Fantôme - Régi változat ✔️

LXII.

Első dolga az volt, hogy felkereste Poppert, a tanár szívéről hatalmas kő esett le, mikor a szőke úgy lépett eléje, hogy teljes öntudatában volt, és szeméből is eltűnt az a furcsa fény, ami arról árulkodott, hogy nincs magánál. Ezek után félrehívta Popper egy olyan helyre, ahol senki sem látta és hallotta őket, a színfalak mögötti raktárak egyikénél. Wolf elővette telefonját és tárcsázott, hosszas csengés után vette csak fel Jack a telefont.

– Szervusz, öcskös. Hogy vagy? – kérdezte talán kicsit aggódva. – Amúgy köszönöm, hogy visszahívtál, mert az elmúlt két napban Lovell úgy sírt... és esküszöm nem segített rajta az sem, hogy lejátszottam neki az altató dalokat.

– Bizonyára megérezte, hogy az apja nem volt jól – szólt Popper, mire Jack hümmögött. – Egyik sem volt jól.

– Akkor azért nem aludtam én sem. Mi történt, Amadeus? Hívtalak, de nem vetted fel.

– Volt egy kis... összezörrenés köztem és George között. De jobban vagyok azóta – hadarta el gyorsan, nehogy Jack közbe kérdezzen.

– Hiszek neked, öcsi, Lovell is elhallgatott már pár órája. Most alszik a drága, te jó ég két napig nem aludt egy szemhunyásnyit sem, enni is alig evett.

– De jól van ugye? – kérdezte Wolf aggódva, és ujjait idegesen tördelte, majd végigsimított csuklóin, amiket kötés fedett le.

– Most már jól, reggel már nem sírt, aztán evett is, haspók ez a gyerek, én mondom. Most pedig alszik a szomszéd szobában. Amúgy mikor jössz?

– Még le kell beszélnem Blackpoollal, meg persze Popper is szeretne jönni, és úgy olcsóbban meg is úsznánk a dolgot. Legkésőbb huszonötödikén már biztosan indulunk – tette hozzá mosolyogva.

– Ez remek hír, akkor még kb... mennyi is, az annyi? – gondolkozott el hangosan.

– Hat nap – felelte Popper.

– Remek. Na, de Amadeus... az unokaöcséd majd találkozni akar veled. Pár dolgot megbeszélni meg hasonlók.

– Oké. Mondd neki, ha véletlenül összefutnátok – bólintott Wolf.

– Rendben. Oh és még mindig tartozol nekem Lilien számával – mondta kissé rosszallóan, mire Wolf elhúzta a száját.

– Jesszus. Tényleg. Ígérem, még ma elküldöm, le is van mentve amúgy.

– Köszi, na bocsi, most megyek, ledőlök én is, míg alszik a drága, aztán megyünk sétálni és bevásárolunk, mert nincs itthon kaja.

– Menj csak, puszilom Lovellt – mosolyodott el Wolf. – És vigyázzatok magatokra.

– Te is magadra. Popper... kérlek vigyázz rá helyettem is – mondta, mire a tanár elmosolyodott.

– Túl sokat kérsz, Jack, de minden tőlem telhetőt megteszek majd. Ne aggódj – mosolygott.

– Köszi. Au revoir! (Viszlát!) – köszönt el boldogan, majd letette a telefont. Wolf elmosolyodott, majd kikereste a névjegyzékből Lilien számát, és azonnal el is küldte Jacknek. Az üzenetre egy mosolygós emoji volt a válasz.

Popper és Wolf úgy vélték jobb, ha minél előbb beszélnek az igazgatónővel. Az aula felett mentek éppen, mikor hangos veszekedés ütötte meg fülüket. Wolf kíváncsian lenézett a földszintre, de a látvány miatt elsápadt. Lucifer maga állt az aula közepén, és éppen nagyban vitatkozott Amelia Blackpoollal.

– Mégis, hogy engedhette meg ezt?! – csattant fel Lucifer. – Beenged az iskolába egy ilyen megtébolyult korcsfajzatot!

– Wolfgang nem tehet semmiről! – felelte a nő nyugodt hangon.