Fantôme - Régi változat ✔️

XVIII.

Wolf kipihenten arra ébredt, hogy hangosan korog a gyomra. Nagyot nyújtózott az ágyban, és kidörzsölte szeméből az álmot. Hátra fésülte kusza tincseit, majd kíváncsian körbe nézett. A gyengélkedőn volt, ez semmi kétség. Felült az ágyban, és hátát a vasrácsnak döntötte, furcsa kopogó hang ütötte meg fülét. Oldalra fordította fejét, a szomszédos ácson ott ült Ginger, és egy régi szakadt könyvet olvasott, mellette a falnak dőlve pedig egy másik lány állt. Magas, vékony, fekete testre feszülő, mély dekoltázsú ruhában és tíz centis tűsarúban. Hollófekete haja vállára omlott, zöld szemében furcsa fény égett. A lány rágózott, közben fekete körmei a telefon képernyőjén kopogtak.

– Jó reggelt, drága – szólt unottan a lány, fel sem nézett a képernyőről.

– Neked is, szia, Rina – köszönt Wolf, mire Ginger is felnézett könyvéből. – Mit csináltok itt?

– A bratyóm halálra aggódja magát miattad – felelte Sabrina félvállról. – Ezért beküldött, mert ugye az évfolyamtársad vagyok.

– Aham – bólintott Wolf. – Más valami?

– Nincs – rázta meg a fejét, majd dühösen felmordult. – Dögölj meg, Ophelia.

– Már megint mi történt? – sóhajtott fel Ginger.

– Megkörnyékezte Sancest a kis ribanc – sziszegte dühösen.

– És ezt pont te mondod? – vonta fel szemöldökét Wolf.

– Téged senki sem kérdezett! – csattantak fel egyszerre, mire a férfi megadóan felemelte kezét. Ginger folytatta.

– És ezt kitől hallottad?

– Richard épp most írt – felelte, és újabb sort pötyögött a telefonba. – Tegnap sikerült rajta kapnia a turbékoló gerlepárt. Az a nyavalyás kis tündér azt hiszi, hogy jobb nálam, és megszerezheti magának az angyalt.

– Nem érdemli meg Chirst – bólintott helyeslően Ginger, majd Wolfhoz fordult. – Melyik jelenetet gyakoroljuk ma?

– Popper azt mondta, hogy az elején kezdünk – felelte vonakodva, mert tudta, hogy csak is rossz választ adhat. – A csatajelenettel foglalkozunk, aztán belenézünk az első néhány dalba.

– És mikorra jutunk el a smárolós részekig? – kérdezte Ginger reménykedve. Válasz gyanánt Wolf tehetetlenül széttárta kezét.

– Ez rajtatok múlik, ha Richard jól hozza a szöveget, és a többiek is keményen dolgoznak... talán, egy-két hét múlva.

– Ah – legyintett Sabrina lemondóan, és tovább pötyögött, elküldte az üzenetet, majd Wolfra nézett. – Mehetünk?

– Hova? – pislogott kérdőn.

– Órára. Már elmúlt délután kettő. De ha még nem vagy toppon, akkor maradj pihenni.

– Még mit nem – pattant fel az ágyból. Nem érezte fáradtnak magát. És hiába fenyegette annak veszélye, hogy Popper kisebb beszédet fog tartani neki, nem akart ott maradni a gyengélkedőn. Ginger táskájába süllyesztette a könyvet, majd elővett egy szendvicset, és Wolf kezébe nyomta.

– Edd meg, mert nem akarom, hogy összeess a színpadon.

– Merci – bólintott hálásan, és nekilátott a szendvicsnek, miközben követte két barátját, akik már az ajtó fele vették az irányt.

******

A színpadon nagy volt a feszültség. George szeme szikrákat szórt, mikor meglátta Delavegat, de a vámpírok közül Logan Peterson is igencsak csúnyán nézett vezérére. Mindeközben Alessandro halálosan nyugodtan beszélgetett Popperrel. A vámpír folyékonyan olaszul beszélt, míg a tanár néha csak bólintott egyet, néha grimaszolt vagy megosztott pár elképzelést Alessandroval. George a szemöldökét ráncolva hallgatta a párbeszédet, amennyire tudta. Keveset értett belőle, túl gyorsan pergett a vámpír nyelve ahhoz, hogy rájöjjön, miről is beszélnek. Mérhetetlenül bosszantotta a dolog, ami csak rákontrázott arra, hogy Blackpool sem szabott ki büntetést amiatt, hogy Delavega megmarta Wolfot. A vére felforrt a puszta gondolattól is, mikor felidézte maga előtt a szőke nyakán levő sebeket. A puszta tény, hogy ennyire fontossá vált neki a farkas még inkább dühítette. Mintha valaki ráerőszakolta volna a helyzetet, nem akart komoly kapcsolatba belevágni, de otthagyni sem akarta Wolfot.