Genosym

Otthon - Harmincadik fejezet

− Black! − szólalt meg Cecile, amint bezárult mögöttük az ajtó.

− Igen? − kérdezte unottan és felkészült egy újabb veszekedésre, fejmosásra, szentbeszédre.

− Segíts nekem − mosolyodott el a nő, fekete társa meglepetten pillantott rá.

− Ööö, miben? − nézett rá zavartan Black, majd feltűnt neki, hogy Cecile az ivadéktársát nézi, aki láthatóan nem igazán tudja mit akarhat tőle a nő.

− Szóra bírni Angelt.

− Lemaradtam valamiről? − vágott értetlen fejet a fekete genosym. − Mit akar tőled Cecile?

− Nem tudom − Angel teljesen ártatlannak tűnt.

− Tud valamit Dark Blade-ről, amit mi nem. És valamilyen oknál fogva nem akarja megosztani velünk. Márpedig, ha az ösztönöm nem csal meg, ez kapcsolatban van azzal, ami miatt a fejvadász szintén pályázik rá − közölte kertelés nélkül Cecile.

− Még mindig nem vágom − húzta el a száját Black, ő semmi jelét nem látta annak, hogy az ivadéktársa bármit is elhallgatna előlük a fejvadásszal kapcsolatban.

− Angel már azután furcsán viselkedett, hogy azon a bolygón, némileg meggyógyította Dark-ot − kezdett bele Cecile. − Egészen addig ő is tartott tőle, de utána megváltozott a hozzáállása. A vezérlőben volt egy alkalom, hogy mondhatni hozzádörgölőzött. Aztán az a megjegyzés a Főnöknek az állapotát illetően, majd az a pillantás, amivel egyenesen üzente Darknak, hogy menjen bele a Ziarral való közös útba. Szóval Angel, elmondod, amit tudsz, vagy szedjük ki belőled?

Cecile ahogy a Főnöktől látta összerakta maga előtt az ujjait, miközben mindenre elszánt mosolyt villantott fel. Black még mindig nem értette teljesen a helyzetet, de ettől függetlenül mellé lépett és olyan mozdulatot tett, mint aki ropogtatja az ujjait. Ivadéktársa kétségbeesett pillantást vetett rájuk, és menekülő út lehetőségeit vette számba. Bár mentális hatalmát használva könnyedén állította volna meg mind a kettőjüket, de nem akart ezzel visszaélni.

− Nem lehet − szólalt meg elkeseredetten Angel. − Megígértem Dark Blade-nek, hogy nem mondom el senkinek.

− Angel! − lépett fenyegetőn közelebb egyet Cecile. − Ha az, amit nem mondasz el, veszélybe sodorja a hajón bárki életét, akkor arról tudnom kell, hogy ne érjen váratlanul.

− Hát − bizonytalanodott el Angel, az ígéret és az érv amiért beszélnie kell harcot vívott benne. − Tény, hogy az elnyelések miatt kicsit megbillent az elméje egyensúlya, ami miatt néha őrültnek tűnik, de nem annyira, hogy veszélyes legyen bárkire. Mármint veszélyesebb, mint eddig. Másról van szó.

Nem akart többet mondani, és remélte Cecile beéri ennyivel, aki gyanakodva méregette őt. Némi támogatásért ránézett Blackre, de egyértelműen ellene volt most az ivadéktársa, mert legalább olyan kétkedő arcot vágott, mint a nő.

− Mi baja van Darknak? − szólalt meg Cecile némi hallgatás után. − Ha nem elnyelni akar a mentális képességeid miatt, akkor csak egy dologról lehet szó. Azt akarja, hogy meggyógyítsd!

Angel elkeseredett arcot vágott, amiből Cecile tudta, feltételezése helyes volt. A genosymeknél, amennyir tudta, a testi betegség nem ismert, szinte bármit legyűrt a szervezetük és mindent sérülést tudtak regenerálni, mégha időbe is tellett. A mentális problémák nagyobb eséllyel fordultak elő náluk.

− Dark Blade speciális összeolvadás eredménye, amire nem volt még példa − szólalt meg Black, aki kezdte érteni a témát. − Ehhez van köze?