Fantôme - Régi változat ✔️

XXVII.

Elérkezett a péntek, október utolsó napja a boszorkányok és szörnyek éjszakája. És az egész iskola halloweeni díszletben pompázott. A folyosókon szellemek mászkáltak, a lépcsőkorlátokon tökfejeket tűztek és az alagsorban élő összes denevér és zombi vagy élőhalott felköltözött a fönti folyosókra. A hangszórókból hátborzongató zene szólt vagy néhány sláger, amit általában sokan énekeltek a diákok közül. A tanítást lazára vették erre a napra, csupán Popper volt az egyetlen, aki megtartja az óráit a délután. A tanulók nagy része kiélvezte, hogy sokáig aludhat, mások bőröndjeiket pakolták össze a hazaútra, míg egy-két elvetemült már a hajnali órákban kint rótta a köröket az erdőben.

Az iskola legerősebb lényeinek vezéreit megbízta Blackpool, hogy fésüljék át az iskola határait, a falutól egészen az északi hegységig. Halloweenkor sok gonosz szellem próbál meg betörni az iskola területére. Északon a farkasok portyáztak, délen a vámpírok, keleten angyalok és árnyvadászok, nyugaton pedig a démonok. A köztes területeket tündék, warlockok, kentaurok és egyéb lények fésülték át. Mindegyik fajból a legerősebbek, a vezérek és segédeik járták csak körbe az erdőt.

A farkasok már napfelkelte előtt kint voltak, Peter Dorian az egykori Alfa úgy ismerte az erdőt, mint a saját mancsát, de Wolfról ezt már nem lehetett elmondani, az új vezérnek idő kellett, amire kiismerte magát a fák közt. Melléjük szegődött még Sebastian és Elisabeth is a két nagyobbra nőtt barna farkas, akik testőrökként kísérték a vezéreiket. De nem találtak semmi különöset, sem a határon kívül sem az erdőben. Az erdő csendes volt és kihalt, a farkasok már épp visszaindultak volna, amikor a távolból az avar alatt recsegő faágak hangja ütötte meg fülüket. Abba az irányba kapták a fejüket, ahonnan a hang jött, de csupán egy elsuhanó árnyat láttak, aki másodperceken belül melléjük ért.

Egy magas, kigyúrt afroamerikai vámpír volt, tipikus kosaras alkattal. Fekete kapucnis pulcsija a fejébe húzva, arcát napszemüveg takarta, kezén kesztyű. A farkasoktól nem messze állt meg egy fa árnyékában, kerülve a napfényt. Levette napszemüvegét és hátra hajtotta kapucniját. Fekete haját rövidre nyírta, szinte már kopaszra, fekete szeme vidáman csillogott, elmosolyodott és egy rágót tett szájába, majd kivette füléből a fülhallgatókat.

– Mi újság farkas koma? – kérdezte, és vállal a fa törzsének dőlt. A farkasok közül Wolf változott vissza.

– Semmi különös nincs – felelte. – Nálatok mi a helyzet, Logan?

– Alessandro betért a faluba egy italra, de egyébként semmi – felelte unottan.

– Akkor minek jöttél ide ilyen lóhalálában, Peterson? – kérdezte Dorian, aki közben visszaváltozott.

– Azért, mert ti nem olvastok SMS-t, azért – felelte. – Az Overlord tesók találtak valamit.

– Mégis mit? – vonta fel szemöldökét Wolf.

– Egyszerűbb, ha megnézzük – felelte, és fejébe húzta a kapucnit, feltette a szemüveget és a fülhallgatót. – Futunk egy versenyt, Wolf? Úgy hallottam Alessandrotol, hogy igen gyorsan tudsz futni.

– Felőlem – vont vállat, és visszaváltozott, Dorian is felöltötte farkas alakját.

Logan még elmosolyodott, majd dél-nyugati irányba fordult, és sprintben rugaszkodott el a fölről, Wolf és a többiek utána. A vámpírok a leggyorsabbak, ha futásról van szó, természetfeletti képességeik közé tartozik a gyorsaság. Logan néha hátrapillantott válla felett, a farkasok közül hármat látott csupán, egy feketét és két barnát. Dorian hatvan méterre maradt el tőle a másik kettő pedig még messzebb voltak. Elégedett mosollyal az arcán futott tovább, nem foglalkozott a fehér farkassal, aki más útvonalat választott.