𝕽𝖊𝖆𝖐𝖈𝖎𝖔́

Szakítás - Taehyung

TAƎHYUИ⅁❤️

A teraszon állok a kabátomban, dermedt ujjakkal miközött a bűzrúdat lassan kiszáradt ajkaimhoz emelem. Már régen leszoktam a cigiről, de a hét eseménye után úgy éreztem ez az egy dolog az, ami segít lenyugodnom. Már három éve vagyunk házasok Taeval. És körülbelül ennyi ideje próbálkozunk a babával. Nem vagyok mendő, de mégis van valami ami miatt nem akar összejönni a pici. Tae is tisztábba volt ezzel, mégis velem akart lenni. Velem akar családot alapítani. Még hozzá nagy családot. Nehéz ezzel a tudattal élni, főleg úgy, hogy én még ennyi idő után sem tudtam eggyel megajándékozni. Aki pedig mint egy kisgyerek a karácsonyi ajándékot úgy várja.

Egy ideig semmi eredmény, nem volt hiába csináltuk fogamzásgátló nélkül. Aztán valamilyen csoda folytán jött az első magzat, de őt a második hónapban elvesztettünk. Majd újabb sikertelen próbálkozások után eljött a második pici harcos a hasamban. Én tényleg igyeleztem. Egészségesen ettem, kevesebbet sportoltam és baba vitamint is szedtem. De mégis kevés volt. Vasárnap éjszaka a fürdőkádam víze megpirosodott. Egyből hívtuk a mentőket, reménykedve, hogy ez semmiség. De a reményeink szerte foszlottak. A kis harcosunk akiről tudtuk, hogy lány lett volna. Akinek már nevet is adtunk. A kis Yerink a hatodik hónapban távozott.

Taeról azóta semmi hír.

Mikor az orvos közölte velünk a tényt keservesen kezdett sírni. Próbáltam vigaszt nyújtani neki, de semmi nem hatott, és inkább úgy éreztem, hogy ellök magától. Nem mondta, de valahogy a mozdulatai ezt súgalták, hogy a történtekért engem hibáztat. Hisz az én felelősségem volt. Az én hasamba volt. Nekem kellett volna rá vigyáznom. De nem tettem.

Ezért nem is erőltettem rá magamat, inkább felhívtam Namjoont és könnyeimet nyeldesve vázoltam fel a helyzetet és kértem, hogy jöjjön a kórházba.
Egy húsz perc múlva ott is volt, Jiminnel együtt. Jimin leült mellé aki szintén sírt miután látta az összetört barátját. A hátát simogatva próbálta vigasztalni, miközben Nam elé guggolt és tenyere közé fogta férjem arcát, kényszerítette, hogy nézzen rá. Hogy térjen vissza a jelenbe. Mikor Tae felfogta ki is van előtte lecsúszva a székről Joon erős, széles mellkasábba belebújva, szorosan kapaszkodva a hátába zokogot fel. Nam pedig vissza ölelve ringadta és nyugtatásra szánt szavakat mondott neki. Jimin ugyan úgy simogadta, végül pedig hátulról rádölve ölelte Taet.

Namjoon rám nézett és aggódalommal a hangjában megkérdezte, hogy én, hogy vagyok. Próbáltam összeszedetnek tűnni. Megmondtam neki, hogy rendbe leszek és, hogy haza megyek taxival. Taet pedig vigyék a dormba. Ugy éreztem jobb lesz ha most a fiúkkal lesz együtt és nem pedig azzal a nővel aki elvette tőle a megnem született lányát.

Az utolsó slukkot elszíva nyomtam bele a csíket a hamutartóbba. Hideg van. Hiába van március, a tavasz nem akar megérkezni.
Mondjuk most nem is bánom. A vidám napsütéses idő most nem passzolna a hangulazomhoz. A szürke égbolt sokkal jobban áttudja velem éreztetni a gyász minden szívbemarkoló pillanatát.

Odabent Yeontan hangos ugatására lettem figyelmes. Belépve az erkélyről a nappaliba szembe találtam magam Taehyunggal. Nem volt olyan sápadt mint akkor este, de szomorú igen. Halványan látszódtak a szeme alatt a karikák. Tekintettünk találkozott, amitől megjelent egy apró mosoly a szája szélén.

— Szia — lépett elé és szorosan megölelt.

— Szia — viszonoztam én is. Hiányzott már az illata, a közelsége, a szeretette. — Hogy érzed magad? — Kérdeztem a kabátjába. Mély levegő vett majd kifújta, mint aki így akar megszabadulni a hátán lévő súlyoktól

— A jól, az túlzás. De kicsivek könnyebb, hogy itt vagy velem.

— Ne haragudj, hogy akkor éjjel felhívtam Namjoont. De úgy éreztem, hogy jobb ha a dormba leszel.