Genosym

Túlélés - Tizenegyedik fejezet

Tyson fájdalmas grimasszal az arcán feküdt mellette, félig hason, félig oldalt fordulva, a combját markolta. Cainnek is fájt a lövés, de érezte, hogy Shadow szinte azonnal meggyógyítja, így arra fordíthatta az erejét és figyelmét, hogy ne nyomja agyon fektében a húgát. Azért meg külön hálás volt, hogy a genosym nem tört ki belőle egyből és támadott.

Hallotta Jess kiabálását és szinte látta maga előtt, ahogy a lány dühében nekimegy Mattnek. Nagyon remélte, nem esik nagyobb baja, különben itt és most fogja megölni azt a szemétládát. Szinte már várta, hogy Shadow beszól nekik azért, mert az előbb még őt nyugtatta, most meg támadni akar.

Próbált feltűnésmentesen helyezkedni, hogy tényleg ne nyomja agyon Cecilet és rendesen kapjon levegőt, amikor felhangzott az első kiáltás, aztán a fegyverek hangja. Egyértelműen harc tört ki, de ki lehetett a támadó?

~ Fordulj már meg, ha nem akarod, hogy hátul szemként megjelenjek! − dörrent rá Shadow és kifejezetten idegesnek tűnt.

Cain nem vitatkozott vele, hisz ő is kíváncsi volt, annak ellenére, hogy mind a ketten sejtették mi támadhatta meg a Sötét Védelmezőket. Látni viszont teljesen másnak bizonyult. Oldalt fordult és lekerekedett a szeme és érezte a benne rejtőző genosym döbbenetét is.

A lény, ami rávetette magát az emberekre, leginkább egy nagymacskára hasonlított. Fehér alapszínét, szabályos és szimmetrikus csíkok alkotta minta díszítette. A feje és a farka Caint inkább egy gyíkra, vagy dinoszauruszra emlékeztette. A szeme hasonlított Shadowéra, de jóval keskenyebb vágású, és aranysárgán világított.

~ White Claw − suttogta a nevet a társa, bár Cain e nélkül is rájött, ki lehet ez.

Aztán már érezte is, hogy Shadow ki akar törni és csatlakozni a harchoz. Meg kellett feszíteni magát mind testileg, mind akaratilag, hogy ellenálljon a genosymnek.

~ Ne csináld! − próbált hatni rá.

~ Engedj! Te talán nem kelnél Jess védelmére? − dühöngött Shadow.

~ De! Viszont a katonák egy lényről tudnak, ha felfeded magad, elég egy ember, aki túléli ezt és elmondja nekik. Onnantól pedig kétszeres erővel fognak titeket keresni! − érezte szavai nyomán a genosym elcsitul.

~ Most az egyszer igazad van − ismerte el, majd határozottan White Clawra szegezte a tekintetét. − De megkeressük!

~ Persze! − Cain komolyan is gondolta. ~ Amúgy nem úgy néz ki, mint aki a segítségedre szorulna.

Hisz a harc alig egy perce tört ki, de már csak néhány ember élt. Ami feltűnt a srácnak, hogy nem látja Mattet, sem a még élők, sem a földön holtan fekvők között. Viszont be kellett vallania, hogy aggódott Jessért. Reménykedett benne, lenn marad, míg White Claw nem végez és lép le.

Mondjuk az is rejtély egyelőre számára, hogy Shadow párja miért támadta meg a Sötét Védelmezőket. Csak úgy? Vagy éhségből? Netán nem is ő támadt elsőnek, hanem az egyik tag szúrta ki?

~ Ne, ne, ne! Jess maradj lenn! − könyörgött magában, amikor a lány nekiállt az alkarjára támaszkodni.

Jess hallotta maga körül a harc hangjait, de olyan tompának és távolinak tűnt. Nem tudta ki támadhatott rájuk, vagy miért. Talán a Farkasoknál a szavazás mégsem úgy alakult, ahogyan Matt eltervezte és ők keltek a védelmükre.

Aztán lassan sikerült legyőznie a kábaságot és némileg felnyomnia magát. Felemelte a fejét és kinyitotta a szemét. Először minden homályosnak tűnt, ezért pislogott párat. Az agya lassan, tompán fogta fel a képeket a földön fekvő, brutálisan lemészárolt testekről. A tekintete végül ráfókuszált egy furcsa lényre, akinek aranyszín szemei egyenesen rámeredtek.