Genosym

Otthon - Tizedik fejezet

− Nahát, lehetnél kedvesebb is, hisz rajtam múlik kijutsz-e onnan, és ha igen, mi módon − vigyorgott Dark, élvezte, hogy abszolút hatalma van ebben a helyzetben.

− Mit akarsz? - jött mogorván a kérdés valamivel később a fogolytól.

− Húsz egységen belül eljutni az Andrára − közölte most már inkább unottan a fejvadász genosym.

− Megőrültél? Inkább itt pusztulok éhen, mintsem annak a bolygónak a közelébe menjek, amelyik bármelyik pillanatban felrobbanhat! − akadt ki a túloldalon Skarlát.

− Hát jó − hagyta rá Dark, a következő szavait már az ott állókhoz intézte. − Azt hiszem vissza kell fordulnunk és egyezkedni a Főnökkel egy jobb gép reményében.

− Na ne szórakozz velem, most jöttünk el! − akadt ki Cecile.

− Nyugalom, neked nem találtunk hajót, de ha otthagyom ezt a roncsot, meg ajándékba Skarlátot, akkor lehet még fizetnem sem kell a jobb és újabb űrhajóért − Dark le sem vette a szemét a cella ajtajáról, miközben mindenki más értetlen arcot vágott. − Bizonyára még mindig orrol Skarlátra, egyrészt, amiért meglépett tőle, másrészt, mert mindezt a Főnök, saját bejáratú luxus űrhajóján tette.

− Dögölj meg Dark! − dühöngött a cellában a fogoly, megpróbált kitörni, de eredménytelenül.

− Ezt már mondtad ma egyszer és nem történt meg − adott gúnyos mosoly kíséretében választ a fejvadász.

− Jól van, elviszem ezt a roncsot az Andra közelébe, de utána elengedsz! − egyezkedett Skarlát.

− Utóbbit, majd még megbeszéljük − tért ki a válasz elől Dark Blade, foglyának be kellett ennyivel érnie.

Dark az ajtóhoz ment, előkerült egy chip kulcs, amit az ajtón lévő panelbe helyezett, majd beütött egy igen hosszú kódot. Halk szisszenő hang tudatta mindenkivel, hogy a hermetikusan lezárt cella záróenergiája megszűnt. A genosym egy mozdulattal kitárta, miközben az ajtó takarásában maradt.

Egy gyorsan mozgó skarlátvörös massza tört ki, öltött humanoid alakot, a fekete szemek egy pillanat alatt felmérték az ott várakozókat. Ha meg is lepődött a létszámon, vagy a tagokon, nem látszott rajta, mert egyből Cecile felé mozdult. Black igyekezett őt megkerülni, hogy pajzsként álljon elé, de aztán a skarlátvörös genosym nem jutott el a nőig, mert hátulról két fekete penge háromba szelte. Megakadt Skarlát támadása, össze kellett magát szednie. Legalábbis megtette volna, de újabb támadás érte hátulról és földre került, Dark Blade fölé magasodott.

− Ha meg akarod tartani a képességed és nem a részemmé válni, akkor viselkedj! − szegezte neki fenyegetőn az egyik karját, ami most borotvaéles pengévé nyúlt.

Shadow döbbenten meredt fajtársára, mert így már értette miért lett nagyobb és tűnt jóval erősebbnek, mint mikor elhagyta a Földet. Hozzátartozott a fajtájukhoz, meg a túlélésükhöz a másik magukbavonása, de a legritkább esetben történt meg. Általában a gyengébb megadta magát az életbenmaradás reményében.

− Nem nyeltél már el eleget? − Cecile nehezen akarta elhinni, hogy a fekete genosymnak köszönheti az életét, bár most már Black is előtte állt.

Nord viszont lefagyott valamikor, mert megállt a szája felé tartó mozdulat félutón, és úgy is maradt. Aztán hirtelen magához tért, harciasan fordult a támadó felé.

− Te nyomorult! − kezdett bele a barbár férfi.

− Hűtsd le magad! − szólt rá Black. − Lemaradtál elég rendesen, mert már rendeződött a helyzet.