Fantôme - Régi változat ✔️

XX.

A városba vezető út egy hosszú meredek lejtőn húzódó, fehér kavicsokkal leszórt földút volt. Mellette erdősáv futott végig és az egész dombot beborította. A fák között már félhomály honolt, az idő hűvösre fordult és hideg északi szél fújt, az égen sötét felhők gyülekeztek. A két férfi fekete bőrdzsekiben, zsebre tett kézzel sétált lefelé, amióta elhagyták az iskolát egyikük sem szólt. George gondolataiba merülve rágcsálta szája szélét, míg Wolf laza léptekkel vonult mellette, közben fülhallgatóján zenét hallgatott. Néha kíváncsian fél szemmel a démonra nézett, de az nem szólt semmit.

– Mi van veled, Lucas? – kérdezte, mire az felkapta fejét. – Beteg vagy, hogy így hallgatsz?

– Tán aggódsz? – kérdezte meghatottan.

– Francokat – nevetett fel. – Csak a délután is úgy bújtál hozzám, mint valami macska. Ha valójában ilyen vagy, én befejeztem veled.

– Nem bírod a romantikát? – vonta fel szemöldökét.

– Elhányom magam tőle – öltötte ki nyelvét megjátszottan, mire a másik felnevetett.

A városba érve George átvette az irányítást, először a főúton indultak el, majd befordultak egy kis utcára, és végül egy nagyobb térre értek ki. A téren egy apró márvány szökőkút állt, a tetején egy apró szárnyas kis angyalkával, akinek íj és nyíl volt a kezében. Wolf megállt a kút előtt, és kíváncsian nézte.

– Erósz kútja – mondta George unottan, és átsétált a téren.

– Erről jut eszembe... vannak Erósznak vagy Cupidónak gyerekei a suliban? – sietett utána.

– Max egy vagy két gyerek, ha lehet az egész iskolában – vont vállat. – Volt anno egy srác, aki két éve végzett, Lester egyik exe – tette hozzá szemforgatva.

A tér túloldalán egy kis étterem állt, az ereszről vörös égők lógtak le, és egy kinyúló fából ácsolt tető alatt néhány szék és asztal volt, de senki sem ült kint. George előre ment, és ajtót nyitott, Wolf felvonta szemöldökét, majd vállon fogta a démont, és előre lökte. George kis híján elesett a saját lábában, amikor belökték az ajtón, mire Wolf jót mosolygott magában, végül ő is bement. Bent halk zene szólt, kockás terítővel letakart asztalok álltak a terem közepén. Az étterem jobb és bal oldalán különálló bokszok voltak felállítva, vékony falakkal elválasztva egymástól, vörös bőrrel bevont fotelekkel és egylábon álló faasztallal. A bejárattal szemben a terem túl felén egy bárpult volt, mögötte a falon színes üvegek voltak felrakva a polcokra. A pult előtt fekete bőrborítású bárszékek álltak. Összesen három vendég volt bent, akik a bárszékeknél ücsörögtek. Volt ott egy vörösinges démon, egy lány, akinek lábak helyett két kígyó farka volt, és egy majdnem három méter magas zombi. A pult mögött egy középkorú férfi ácsorgott, és a pultra könyökölve a démon fiúval beszélgetett, mikor meglátta az új vendégeket, vidáman elmosolyodott.

– Vannak még csodák! – kiáltott fel. – George Overlord, te Isten átka, csak ide toltad végre a képed!

– Neked is szia, Paul! – köszönt, és fél kézzel intett a férfinak, majd az egyik bal oldali bokszhoz sétált, Wolf követte.

George lehuppant a fotelbe, és intett Wolfnak, hogy foglaljon helyet, a férfi még nézelődött egy ideig, de közben helyet foglalt. Két perccel később már meg is jelent a pultos, arcán széles mosollyal.

– Hogy repül az idő, George, már egy éve, hogy utoljára láttalak. Húgod hogy van?

– Köszöni, jól – felelte, és kézbe vette az étlapot. – Pasizik és orrokat tör be, a szokásos.