Genosym

Otthon - Tizenharmadik fejezet

Cain már a jelzés előtt felébredt, és bámult kifelé fektében. Kényelmesnek bizonyult az ülés így is, de azért az otthoni ágymatraccal nem versenyezhetett, főleg, hogy itt Jess sem simult hozzá.

Biztosra vette nagyon haragszik rá, amiért egy szó nélkül eljött, emiatt lelkiismeret furdalás is gyötörte, de ez volt a legjobb döntés. Nem hagyta volna egyedül menni, talán el sem engedi. Csak remélte megérti és megbocsátja neki ezt a húzását.

Felült, beletúrt a hajába, majd megvakarta borostás állát. Elnézett előre és egyből feltűnt neki a folyamatosan egyre nagyobbnak tűnő építmény. Sok mindent látott már, de ilyet nem és fogadni mert volna rá, a videó játék készítők legvadabb képzelgéseit is felülmúlta ez a komplexum.

Ahogy közeledett ki tudta venni a védelmi ágyukat. Mégis hogy voltak képesek egy ekkora valamit megépíteni az űrben csak úgy. Ha Zack tényleg ide került az ellopott hajóval, akkor biztos tátotta a száját és elfogta a helyzete ellenére is a lelkesedés. Ismerte ennyire.

Lassan ereszkedett a sikló és feltűnt neki, hogy többen is közelednek, egyesek eléggé harcra készen. Csupán egy főt látott, aki nyugodtan szemlélte az egészet, egy fehér ruhás, magas alak, akinek zavarba ejtő szeme volt. Cain mikor belenézett a pupilla nélküli tekintetbe úgy érezte a veséjéig lát a másik. Ennek ellenére kiszállt, amit felnyílt a tető.

− Jó... − aztán észbe kapott, hisz nem mondhatja jónapot. − Hello.

Kissé sutára sikeredett, de valahogy az üdvözlet sem tűnt jó választásnak. A bolygón megértették, remélte itt sem lesz másképp. Többen összenéztek, de senki nem szólt egy szót sem.

− Üdvözlöm − köszöntötte aztán őt a fehér ruhás alak, ezek szerint ő itt a főnök.

− A nevem Cain és a fiamat keresem − már alaposan átgondolta mit is mondjon, hogyan építse fel a beszélgetést.

− Főnök vagyok − ezt rögtön gondolta, de gyanította, ez egyben a neve is lehet. − Miért gondolja, hogy itt találja a fiát?

− Ide vezettek a nyomok − nem akarta kiteríteni egyből a kártyáit, hisz ki tudja nincs-e bajban Zack.

− A nyomok − sokkal inkább tűnt szkeptikus kijelentésnek, mint kérdésnek a másik részéről.

− Hosszú történet. Megszökött, bajba került és most itt vagyok, hogy hazavigyem − foglalta röviden össze.

− És úgy gondolja itt van? − ez legalább egyértelmű kérdésnek hangzott.

− Igen.

− Értem. És hogyan hívják a fiát? − tudakolta a magas alak.

− Zack − mondta ki Cain, és figyelte a reakciókat.

A vele szemben lévő alak arcán meglepettség suhant át, majd még valami, viszont tőle jobbra, egy sötét ruhás, fekete bőrű, hegyes fülű alak testtartást váltott. Unottból érdeklődévé vált, ez pedig többet mondott Cainnek minden szónál.

-. Itt van? − kérdezett rá.

− Nincs itt − adott a fehér ruhás alak választ.

− Ezt értsem úgy, hogy nincs és nem is volt soha, vagy jelenleg nincs itt? − próbált a szavak mögé látni, hisz nem feltétlen hazugság az, amit hallott.

− Maga okos férfi − mosolyodott el halványan Főnök. − De miből gondolja, hogy a szökés mögött nem menekülés áll?

Cain felhorkant, amivel kivívott magának egy kérdő pillantást. Zack lázadó korba ért, ezért is vitatkoztak össze mostanában többször is, de jó élete volt, így gyanította, hogy az akciója mögött mi is állt.