Fantôme - Régi változat ✔️

XLIII.

Ritkán volt kedve hosszas fürdőzésekre, nem is igen szerette, mert csak időpocsékolásnak vélte. De ezúttal kifejezetten jólesett neki, hogy Wolf ráerőszakolta a dolgot. Felfrissült, izmaiból kiszállt a nátha által okozott fájdalom, ami kiterjedt egész testére. Könnyedén lélegzett a meleg, párás, illatosított levegőben. A fürdőben csupán pár gyertyát gyújtottak meg, hogy félhomály honoljon bent. Wolf halkan dúdolt s a démon legnagyobb örömére mindenről gondoskodott, hogy George-nak ne kelljen vízbe mártania sérült kezét. Lemosta hátát, szivaccsal ledörzsölve róla a koszt és elhalt bőrsejteket, amikből volt bőven, miután a démon használta erejét és keze megperzselődött. Haját is megmosta, amit George nemtetsző morgással díjazott, ezzel mosolyt csalva párja arcára. Egyikük sem szólt igazán, élvezték a csendet és azt, ahogyan Wolf dúdolgatott magában. Végül a démon megelégelte egy óra után a fürdőzést, mikor kellőképp kiázott a bőre, és kikecmergett a kádból. Gyorsan megtörölközött, majd átmentek a hálószobájába. George a hasán elfeküdve terült el az ágyon, míg Wolf kezében egy üveg masszázsolajjal foglalt helyet a derekára ülve, és egy adagot rákent a démon hátára. Mint kiderült számára, az olajat Ginger keverte be gyógyfüvekből még tavaly, amikor Lester segítséget kért tőle, barátja felelőtlen dolgai miatt.

– És? Miről szeretnél beszélgetni? – kérdezte kíváncsian.

– Miért vagy mindig a Dorian kölykök mellett? – kérdezte orra alá mormogva. A szőke elgondolkodott, majd elkezdte átmasszírozni a démon hátát.

– Nem tudom – sóhajtott fel. – Jó érzés ott lenni velük. Olyankor leköti a figyelmem az, hogy vigyázok rájuk. És szerintem boldog is vagyok tőle.

– Ha te mondod... ah – mordult fel, és arca fájdalmas grimaszba torzult, mikor Wolf talált egy izomcsomót a hátán, és azt kezdte el kilazítani. – Ez kurvára fáj! Nem értem, mit szeretsz te ebben.

– Nem tudom pontosan megmondani, de van olyan fájdalom, amit szeretek. Például, mikor múltkor kimasszíroztad a hátam, vagy amikor nyújtok... igen. Az ilyeneket kedvelem, sajog a testem, és mégis jólesik. De ugyanakkor, van olyan fájdalom is, amit nem szeretek, ami már túl sok ahhoz, hogy élvezni tudjam.

– Lester is mazosita fajta – morogta az orra alatt. – Szerintem jól kijönnétek. Már van legalább egy közös témátok. Na de most komolyan... miért jársz oda?

– Mert Peter megkért, azért. És mert... jólesik, hogy megbízik bennem annyira, hogy rám meri bízni a kölykeit – tette hozzá egy apró mosollyal. – Első alkalommal, mikor hívott, hozzá sem mertem érni a kölykökhöz, és Peter azonnal észrevette, engedélyt adott rá. De benned nem bízik.

– Miért is bízna? – nevetett fel kínjában. – Félt téged is. Félt, hogy netán fájdalmat okozok neked. De jelen pillanatban te vagy, aki fájdalmat okoz.

– Hálás leszel még azért, hogy ezt a csomót eltüntetem innen – nevetett fel, majd áttért a démon bal vállára is s lapockájánál masszírozta tovább, a démon csontjai kattogtak, és George néha fájdalmasan felmordult.

– De mi a valódi ok? – kérdezett rá végül hosszas csend után.

– Mindig is szerettem volna egy kistesót. Akiről gondoskodhatok – sóhajtott fel Wolf szomorúan. – De sosem lehetett. Ő lett volna az indok, amiért erős maradnék. Jack is így csinálja, mikor mellettem van, akkor boldog és vidám, erősnek mutatkozik, de le merném fogadni, hogy mikor egyedül van, akkor ugyanolyan lelki roncs, mint én. De mellettem vidám, így én is vidám leszek.

– Ha így gondolkodsz... – George kissé feltolta magát, mire Wolf is feltérdelt, a démon átfordult hátára, hogy szemben legyen vele, így a szőke most annak hasára ült vissza. – Lehetne gyereked, szerintem jó apa lennél. Legalább is én így gondolom arról, amit hallok, hogy Elisabeth mindenkinek rólad áradozik.