Genosym

Eredet - Huszadik fejezet

− Itt Zinta Rian, az EGE Főparancsnoka vagyok − ült le a székébe és szólalt meg miután visszaértek és megkérte a többieket, hogy maradjanak csendben.

− Mi tartott ilyen sokáig? A vécén olvasta a híreket? − jött egy mogorva hang a másik oldalról.

− Igazán kellemes elfoglaltság, de a gyengélkedőről jöttem vissza − próbálta türtőztetni magát a parancsnok.

− Székrekedéssel vagy aranyérrel küzd? Az információim alapján egyik sem kellemes − kérdezett rá D lazán, Rian meglepett arcot vágott, mert nem gondolta volna, hogy a genosym folytatja a gúnyolódást.

Nem ő volt az egyetlen, aki döbbenten hallgatta a társalgást, egyedül Angel emelte a kezét a szája elé és kuncogott magában, bár Ivory szája is meg-megrándult.

− Meg tudhatom kivel beszélek? − tért napirendre a szemtelenkedés felett Rian.

− Megengedem, hogy D-nek szólítson. − Jól hallhatóan a vonal túlsó végén falaki felnyögött elkeseredetten.

− És mit akar tőlem D? − próbálta szóra bírni a parancsnok a genosymet.

− Egy űrhajót, hogy én, a srác és két másik genosym, a hordozóikkal együtt természetesen, elhagyhassuk a Földet.

− Ennyi? − puhatolózott Rian, mert kételkedett benne, hogy valóban csak ennyit akarna ez az ősgenosym.

− Ennyi, a többit megoldom önerőből − biztosította őt Hellraiser.

− Amennyire én tudom Shelter Cityben több olyan genosymek által birtokolt űrhajó van, ami alkalmas arra, hogy elhagyja a Földet − közölte a parancsnok, nem akarta ilyen könnyen megadni, amit kért.

− Csakhogy nekem az Ezüst Hattyúra van szükségem, ami a Főparancsnoki hajó gyomrában van − jelentetti ki D olyan magabiztossággal, mint aki pontosan tudja, hogy ott van.

− Miből gondolja...

− Nem vagyok hülye, abból − vágott a Parancsnok szavába Demon. − Ika az unokahúga, biztosra veszem, hogy küldött ki vészjelzést és már régen a fedélzeten vannak a hegyesfülüvel együtt, és az Ezüst Hattyút biztos nem hagyták hátra. És, ha van egy csepp esze, akkor nem húzza tovább az időt, hanem fogja és leküldeti velük az űrhajót és hagyja, hogy menjünk a dolgunkra.

− Valóban itt a hajó, de a helyzet nem jogosítja fel, hogy ilyen hangnemben és stílusban beszéljen valakivel, akitől igen sok minden függ − vált kissé ellenségessé Rian.

− Nézzen ki az ablakon és megmutatom mi jogosít fel erre a hangnemre és stílusra − jött a válasz a túloldalról.

A Parancsnok összeráncolta zavartan a homlokát, majd intett, hogy tegyék közvetlen képre a Föld és köztük lévő területet. Alig került a kivetítőre, amikor a semmiből megjelent egy vörös-fekete szárnyas genosym, mondhatni a hajó orra előtt.

Ezzel nem lett volna semmi gond, csakhogy nekiállt a méretét megnövelni, kétszer akkora lett. Eltűnt újból, majd hirtelen kitöltötte a teljes képernyőt, ahogy közvetlen a hajón jelent meg.

− Uram ez átjött a pajzson és feltépte a hajó burkolatát! − adott tájékoztatást az egyik katona kétségbeesetten.

− Mi? − döbbent le Rian, de nem maradt alkalma újra megszólalni, mert előtte jelent meg, valamivel kisebb alakban az ősgenosym és úgy kapta ki a székből, mint egy rongybabát és az arca elé emelte.

Néhányan fegyver után kaptak, mire több irányba csápok csaptak ki D testéből és szinte mindenkit a falhoz szegezett, aki meg mert mozdulni.

− Nos még mindig úgy gondolja, hogy nincs jogom ehhez a stílushoz és hangnemhez? − villantott fel egy vérmes mosolyt.