Fantôme - Régi változat ✔️

III.

Félóra elteltével George és Wolf a titkárságon ültek. Miss Bell versenyzői sebességgel gépelt, miközben a két bajkeverő a lehető legtávolabb ült egymástól. George az orrát törölgette, amiből még mindig vér csöpögött, orrnyergén egy fehér ragtapasz húzódott keresztben. Wolf pedig jobb kezében egy jegeszacskót tartogatott, és néha arcához emelte, ilyenkor fájdalmasan felszisszent. Jobb szeme teljesen bedagadt és bőre lilás színben játszott, szája pedig még mindig zsibbadt az ütéstől, amit a démontól kapott, feje majd' beroppant a lüktető fájdalomtól. Egyikük sem szólt semmit, csupán a gépelő tündér ujjai kopogtak a billentyűzeten. Hirtelen kinyílt a rektori iroda ajtaja, a páros felnézett, Madam Blackpool rosszalló tekintetével találták szembe magukat.

– - Befelé! – intett fejével a boszorkány, és félreállt az ajtóból.

Kérdés nélkül bementek az irodába, és leültek az asztallal szembe elhelyezett székekre. Madam Blackpool becsukta az ajtót, majd megkerülte az asztalt, és leült, végigmérte a két férfit.

–  Halljam, mi történt! – mondta parancsolóan, s lila szeme villant.

Wolf nagyot nyelt, és lehajtotta fejét, ujjait idegesen tördelte, de nem szólt semmit. A boszorkány George-hoz fordult, aki összefonta kezeit, és hátradőlt a székben.

– Nos? – kérdezte türelmetlenül.

–  Ő kezdte – felelte George orrhangon, Wolf erre elmosolyodott. A démon oldalra kapta a fejét, szeme felizzott. – Dögölj meg, kutya!

– Mr. Overlord, viselkedjen! – szólt rá fenyegetően, mire a démon visszafordult a rektor fele. Blackpool lemondóan felsóhajtott, és a szőkéhez fordult. – Moser, kifejtené, mi történt?

– Csak cukkoltam őt asszonyom – felelte halkan.

– Apámat és engem sértegetett – szólt közbe George sértetten.

– Értem én, Mr. Overlord, de nem gondolja, hogy túl hevesen reagált az elhangzottakra?

George szeme ismét vörösen felizzott, miközben dühösen fújtatva, mély levegőket vett, megpróbálta visszafogni magát. Wolf kíváncsian szeme sarkából végigmérte a férfit. A levegőben érezte a démonból áradó dühöt, ha most beszólna neki, biztosan kőkövön nem maradna az irodából. Wolf végül, jobbnak látta, ha nem szól bele, így is biztosra vette, hogy az arccsontja megrepedt és nemigen akart volna még egy törött csontot.

– Szóval ezért akarták kinyírni egymást? – kérdezte Blackpool.

– Ha meg akartam volna ölni, már rég halott lenne – felelte George most már nyugodtabb hangon. – És amúgy is ő rántott fegyvert.

– Igen tudom, tudom – bólintott a nő, miközben kezével legyintett. – Más valami?

– Nincs – felelte Wolf halkan.

– Ez esetben végeztünk. De figyelmeztetem önöket... – Blackpool vészjóslóan elhallgatott, és feléjük emelte mutató ujját. – Ez volt az első és utolsó, hogy elnéztem ezt maguknak. Ha még egyszer meghallom, hogy valamelyikük fegyvert mer rántani... nagyon nagy pácban lesznek. Világosan fogalmaztam?

– Igen, Asszonyom – bólintottak egyszerre.

– Remek – bólintott helyeslően, majd a szőke felé fordult. – A hírek gyorsan terjednek minálunk, Mr. Moser. A helyében észben tartanám ezt is – tette hozzá sokatmondóan.

Wolf elhúzta a száját, s nagyot nyelt. Pont ettől tartott. Nem szerette, ha Popper aggódik érte, nem volt már kisgyerek, meg tudta védeni magát. Habár erről a mágusnak néha más véleménye volt.