Genosym

Túlélés - Kilencedik fejezet

Cain továbbra is azon gondolkodott, hogyan tudná megoldani a szoba dolgot, mert roppantul zavarta a lánnyal való egy légtérben történő alvás. Úgy számolta, Shadow segítségével nagy távot meg tud tenni éjszaka, és akár el is tudná érni azt a mészkőbányát, amit a lány a térképen látott.

Viszont Jess nem a húga, akit könnyed magyarázattal ki tudna elégíteni. Végül arra jutott, hogy majd azt mondja, visszament az ipartelephez és mégis sikerült találnia egy olyan részen, amit múltkor nem sikerült átnéznie.

Úgy vélte ez még hihető is lesz, ezért újra nekiállt öltözködni a kimenetelhez. Már indult volna, amikor Tyson szinte szó szerint berontott a házba és majdnem orrba vágta őt az ajtóval.

− Mi a baj? − nézett rá Cain ugrásra készen.

− Két dolog − és a barátja a nyomaték kedvéért még mutatta is.

− Igen? − és most már kételkedett abban, hogy tényleg komoly dolog lenne.

− Az az izé megint lecsapott és embereket evett! − hadarta Tyson, becsukta az ajtót és nekitámaszkodott, mintha bármikor rájuk törhetne az, amiről beszél.

− Megint? − ráncolta Cain a homlokát és feltűnt neki, hogy Jess idegessé vált, de nem kérdezett rá.

− Aha − bólogatott bőszen Ty. − Múltkor a Védelmezők három tagjának megcsonkított hulláját találták meg...

~ Shadow? − fordult a kérdésével befelé a genosymhez.

~ Nem én voltam! Nem mászkáltam nélküled − védekezett és Cain hitt neki.

− És tegnap éjszaka is lecsapott az ipartelepen − folytatta Tyson.

− Micsoda? − Jess hangszintje megemelkedett, Cain pedig szeretett volna máshol lenni. − Ezt nem is mondtad!

− Mi? Te ott voltál? − kerekedett el a barátja szeme is.

− Hát − kezdett bele, mintha a fogát húznák. − Hallottam valami lövöldözést, de messze voltam tőle és semmi furát nem láttam.

~ Ja, egy karnyújtásnyi messzeségre voltál és egy titkos összeesküvésen kívül tényleg semmi furát nem láttál − tette hozzá Shad, de figyelmen kívül hagyta.

− Mégsem mondtad! − torkolta le a lány.

− Feleslegesen aggódtál volna! − védekezett és enyhén hátrahajolt, mert Jess orra szinte az övéhez ért.

− Feleslegesen? Elment az eszed, hogy ennek ellenére ma is ki akarsz menni? − esett neki újra, Tyson csak kapkodta közöttük a fejét, de aztán túltette magát az első döbbenetén.

− Láttad? − állt aztán a lány mellé és már ketten néztek rá követelőn.

− Kit? − nézett rá zavartan.

− A lényt! − olyan izgatottnak tűnt, mint egy kisgyerek, reménykedve nézett rá, hátha megtud valami érdekeset. − Az egyik tagunk is a közelben volt és miután elült a lövöldözés, közelebb ment. Valami fekete, ocsmány, csupa fog és karom lényt látott kijönni.

~ Kikérem magamnak a jelzőket! − háborodott fel Shadow.

− Fogd be! Legközelebb óvatosabbnak kell lennünk − morogta neki oda Cain és örült, hogy nem emberalakban hagyták el az épületet, mert akkor lenne most mit megmagyaráznia.

− És volt bátorsága bemenni, miután látta? − kotyogott közbe Cecile elkerekedett szemmel, róla szinte mindenki megfeledkezett.

− Igen, de azt mondta megbánta és napokig rémálmai lesznek. Kibelezett testek hevertek mindenhol, volt amelyiket félbe harapta, másiknak hiányzott valamelyik végtagja − sorolta a srác.