𝕽𝖊𝖆𝖐𝖈𝖎𝖔́

Várandósság 1/4. - Jimin

ᒍIMIИ💛

Az idő csak úgy elszaladt felettünk és már csak azon kapom magam,hogy Y/N kiscsoportos ovis én pedig a második picurkánkat hordom a hasamba. A kezdetleges rosszul létek itt is megvoltak viszont azóta lekoppogjam minden rendben van. Y/N is örül annak,hogy kistestvére lesz. Igaz még nem tudjuk a nemét, de igazából nekünk amúgy is mindegy. Az elején aggódtam,hogy talán Jiminnél beüt az,hogy fiút akart, de nem. Annyira szerelmes a kislányba, hogy néha azon kell veszekednem vele, hogy ki apuka nagyobb szerelme. De nyilván az egészet elszoktuk viccelni amit leginkább Jimin élvez.

– Mochi szívem eltudnál menni Y/Nért az óviba? – Kérdeztem Jimintől akit a közelben hallottam motoszkálni miközben én a szárítógépből szedegettem ki a pálcikákat.

– Persze szerelmem oda indulok! – Lép be hozzám már a kabátjába. – Hozzak esetleg valamit?

– Hmm nem kell szerintem semmi. – Gondolkodtam el.

– Biztos? Mert szívesen beugrok neked a boltba.

– Aranyos vagy – sétáltam elé, karjaimat dereka közé kulcsolva pedig adtam puszit vastag ajkaira. – De most tényleg nem kell semmi. Csak gyere vissza hamar.

– Úgy lesz – fogja meg arcom két oldalát majd előbb egy hosszabb csókot hint a számra utána pedig a homlokomra. – Na megyek. – Lépett el tőlem egyedül hagyva engem a házba.

Jimin pov

Az óvádához érve csak pár autó volt az épület előtt. Általában vagy korábban vagy későn jövők Y/Nért. Igaz, hogy más hírességek gyerekei is ide járnak,de azért jobban szeretném ha nem lenne annyira felkapott téma az, hogy családom van. Nem magam miatt, csak is őket akarom megvédeni.

Az épületbe beérve az egyik jól ismert és a gyerekek által nagyon szeretett Ahn néni fogad.

– Jó napot Park úr! – Hajol meg és én  leutánzom mozdulat sorát.

– Önnek is. És már megbeszéltük,hogy maradjunk a Jiminnél.

– Elnézést a megszokás. Azonnal hozzom Y/N-t.

– Köszönöm. – Ahn néni elindulna, de ekkor megtorpan majd szintén meghajol.

– Jó napot Jeon Úr!

– Önnek is – hajol meg mellettem Jungkook. – Oh Jimin hyung, csak nem Y/Nért jöttél?

– De igen.

Az óvónő ott hagyott kettőnket, hogy kihozza a gyerekeinket. Addig mindenféléről beszélgettünk. Igazából most, hogy lement a turné lazulás van. Család apák lévén pedig főleg otthon vagyunk. És abban sokszor egyet értünk a srácokkal, hogy bizony a gyerekünkel vagy valakinél már gyerekeikkel eltöltött idő néha sokkal fáradságosabb mint maga a fellépések. Nincs mit szépíteni öregszünk vagy csak nem vagyunk hozzászokva az ilyesfajta mozgáshoz.

Pár pillanat múlva Jungkook kicsi mása jön kifelé. Szemei vörösre dagadva, szipog és még az ajkai is lefelé konyulnak.

– Z/N mi a baj? – Kérdem tőle de rám se hederít egyből a neki jelzet szekrényhez lép a cipőjéért. Jungkook érdekesen pislog rám majd miután magához tért egyből leguggol kisfiához  hogy segítse a cipő felvételében miközben némi információt próbál belőle kicsikarni.

— Kisfiam mi a baj? Mh? – Néz rá, de ő csak meredten lefelé bámul. – Apának se mondod el? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. – De ő csak csendben van, taknya már kifelé lóg amit Kook is észre vesz, de mielőtt előszedhetne egy papírzsepit én már felé is nyújtom. — Köszönöm hyung.