Fantôme - Régi változat ✔️

LIII.

Ígéretéhez hűen másnap bement a gyengélkedőre, de nemigen akarta, hogy Derevis vizsgálat alá vesse. Louis Garou már lábadozó félben volt, persze ott találta Alexandre-t és Balgairt is. Így Wolfnak semmi kedve nem volt magán problémáival előhozakodni, főleg nem a róka előtt, így annyit mondott csupán, hogy szerette volna megtudni, hogy van a bácsikája. Balgair rögtön kiszagolta, hogy valami más dolog miatt jött a szőke, de nem szólt róla semmit, csupán egy sokatmondó pillantást küldött Wolfnak, és elmosolyodott, hogy a tudtára adja, őt nem tudja átverni. Louis hamar talpra állt, annak ellenére is, hogy fia azzal győzködte, pihenjen még pár napot az indulásig, de a férfit semmi nem foghatta vissza, még aznap haza akart utazni. Wolf kikísérte őket a kastély főbejáratáig, ahol búcsú képen kezet fogott Alexandre-vel és kapott egy utálatos pillantást a rókától. Amiért persze kuzinja azonnal le is szólta Balgairt, hogy ne méregesse úgy Wolfot, mintha a férfinak szánt halálnemet akarná kitalálni. A róka erre nem felelt semmit, nem is kellett neki, mindannyian tudták, hogy már régóta kitalálta, milyen halálnemet szánna a szőkének. Rokonai távozása után Wolf visszatért a színházterembe, ahol ott találta Christ és Sabrinát, amint éppen az egyik közös dalukat gyakorolták Popper társaságában. Mikor belépett a terembe mind a hárman oda fordultak feléje. De Wolf nem törődött ezzel, nevelője elé sétált, és bocsánatkérően elmosolyodott.

– Szeretnék bocsánatot kérni – mondta halkan. – Elszállt az agyam, nem szabadott volna így viselkednem veled, hisz te csak is jót akartál. Kérlek, Popper... ne haragudj rám.

– Hogy tudnék rá haragudni, édes fiam? – mosolyodott el, és szoros ölelésbe fonta a szőkét. – Oh, te bolond. Nem tudsz olyat tenni, amiért haragudni tudnék.

– Akkor megbocsájtasz? – kérdezte reménykedve, és lenézett a tanárra, aki elmosolyodott, és összeborzolta Wolf haját, aki ezen felkuncogott. Utoljára akkor borzolta így össze haját a férfi, mikor kölyök volt, és Jackkel valami csintalanságot műveltek, de sem Popper, sem Aylwin nem tudott rájuk haragudni.

– Hát persze, hogy megbocsájtok, Wolfgang – felelte egy halovány mosollyal, majd mégis lehervadt arcáról. – Ugye... nem bánod, ha...

– Nem tudnék hozzászokni a másikhoz – vágta rá azonnal. – Valahogy... túl sok rossz emlék kötődik ahhoz a névhez. És amúgy is... megszoktam már ezt a nevet, kicsit talán németesen cseng, de sebaj – tette hozzá mosolyogva.

– Ennek örülök. Tudod... én választottam neked ezt a nevet – tette hozzá büszkén. – Bezzeg Aylwin! Neki nem tetszett ez a név, és Jack is azt használja még mindig, amit az apja aggatott a nyakadba.

– Annyi baj legyen, Popper – nevetett fel a szőke. – Hívjatok úgy ahogy akartok. Vagyok én Laramie, Wolfgang, Amadeus, Wolf, Kölyök, Lupo, Bolhás, Kutyuli. Nekem aztán édes mindegy, mindenre hallgatok – nevetett boldogan.

– Kifelejtetted a Szépfiút – tette hozzá Sabrina.

– Na tessék, még az is – mosolygott Wolf. – Na de terelve a témát... nem gond, ha bent maradok megnézni, mit gyakoroltok?

– Ugyan, dehogy – legyintett Chris. – Derevis is mindjárt itt lesz most, hogy már nem kell a bácsikádra vigyáznia. Amúgy jobban vagy?

– Persze. A sebek hamar begyógyultak – legyintett lazán, majd elgondolkozott, és megkocogtatta fejét. – Itt még bajok vannak, de kordában tartom, vagy legalább is megpróbálom.

– Az a lényeg, max ha megint bekattansz... leütünk – vont vállat Chris.

– Na azt megnézném, Christopher, hogy te csak úgy leütöd Wolfot – gúnyolódott a lány. – Láttad te őt küzdeni?