𝕽𝖊𝖆𝖐𝖈𝖎𝖔́

Várandósság 1/3. - Namjoon

ИAMᒍOOИ💙

- Szerintem átvert minket! - Jelentem ki állításomat a kórházi ágyban fekve miközben a mennyezetett vizsgáltam. A mai nap fájást éreztem a hasamba és úgy döntöttünk bejövünk hisz amúgy is esedékes volt, hogy a kis szaros kibújon a hasamból és meglássa a napvilágot. De mióta bejöttünk csak vagyok. Konkrétan csönd van. Semmi mozgolódás a hasamban. Már attól féltem, hogy baj van a kicsivel, de az orvos biztosított róla, hogy minden rendben van vele. Nam azzal nyugtatott, hogy "biztos rákészül a nehéz menetre." Neki lesz nehéz!? Hát én nyomom ki! Neki csak kikell slisszolnia a nyílásomon.

- Ugyan már Jagi, ne légy türelmetlen. Most jobb lenne az, hogy azt sem tudod, hogy görnyedj meg mert annyira fáj?

- Legalább lenne valami. - Sóhajtottam egyet és két tenyeremmel megdörzsöltem arcomat. - Akkor legalább engednének haza! Majd vissza jövők hamár kifelé integett. - Néztem Namra aki fejcsóválva nevetett rajtam.

- Ez nem így működik. És amúgy is holnap utánra vagy kiírva.

- Pontosan. Szóval felesleges itt lennem. Lemaradok a True Beautyról! - Háborodtam fel.

- Majd vissza nézed!

- Aish. Megne próbáld megnézni nélkülem! - Néztem rá szigorúan.

- Nem fogom ígérem! - Fogta meg a hozzá közel fekvő kezemet és csókot lehelt rá.

- Azért! Egyébként meg, nyugodtan menjél haza.

- Nem hagylak itt! Ha kilépek az ajtón tuti akkor indul meg.

- Próbáljuk már ki! - Csillantak fel a szemeim.

- Nem, nem.

- De. Joonie komolyan mondom menjél haza és pihenj! A doki szerint ha megis szülők az legkorábban reggel lesz. Vagy kitudja. Én is nyugodtabban lennék ha otthon tudnálak.

Namjoon némán gondolkozott magába. Gondolom érvek és ellenérvek sokasága gyűlemlett fel benne. Megértem. A helyében én is félnék, hogy lemaradok a gyerekem főleg az első szülőttem érkezéséről. De annak tényleg nincs értelme, hogy itt maradjon főleg úgy, hogy én sem vagyok abban a helyzetben, hogy vajudnék vagy szükségét érezném annak, hogy tamogasson. Hisz alhasi görcsök helyett max az agyérgörcs fog elkapni az unalomtól.

- Jól van. - Ment végül bele. - Haza megyek pihenni. De ha esetleg bármi van. A legkisebb görcs is előjön azonnal telefonálj! De tudod mit, a biztonság kedvéért megadom az ügyeletes nővérnek a számomat, ha esetleg te nem tudnál hívni.

- Rendben van. - Helyeseltem. Ha őt ez megnyugtatja legyen így.

- Oké. - Kelt fel a helyéről. - Ha nem szól senki az éjszaka folyamán akkor is reggel hétre itt vagyok oké!? - Simitott rá fejemre nagy tenyerével én pedig csak bollintottam. Majd lassan ülő helyzetbe tornásztam magam, hogy kikisérjem Namjoont.

A küszöbnél álltunk kézen fogva amikor megfordult és homlokon csókolt azután pedig neki döntötte az érintett területre a homlokát.

- Minden rendben lesz! Reggel pedig jövő.

- Oké. Várni fogunk! - Mosolyogtam rá, majd leguggolt és most a hasamra lehelt egy csókot. - Hallod Pocak!? Apa most haza megy pihenni egyett. Anyut is hagyjad oké. Majd reggel mikor én is itt leszek akkor majd elő bújhatsz. Sietek ígérem. - Adott csókot rá még egyszer és oda suttogta neki, hogy szereti. - Tényleg sietni fogok! - Nézett mélyen a szemembe, miközben felegyenesedett.

- Azért annyira ne! Nehogy valami bajod essen. Azt nem bírnám ki. - Hajtottam le a fejemet.

- Nem lesz senkinek semmi baja. - Fogta két tenyere közé arcomat. - Óvatos leszek!

- Ajánlom is. Mert ha nem, úgy picsán rúglak, hogy olyat nem éltél meg Kim Namjoon.

- Értettem asszonyom. - Csókolta hosszan ajkaimat. - Nagyon szeretlek.

- Tudom. Na menjél!

- De elakarsz küldeni!

- Beakarom cserkészni azt a helyes dokit. Ha jól láttam van gumicukra.

Ezen hangosan felnevetett, páran ránk is néztek a folyosón de nem izgatott.

- Hozzak neked?

- Ne az túl könnyű lenne. Majd lopok magamnak, addig is lefoglalom magamat.

- Rendben van. Akkor majd reggel. - Indult meg a lift felé.

- Oké. - Fordultam be aztán vissza ki. - Namjoon! - Ő pedig megrördült a tengelye körül. - Én is nagyon szeretlek. És ezt a mondatott oszd be erre az évre. - Ezen csak elmosolyosott és fejét csóválva indult meg az eredeti cél állomáshoz.

Az éjszak további része számomra szinte esménytelenül telt. Beszélgedtem pár fiatalabb pályakezdő ápolóval, összefutottam a dokival - akitől tudtam csorni olyan hosszúkás gumicukrot - valami bűnügyi sorozatott néztem a társalgóban elhelyezett tévén, végig hallgadtan jó pár szülést magamban pedig végig fohászkodtam, hogy az enyém bármilyen lehet csak ne olyan keserves mint amilyen a legtöbb lánnyé. Végül valamikor egy óra körül miután végig görgedtem a tiktokot bealudtam. S mikor legkorábban kinyitottam a szemem igazából baromira görcsölt a hasam és az ágyam vízes volt mintha behúgyoztam volna. Azonnal a nővér hívó csengőért tapogadtam, miközben futólag a fali órára lestem. Háromnegyed hét volt.

A nővérek gyorsan intézkedtek,ugyanis nem volt kérdés, hogy én ma reggel bizony szülni fogok. Minden lazaságom a kukában végezte ugyanis kezdtem kicsit pánikolni, miközben megkaptam a beöltést és a többi lófaszt. Namjoon is idő közben befutott aki csak csodálkozó szemekkel figyelte, hogy éppen mi folyik.

- Most már nem hiszem el, hogy ez a gyerek nem hallodt semmit! Most fogok szülni, konkrétan megvártunk téged apa!

- Jól van! - Mosolyodott el, amitől előjöttek imádni való gödrei. - Nyugodj meg, minden rendben lesz! - Jött oda hozzám és fogta meg a kezemet.

- Ezt most nekem mondod vagy magadnak?

- Azt hiszem mindkettőnkre ráfér. - Mosolygott.

Odafent valaki meghallgadta imáimat, mert nem sokat szenvedtem. Konkrétan fél nyolckor már a szülőágyon voltam és megszületett első közös utódunk Namjoonal. A picikét elvitték megmosdatni, lemérni és egyéb dolgok, míg engem varrtak. Igen sajnos nen tudtam annyira kitágulni mint szerettem volna, de a méhem összehúzodásai miatt szinte felse vedtem, hogy amúgy vágnak vagy most, hogy öltenek össze.

Amikor pedig végre a kezeink közé foghadtunk Z/N-t azt az érzést nem lehet leírni. Namjoon el is pittyeredett - bár ez annyira nem újdonság, hisz kettőnk között ő az érzelmesebb - de hősiesen beismerem, hogy a csőppség látványa belőlem is előhozta a könnyeket.

- Úgy néz ki mint egy kis béka! - Állapítom meg.

- T/N komolyan mondom te néha olyanokat tudsz mondani.

- Bocsi. Te se haragudj Z/N! - Simitottam meg a kikandikáló lábát és pöttyet megráztam, emiatt pedig rám mosolygott és megjelent az apjára jellemző gödröcske arca bal oldalán.

- Nam láttad?

- Láttam. - Biztosított.

- Ahj fiam - nyújtottam a karomat, hogy átvehesem a picit. És Nam át is adta. - Sok lány szívét fogod összetörni ezt előre látom. Csak ne csináld fel egyiket se, idő előtt.

- T/N...! - Takarta el tenyerével szemét férjem és kinevedte korai aggódalmam.

Na ki futott be egy újabb résszel!? 🤗😁

Köszönöm ha elovastatad! 🖤

Ha tetszett a történet akkor kérlek nyomj a csillagra. Véleményedet pedig oszd meg velem kommentben. 🖤