Fantôme - Régi változat ✔️

XXXII.

Amikor megpillantotta Jacket, azt hitte, semmi nem veheti el a kedvét. Zokogva ölelte magához a fiatal férfit s addig el nem eresztette, míg az levegő után nem kiáltott, nehogy megfojtsa őt az öreg. Popperrel madarat lehetett volna fogatni, olyan boldog volt, hogy láthatja Jacket. Kérdésekkel bombázta, miközben félpercenként tette hozzá, hogy mennyire hiányzott neki. Nem tűnt fel először neki Jack keserű mosolya ahogyan próbálja megtartani vidámságát a tanárral szemben. Mikor felfogta, hogy valami nincs rendben, akkor Jack lassan, nyugodtan mindent elmesélt neki. Hallva, hogy mi történt Wolffal, bőven elég volt Poppernek, hogy sietve kérjen bocsánatot a két fiataltól s kiviharzott szobájából. Jack lemondóan sóhajtott s ujjait morzsolva nézett fel Peterre, aki aggódva pillantott a nyitott ajtóra, ahol az imént távozott a tanár.

– Mindig is az aggódó típus volt – szólt halkan, majd feltolta magát a fotelből s megköszörülte torkát. – Mehetünk?

– Biztosan jól érzed magad most ahhoz, hogy körbe vezesselek? – vonta fel szemöldökét, Jack bőszen bólogatott.

– Muszáj elterelnem a figyelmem most – felelte arcán egy keserű mosollyal. – És amúgy is, vagytok elegen, akik aggódtok most érte.

– Rendben. De ha gond van, szólj nyugodtan és elhalasztjuk máskorra a dolgot – veregette őt vállba vigasztalóan, majd fejével intett az ajtó irányába. Jack hálásan biccentett egyet s kilépett a folyosóra, majd megvárta Petert, aki becsukta maguk mögött az ajtót.

– Szóval... te voltál itt a főnök.

– Wolf csupán a falka része akart lenni, de irányítani... – megcsóválta fejét –, nem akart. Tisztes küzdelem volt, legyőzött, megkímélte az életem és mindent meghagyott olyannak, amilyen volt. Ha balhé van, akkor kivilantja a foga fehérjét, de amúgy... nemigen tölti velünk az idejét. De a félvérekre ez jellemző is.

– Örülök, hogy ezt hallom – mosolyodott el boldogan. – Jó gyereknek tűnsz, Peter, érződik az aurádon.

– Ne híreszteld ezt – morogta az orra alatt zavarában s zsebre vágta kezét, úgy ment tovább. Jack elmosolyodott a férfi reakcióján, majd ismét melléje sietett s vidáman fütyörészve haladt tovább.

*******

Peter körbe vezette Jacket a faluban s segített neki szállást találni. Megmutatta neki a helyeket, ahol talán szükség lehet egy dolgos kézre. Így Jack nem csak szállást, de még munkát is talált magának pár órán belül. A faluban kevesen laktak, mindegyikük saját kis vállalkozását üzemeltette. Kávézó, pékség, szalonok, kisebb családi üzletek. Jack kapásból öt munka közül is válogathatott, mert szívesen látták, bármerre ment. Közben sokat kérdezett Petertől, a férfi készségesen válaszolt s cserébe ő is kérdezett pár dolgot Jacktől.

– Mégis meddig akarjátok Wolfot hazugságokkal hitegetni? – szegezte neki végül a kérdést, mely régóta nyomta a lelkét. Jack nyelt egyet és félve körbenézett. A kastélyhoz visszavezető fehér köves utat koptatták, maguk mögött hagyva rég a falut.

– Hányan tudnak róla? – kérdezte halkan.

– Nem tudom – csóválta meg a fejét. – Vannak, akik kiszagolták a rúnát, amit visel. Másoknak az szúrt szemet, hogy ekkora fehér dögöt, amilyen Wolf, ritkán látni, főleg Európa keleti részén kívül.

– A Madam szerint csak olyanok tartózkodnak a birtokon, akik nem jelenthetnek fenyegetést számára és számunkra.

– Jack... az ellenség mindig megtalálja a módját, hogy lecsaphasson. És ne kerüld ki a kérdésemet – tette hozzá figyelmeztetően.