Genosym

Túlélés - Huszonötödik fejezet

− Cain te nem eszel? − fordult nem sokkal később hátra Jess.

De miután nem látta nekiállt forgolódni, amire a két beszélgető genosym is felfigyelt. Először nem tudták mi baja, de aztán neki is feltűnt a srác hiánya.

− Lelépett? − bár ez inkább kijelentésként hangozott el Savage részéről, mint kérdésként.

− Shadowt nem ismerem, de Cain sose tenne ilyet − rázta meg a fejét Jess. − Arra már inkább hajlamos, hogy maga akarjon megoldani egy problémát, és ezért magánakcióba kezd.

− Legyen igazad! − dörmögte kétkedve Savage. − Kap két napot, ha nem kerül elő, én lelépek, mert különösebben nem érdekel a bolygótok sorsa.

− Köszi, kedves vagy − nézett rá Jess és a felé forduló pillantást állta.

− Ne légy már ilyen mogorva! − csapott a társa vállára Savior, mikor a másik jelentőségteljesen ránézett jobbnak látta elvenni a kezét.

− Álmos vagyok − ásított egyet Cecile.

Körbenézett és elkeseredve vette tudomásul, ma is a kemény padlón kell aludnia. Aztán elgondolkodva ránézett Saviorra, aki nem értette az intenzív pillantás okát.

− Mennyire vagy puha? − tudakolta aztán a kislány.

− Puha? − vágott zavart arcot a piros-fehér genosym.

− Nem szeretek a kemény földön aludni − magyarázta mire gondol.

− Cecile! − szólt rá Jess döbbenten.

− Oh! Amilyen puhát csak szeretnél − mosolyodott el Savior, majd leült a fal mellé, Cecile pedig felállt és a macskával a kezében felé indult.

− Cecile! − nyögte kissé kétségbeesetten Jess, de mintha meg sem hallották volna.

− Te hagyod, hogy egy kislány ágynak nézzen? − rökönyödött meg Savage is.

− Most mi bajod van? Olyan cuki − nézett Cecile-re, aki közben befészkelte magát az ölébe és már le is csukta a szemét.

Savage csak felhorkant, majd otthagyta Saviort. Nem igazán értette miért viselkedik így és pátyolgatja mikor semmi oka rá. Ráadásul jelenleg már bánta azt is, hogy hagyta magát rábeszélni erre az egészre, mert hát a társa szerint biztos jó móka lesz.

Egészen az ajtóig ment és kibámult. A hajnal lassan kezdte megszínezni az eget, a sötétséget már felváltotta a szürkület és hamarosan a világosság lép a helyére.

Utálta a semmittevést, ezért kész kínszenvedés lesz neki kivárni ezt a két napot, amit Shadownak adott. De miért is kéne itt ülnie? Hátranézett, majd egy ellökte magát és hatalmas ugrásokkal távolodni kezdett.

Tyson a leégett városrészen keresztül vágott át, hátha mégis találnak még bármit Tina otthonánál, ami használható. De csupán annyit ért el, hogy a lányt a látvány sírva fakasztotta. Szidta is magát érte, közben pedig szorosan magához ölelte.

Mire rájuk köszöntött a hajnal már egész közel jártak a pajzshoz. Ty úgy gondolta célszerű annak mentén haladni. Nem tudta kik és mennyien élhetnek ezen a részen, de talán sokan lesznek, akik reménykednek benne bejutnak alá, ha a közelében maradnak.

Itt már nem családi házakat építettek, hanem lakótelepeket. A legtöbb tömbház lepusztult, de ez már annak idején is a szegényebb emberek lakták, így nem kellett ezen csodálkozni.

Talán mégse ide kellett volna jönni, de majd tovább mennek, ha senkit nem találnak. Kinézett egy épületet, ami romosnak tűnt, de annyira azért nem, hogy a fejükre dőljön. Víz folyt a csapból és csak ez számított, bár alaposan ki kellett engedni, hogy iható is legyen.