Fantôme - Régi változat ✔️

XLI.

A hetek gyorsan teltek, hirtelen hűlt le az idő és december elsejével megérkezett a hó is. George-nak és a démonok többségének nem tetszett a tél, a hideg idő miatt állandó tüsszögés, köhögés és orrfújástól zengett az alagsor. A démonok közül George volt, aki amint hogy leesett a hó, már másnapra le is betegedett. Orrát fújta, köhögött, s néha nagyon csúnya pillantásokkal illette Wolfot, aki miatt megfázott.

Minden azzal kezdődött, mikor a farkas telefonja december elsejének hajnalán zizegni kezdett az éjjeliszekrényen. Wolf félálomban morogva nyúlt a készülék után s felvette. Jack vidám hangja fogadta őt hajnali fél hatkor.

– Amadeus! – kiáltott fel boldogan. – Láttad?!

– Mégis mit? – morogta, és álmos szemét dörzsölte, majd beletúrt hajába, ami arcába lógott.

– Havazik! – felelte, mire Wolf kiugrott az ágyból, és elrántotta a függönyt az ablak elől. Arcára széles mosoly ült ki, és szeme csillogott. Kint félhomály honolt, az udvart és az egész erdőt vastag hóréteg fedte s még mindig nagy pelyhekben havazott.

– Na? Látod? – érdeklődött Jack.

– Csodaszép... – sóhajtott fel Wolf. – Na, leteszem, megyek ki.

– Meg ne fázz nekem.

– Soha – vágta rá s letette a telefont. Eric ágya mellé ugrott s elkezdte böködni az alvót. – Eric! Eric! Ébredj!

– Woooooolf – morogta a manó s résnyire nyitotta szemét. – Mi van?

– Havazik! – felelte vidáman s már kapta is magára farmerját s pólójára a bőrdzsekijét, majd egy télibakancsot s rohant.

Eric megrökönyödve nézett utána, mikor Wolf kirobogott a szobából s lóhalálában rohant végig a sötét folyosókon. Az egyik kanyarban nekiütközött egy ismerősnek. Alessandro sétált a folyosón, késői vacsorája után indult vissza szállására, de a farkas hátulról nekiütközött.

– Mi a franc ütött beléd, Lupo?! –kiáltott utána mérgesen, ugyanis a szőke kis híján eltarolta.

– Havazik, Vega! Havazik! – kiáltotta nevetve, miközben hátrafelé futott s örömében ugrált tovább, nehogy meg kelljen állnia, amíg beszél a vámpírral. Alessandro csak a fejét csóválta, így Wolf már futott is tovább.

– Eszem megáll – sóhajtott fel, majd elővette telefonját, és tárcsázott. Hosszas csöngés után egy sor káromkodás fogadta a túloldalon.

– Ne morogj már, Overlord! – forgatta szemét a vámpír. – A pasid miatt hívlak. Épp most tarolt el, és az udvar felé robogott. Hogy miért? Mert havazik. Azért. És szerintem nem akarod kihagyni a látványt, amit nyújtani fog.

George válasza újabb sor káromkodás volt, és hogy ő neki semmi kedve felkelni, így Alessandronak más ösztönzést kellett kitalálnia

– Amúgy két perce hagyott itt, de még mindig érzem a vérének a szagát, iszonyat jó illata van, szinte érzem ahogy pezseg – tette hozzá, majd mikor a démon egy káromkodás kíséretében letette a telefont Alessandro felnevetett s lesietett az aulába.

A bejárati ajtóban állt meg s vállal a félig nyitott ajtószárnynak dőlve nézte Wolfot. A fehér farkas a térdig érő hóban ugrált, néha belehempergett, majd nagyokat tüsszentve ugrált tovább. Mikor meglátta a vámpírt, vidáman rávakkantott s farkát csóválta, majd ugrált tovább a hóesésben s megpróbálta elkapni a hópelyheket. Alessandro csak mosolygott s fejét csóválta, mikor Wolf visszaváltozott s tárt karokkal hátra vetette magát, szinte teljesen eltűnt a fehér dunyha alatt s hóangyalt készített.