül már sokkal könnyebb volt kivárni a landolás pillanatát. Jimin nagyon jól el tudta rejteni az izgalmát. Többször is kérdeztem, hogy van, mire gondol, vagy van e még egyáltalán kedve ehhez. De mindig mosolygott, és bólintgatott. Félek, ő is ugyan olyan kényelmetlenül érzi magát, mint most én. Az első találkozás mindig nehéz, de szerencsére a szüleim nem olyanok, akik még rá is tesznek egy lapáttal.

AZ időeltolódás miatt még úgy se tudtam behatárolni magam, hogy percenként pillantottam az órámra. Fáradt voltam, éhes és mégse volt kedvem se enni se aludni. Nagyjából délután fele járhatott az idő, mikor a házhoz értünk. Anya már az ablakból észrevett minket, láttam, ahogy elsuhan a függöny előtt.

- Nem tudnak semmit koreaiul, úgyhogy majd én tolmácsolok - néztem fel rá.

- Igen, tudom. Mondtad már - nevetett fel.

Anya lépett ki először az ajtón, majd apa, a fejét dörzsölve. Anya jó szokásához híven lehet megint fellökte apámat, hogy ő jöhessen ki előbb. Hiába, a judo-s múltja folyton előjön rajta.

- Azt hittem sose értek ide! - ugrott a nyakamba.

- Én is - mondtam beleegyezően. Arrébb álltam, és bemutattam nekik Jimint. Apa kissé furcsállta, hogy kézfogás közben Jimin ide-oda hajolgat, de nem szólta meg. Egyelőre nem is kérdeztek semmit tőle, csak behívtak minket, és leültettek a megterített asztalhoz.

- Biztos fáradtak vagytok. Hagytam lepedőt az ágyadon, és a vendég szobában is.

- Mi? - köhintettem fel. Éreztem, ahogy az az egy korty víz, amit a mondata közben szipákoltam lassan rossz útra csorog. - Minek?

- Hogyhogy minek, szerinted hagyom, hogy kint aludjon szegény fiú? - mutatott Jiminre, aki rögtön rám nézett, mivel nem értett semmit. Ami azt illeti, én sem. Miért kellene neki a vendég szobában aludnia? Nem mondtam anyának, hogy elég bensőséges viszonyban vagyunk ahhoz, hogy együtt aludjunk? Még azon a kis ágyamon is.

- Mi a baj? - bökte meg a combom az asztal alatt. Odafordultam, és kicsit közelebb vontam magamhoz.

- Anya azt tervezi, hogy a vendég szobában fogsz aludni.

- És az baj?

- Igen, mert én a sajátomban fogok.

- Oh - esett le neki. - Nem mondtad neki, hogy semmi új nem fog történni azzal, ha együtt alszunk?

- Azt hittem tudja! - suttogtam erőteljesen, pedig akár kiabálhattam volna is, nem értették volna.

A kínos színjáték után próbáltam elterelni valamivel anyáék figyelmét. Meséltem nekik, mi történt az elmúlt hónapokban, és próbáltam Jimint is belevonni a beszélgetésbe, de hamar meguntam a fordítót játszani. Nehéz úgy beszélni, hogy mindenkinek tolmácsolnom kell.

Vacsi után megmutattam Jiminnek a házunkat, és letelepedtünk a szobámban. Az ajtót kulcsra zártam, nehogy baj legyen, hogy ,,takarodó" előtt bent van velem. Ő persze látta, mikor elfordítottam a zárban a kulcsot, megragadta a csípőmet, és lehúzott az ágyra. Mosolyogtam volna, ha valami nem vág bele a csípőmbe. A zsebem kitüremkedő részéhez nyúltam, és kivettem belőle azt a kis dobozt, amit még Viki adott. El is felejtettem, hogy csak becsúsztattam.

- Az meg mi?

- Az ajándékom. De gyanítom, mi van benne - feleltem, és felraktam a polcomra. Jimin éhes és kíváncsi szemekkel kapott utána, és kezdte el kibontani, mint egy gyerek. Ám mikor meglátta, mi van benne, eltakarta a szemeit, és halk nevetésbe tört ki a hátán gurulva. - Ne nevess, várható volt attól az idiótától!

- Ha anyádék ezt meglátják visszatoloncolnak Koreába - mondta halkan. - De feketén még használhatjuk.

- Hogyne - ingattam meg a fejem. Nem vallom be neki, de nekem is eszembe jutott már.

- Ne aggódj. Kitaláltam, mi a te bajod. Holnap kiléptetlek a komfort zónádból.

- Ezt meg hogy kell értenem? - ültem fel.

- Milyen mélyen alszanak? - biccentett kifelé.

- Anya mindenre felébred. Apa az ágyúdörrenésre se.

- Remek. Akkor halkan kell csinálnunk - továbbra is kérdőn néztem rá, bár elég egyértelmű volt, hogy meg akar dugni. - Szerintem csak azért nem sikerült még nekünk ez a dolog, mert tudod, mi fog jönni. Tudod, misszionárius póz, csókok, fájdalom, aztán vége. De nem kell így lennie. Ha nem számítasz rá, talán jobban tudnád élvezni.

- Még mindig nem értem - zavarodtam össze, ha lehet még jobban. Felmutatta a kockát, és forgatni kezdte.

- Majd holnap megtudod. És eszedbe se jusson menekülni. Holnap este átveszem a szíved feladatát, és én foglak pumpálni.

- Jesszus Jimin! - vágtam hozzá egy párnát. Örülök, hogy anyáék nem értik, mit mond. Ha ezt hallanák, megkötözve dobnák ki őt az ablakon.