𝕽𝖊𝖆𝖐𝖈𝖎𝖔́

Első találkozás - Jimin

  ᒍIMIИ💛

–Tessék a két vanillin és a málna – nyújtottam át a lányoknak a kért édességet.

– Köszönjük. Viszlát.

– Sziasztok!!
A mai nap a szokottnál is melegebb, ami elnézhető tekintve, hogy július közepe van. Nyaranta mindig egy kis cukrászdába sarki bódéjában árulók fagyit. Nem rossz meló, jól is fizet, ismerem már a dolgozókat akik szeretettel várnak, a tulaj is jó fej, nyár végén megis szokta kérdezi, hogy felírhat e a jövő nyárra. Természetesen mindig igen mondok. Jobb itt a légkondis helyen lenni tíz órát, minthogy fesztivál szórólapokat osztogassak valami dög meleg jelmezben amiben a levegő minimális és az is forró. Volt már ilyenben részem. A második órában már elájultam és mikor felkeltem egy mentő autóban feküdtem. Szerencsére nem vittek be, de amíg biztosan jobban nem lettem velem voltak. A pultot törölgettem amikor arra lettem figyelmes, hogy egy csapat visongó lány szaladt el a bódé mellett folyamatosan azt kántálva, hogy „hol van?” vagy, hogy „te láttad merre ment?” A szemeim megforgattam, biztos valami szerencsétlent üldöznek a gímiből aki már milliószor elátkozta magát amiért jóképűnek született. Az ilyen jelenettől mindig felfordul a gyomrom úgyhogy inkább nem is figyelve rájuk fordultam meg és döntöttem úgy, hogy kiürítem a szemetet. A masnira összekötött zsákot felkapva indultam meg a sikátor felé, a zsákott belevágva a konténer mellett mozgolódásra leszek figyelmes..

– Na jó ha most kiugrik egy patkány akkor esküszöm infarktust kapok! – Suttogom magam elé majd elvéve egy kidobott parfis nyelet magamhoz véve bökdöstem a kuka mögötti pontot vagyis a zaj forrását.

– Auh.

– Aah – kiáltottam fel és ütni kezdtem, de a patkánynak hirtelen keze nőt és elkapta a fegyverem.

– Aish abba hagynád kérlek! – Egyenesedett fel egy szőke hajú srác, akit mindenhogyan ismertem. Ha nem lennék Army akkor is felismerném, hisz tele van plakátozva a képeivel az egész város. A ma esti koncert miatt meg pláne.

– ÚrIsten Park Jimin – suttogtam magam elé, egyik kezemet pedig a szám elé tettem.

– Igen én vagyok! – Mondta enyhén bosszúsan.

– Azt a kurva. De mit keresel a szemetes mellett? Csak nem ide bújtál a sok visongató lány elől? Akkor téged kerestek?- Néztem hátra az utca írányába majd vissza rá.

– De pontosan – engedte le a parfis nyelet, majd idegesen beletúrt a hajába.

– De mit keresel kint? Egyedül. Megakarsz halni?

– Nem hiszem, hogy pár rajongótól meghalnék.

– Majdha a búzgoságuk miatt agyontaposnak akkor majd nem ezt mondod.

Szomorú képet vágott mert pontosan tudja, hogy igazam van. Abban is biztos vagyok, hogy az említett dologban már tapasztalatta is van.

– Mit akarsz tenni? – Kérdeztem.

– Felhívtam a sofőrömet, addig míg nem ér ide megpróbálom itt meghúzni magam.

– Na ne viccelj velem, ha itt megtalálnak nincs kiút! – Szemeit oda vissza jártak az aszfalton. Kattogtak a fogaskerekei. De nem csak az ővé hanem az enyém is. A sapkámra néztem, majd az órámra. Akivel idén együtt melózok elment egy órás ebéd szünetre. Még van bő fél óra mire visszajön.
– Vedd ezt fel – vettem le a sapkámat és tettem a fejére. Meglepve nézett rám miközben megigazította a kapott darabot. – Gyere! – Fogtam meg a kezét és húztam magam után. Az utcához érve körbe néztem. Tiszta volt a terep. A bodéhoz futottam kinyitva az ajtót pedig beengedtem magunkat.
– Csukd be az ajtót! – Szófogadóan tette amit kértem. - Itt meghúzhatod magad. A társam egy ideig nem jön vissza. Szólj a sofőrődnek, hogy a Sugar Free sarki fagyizó bódéjához jöjjön.