Fantôme - Régi változat ✔️

XLIV.

Az alvó erdőt hófehér dunyha borítja és csupán néhány állat merészkedik elő kis vackából. A faágakról jégcsapok lógnak le és csilingelve ütődnek össze, ha feltámad a szél. A kastélyban minden karácsonyi díszítésben tündököl, a korlátokon girlandok lógnak, az ajtókon színes égősor világít. A diákok közül sokan karácsonyi mintás kötött pulóverekben vannak, és forró teás termoszokkal járkálnak fel-alá az épületben, míg a vérfarkasok nyári viseletben élvezik a hideg időt.

Csupán három nap van vissza karácsonyig, az aulában már fel is állítottak egy óriási fenyőt, amin fehér égősor világított. Karácsonyi dalok szóltak a hangszórókon. És kivétel nélkül mindenki arról beszélgetett, ötletelt, hogy milyen ajándékkal lepje meg barátait.

A diákok kisebb csoportokba tömörülve beszélgettek, a karácsony esti vacsora és ünnepség programjait vitatták meg, kivéve Wolfgang Moser. A férfi egészen más dolgokkal volt elfoglalva, lóhalálában sprintelt végig a folyosókon, miközben néha hátratekint a válla felett, majd fut tovább. Az egyik kanyarnál még három lépést tovább fut, majd visszaugrik a balra nyíló folyosóra. Lihegve lapul a falnak, és lopva kinéz a folyosóra.

A kanyarban hangos csaholás hangzik fel, majd befordul egy fél falkányi kölyökfarkas. Wolf visszalapul a falhoz, és lélegzetét visszatartva figyeli, ahogy a kölykök elszáguldanak mellette, majd hirtelen megtorpannak. A vezérük, egy kis barna a földet szaglássza, majd fejét megemeli, és elvonyítja magát. A falka megfordul, és így a férfinak ismét fel kell vennie a nyúlcipőt. Wolf keresztül vágott még néhány folyosón, ahol a diákok riadtan ugrottak félre, majd az aulába vezető lépcsősornál felpattant a korlátra, és úgy csúszott le a földszintre. Nyomában a kölyökfalkával, akik csaholva robogtak le a lépcsőn. A férfi hátra nézett, és elmosolyodott, ekkor ütközött neki egy másik diáknak. A két férfi a földön kötött ki, pontosabban csak Chris Sances volt az, aki nagyot csattant a padlón.

– Mégis mi a fene ütött beléd? – horkantott fel sértődötten az angyal, majd lelökte magáról barátját. – Rohangálsz fel-alá, mint valami őrült.

Wolf épp válaszolt volna, de ekkor már a nyakába ugrott az első farkaskölyök, és leterítette. A szőke felnevetett, és megpróbálta kezét az arca elé emelni, hogy védve legyen, de így sem menekülhetett a kölykök nyálától. Wolf már ki sem látszódott a farkaskölykök alól, akik vidáman ugatva teperték le a férfit, és összenyalogatták az arcát. Chris közben feltápászkodott, és leporolta ruháját, majd végignézett a földön fekvő, nevető barátján.

– Nem úgy volt, hogy te vagy az Alfa? – kérdezte pimaszul.

– Ezek kölykök... nem hallgatnak senkire! – nevetett fel, és felemelte maga fölé az egyik barna kölyköt. – Igaz-e, Edward, te főrosszaság?

A kis farkas vidáman ugatott kettőt s megcsóválta farkát. Wolf mosolyogva megcsóválta fejét, és felült, amivel sikerült leráznia magáról a többi kölyköt, de nem engedte el a kis barnát, inkább szorosan magához ölelte, és összeborzolta a szőrét.

– Vérbeli Alfa ez a kölyök – nézett fel a mellette álló angyalra, majd grabancon fogott egy másik fekete kölyköt, és felemelte. – De nem sokáig lesz az, ha a kis Victoria megerősödik. Igaz, kislány?

– Úgy beszélsz róluk, mintha a sajátjaid lennének – mosolyodott el Chris, és leült a földre Wolf mellé, kézbe vett egy barna kölyköt. – Őt hogy hívják?

– James – felelte Wolf, és lerakta a másik két kölyköt, akik vidáman nekiugrottak a többieknek, és játékos harcba kezdtek. – Azért tűnik úgy, mintha az enyéimnek tekinteném őket, mert egy falkába tartozunk... egy családba.