Genosym

Otthon - Huszonhatodik fejezet

~ Jó reggelt! − közölte Savage, amikor megérezte Ray kezd magához térni.

~ Savage? − jutott el lassan a férfi tudatáig kihez is tartozik a hang. Nyomottnak és kábának érezte magát. Koncentrált, próbálta felidézni mi történt. Képek villantak be, amitől kitisztult a tudata, és ha nem a társán belül van, akkor felül. ~ Cain!

~ Nyugalom − próbálta Ray-t lecsillapítani Savage, mert érzékelte a testének változásait.

~ Harcoltam vele! Meg volt ott... egy kölyök is! A fejem! − nyögte, ahogy egyre több emlék tört fel.

~ Ray, nincs semmi baj − a barna genosmy azon volt, hogy legalább a férfi testét nyugalmi állapotba hozza, ami reagált az erőteljes érzésekre.

~ Nem akartam őket bántani, de a testem nem engedelmeskedett és csak tehetetlenül néztem távolról mi történik − folytatta Ray, hiába tett meg Savage mindent, a férfi pulzusa újra az egekben volt. ~ Most, most sem tudok megmozdulni.

~ Mert én nem hagyom − közölte vele a genosym.

Aztán lassan kiemelte Ray-t magából, hogy vele szembe kerüljön, hátha ez segít neki abban, hogy megnyugodjon. A férfi körbekapta a tekintetét. Nem segített rajta az ismeretlen környezet sem. Ha nem is tudta hol vannak, azt felfogta, hogy csak ketten tartozkódnak a heyiségben.

− Vége van Ray! Egy szer befolyása alá kerültél, általad én is, ami miatt mindenkit megtámadtunk. Nem, az etitákat nem, csak az idegeneket − igyekezett az újabb érzelmi hullámot megállítani Savage. − Cain és a kis csapata sikeresen legyűrt minket és gondoskodtak arról, hogy a szer, ami a szerveztünkbe került semlegesítve legyen. Én már pár napja rendbe vagyok, arra vártunk, hogy te is felébredj. Senki nem fog hibáztatni, sőt örülni fognak neked, a magadhoz térésednek, mert már kezdtek aggódni.

− Én...

− Tudom − biztosította róla Savage, hisz érzékelte a gondolatait, az érzéseit. − Ha kellően összeszedted magad, akkor elengedlek és megkeressük őket.

− Adj még nekem pár percet − kérte Ray, hisz egyelőre még minden kicsit zavaros volt.

− Persze − bólintott a genosym és leültette egy székre.

− Biztos, hogy nem kockáztatunk vele? − kérdezte Cain vagy már huszadjára, amikor Ray szép csendben belépett a terembe.

− Igen, biztos − ismételte a választ Ziar, de érezhetően kezdte elveszíteni a türelmét. − A ti technikátokkal készült, Ceverik csak felturbózta kicsit, hogy hamarabb visszaérjen a Földre, de ez nem fog nekik feltűnni. De még ha be is gyűjtik, akkor is csak egy üzenet lesz benne, ami annyiról szól, jól vagyunk, ne aggódjatok. Ennyivel semmire nem mennek, mert nem tudják kitől jött és kinek szól.

− Nem tudom − dünnyögte karba font kézzel Cain, amivel kicsikart a sötét bőrűtől egy sóhajt.

− Szerintem ennyi kockázatot vállalhatunk − állt Ziar pártjára Cecile.

− Hát jó − adta be a derekát a férfi, aztán felfigyelt egy bólintásra, mire megfordult.

− Hello − köszönt kissé félszegen Ray a kis társaságnak.

− Ray! − tört ki az örömteli kiáltás Cecile-ből és szó szerint rávetette magát a fekete hajú férfira. − Au, borotválkozz meg! Ez a szakáll bök és amúgy sem áll neked jól!

Valamivel arrébb Nord állt és akaratlanul is saját szőrzetét kezdte babrálni. Végül legyintett egyet, mintha eldöntötte volna, ő nem fogja levágni, hisz Cecile nála soha semmi ilyenre nem utalt.