Fantôme - Régi változat ✔️

XXXIII.

Másnap sajgó fejfájással ébredt. Morogva tolta fel magát s átmasszírozta orrnyergét. Hunyorogva nézett körbe a kis szobában. A falak, a padló és a plafon is fából volt. Az ágyra öt méterre levő falon nyílt egy ajtó, majd egy másik ajtó, ami az előbbire merőleges falba volt vágva. Az ágy egy sarokba volt betolva, mellette a falon egy kis ablak volt, amit sötétkék sötétítő függöny takart. Az ágy végével szembeni falnál a sarokban egy ruhás szekrény áll, a padlót középütt szürke szőnyeg borítja, felette a plafonon egy apró csillár lóg. Jack ismét megdörzsölte szemét s hátát az ágy támlájának döntötte.

– Mi a jó büdös franc történt az éjjel, hogy így fáj a fejem? – kérdezte morogva s felsóhajtott. Az ágytól nem messze levő ajtó hirtelen kinyílt s Wolf lépett ki rajta. Jack kikerekedett szemekkel bámult vissza kuzinjára.

– Most mi van? – kérdezte Wolf meglepetten. Egy szál bokszerben állt a férfi előtt, s vizes haját egy apró törülközővel szárította, de Jack csak a fejét fogta.

– Mi történt? – kérdezte, mire a szőke megrántotta a vállát.

– Csaptunk egy bulit, azt mivel nem akartam visszamenni a kastélyba, mert Eric tuti kirúg, ha részeg vagyok, így visszajöttünk ide a fogadóba.

– Emlékszel bármire is? – kérdezte Jack reménykedve, ugyanis ő nemigen emlékezett az előző estére.

– Megnyugodhatsz, nem történt köztünk semmi – felelte sunyi mosollyal Wolf, mire kuzinja fellélegzett s elterült az ágyon.

– Istenem, köszönöm! – tette össze kezeit, majd visszanézett Wolfra. – Amúgy bocsi emiatt a kijelentés miatt.

– Semmi vész – legyintett s lehuppant az ágyra nyakába dobva a törülközőt, így tincseiből a víz az anyagra csepegett. Jacket kirázta a hideg.

– Jesszus, te nem fázol így? – borzongott meg s felkarját dörzsölte. – Rossz rád nézni.

– Az ital még mindig fűt, szóval nem fázok. Amúgy... szinte mindenre emlékszem. Azzal cukkoltál, hogy húsz éve megkértem a kezed, aztán Alessandro és Daniel is felbukkant, és ha szemem nem csalt... majdnem elcsattant köztük egy csók – gondolkodott el s térdére könyökölt, állát tenyerébe támasztotta.

– Aha – vont vállat Jack. – Ha te mondod, én nem emlékszem szinte semmire, az utolsó dolog, ami megmaradt, hogy ott fekszek kint a téren. Miután ugrani akartam egy rundelt, ami tök hülyeség, mert józanul, ha akarnék se tudnék rundelt ugrani.

– Annyi baj legyen – legyintett. Hirtelen halk telefoncsörgés ütötte meg fülét, visszament a fürdőbe s telefonjával tért vissza onnan. – No nézd már... – nevetett fel, mire Jack kérdőn pislogott. – Valaki nagyon aggódó típus – tette hozzá önelégült mosollyal s kihangosította a telefont, visszahuppant Jack mellé az ágyra.

– Szervusz, Lu – köszönt vidáman.

– Ördögöm, hogy te sosem veszed fel a telefont – sóhajtott fel George a túloldalon. – Tűvétettem érted a fél iskolát, de még Eric sem tudta, merre vagy.

– Biztos kezekben ne aggódj – felelte s kacsintott Jack irányába. – Kuzinom ágyában töltöttem az éjszakát.

– Hogy mit csináltál? – sikított fel egy hang a telefon túlfelén. Wolf lenyelt egy kacajt és Jack is elmosolyodott.

– Baszki, Vritra! – mordult fel George. – Bocsáss meg, Wolfi, de ez a nyavalyás megkért, hogy hangosítsam ki a telefont.

– Ne aggódj, már kezdek hozzászokni, ha mi ketten telefonon beszélünk azt Lester mindig hallja vagy látja – kuncogott. – Na de miért kerestél?