Fantôme - Régi változat ✔️

XII.

Chris unottan járkált fel-alá a folyosón, néha megtorpant, és órájára pillantott. Richard háttal a falnak dőlve állt, kezét összefonta mellkasa előtt és egyik lábát felhúzva a falnak támasztotta. Maga elé bámult a padlóra, gondolataiba merülve mormogott magában. Az angyal ismét elhaladt előtte, majd megállt az ajtó előtt, és felsóhajtott.

– Túl nagy a csend.

– Csak nem nyírták ki egymást – horkantott fel Rick. – Lehet, hogy még alszanak. Az éjszaka elég nagy vihar volt, talán mégis pár szinttel lejjebb kellett volna vinni Wolfot.

– Vittük volna a farkasokhoz? Hogy Peter darabokra tépje a mi drága démonunkat? – vonta fel szemöldökét Chris. – Ne feledd, mi történt másodikban. Jobban jártak, hogy itt, a mi szintünkön töltötték a büntit.

– Igazad van, az angyalok felségterületére kevesen merik betenni a lábukat, pláne a...

– Sziasztok! – hangzott fel egy vidám hang a folyosón, ami félbeszakította Ricket, a páros döbbenten pislogott, mikor meglátták Sabrinát és mellette egy vörösinges, magas, vékony férfit, feléjük közeledni a folyosón.

– Te Szent Egek! – ugrott Chris mögé az árnyvadász, hogy menedéket leljen, és félve tekintett ki barátja válla felett. A démon széles mosolyra húzta száját, és kacsintott, mire Rick összerezzent.

– Lester, hagyd már – bokszolta vállba őt Sabrina.

– Oh ugyan, drágám, hisz csak játszadozunk – kuncogott fel, és beletúrt hajába.

Rövid, göndör tincsei hol szőkés, hol barnás árnyalatban pompáztak a lámpafényben. Kisfiús, ártatlan arcán most perverz mosoly jelent meg, és végignyalt alsó ajkán. Mélykék szeme csillant egyet, ahogyan végigmérte magának az árnyvadászt, aki félve nyelt egyet.

– Elég legyen, Vritra – szólt rá figyelmeztetően Chris, és hátán megjelentek fehér tollas szárnyai, amik mögé barátja könnyedén elbújhatott. – Ne molesztáld a haverom.

– Minő rágalom! – kapta szívéhez kezét, és sértődötten elfordította fejét oldalra.

– Hogy te mekkora egy drámakirálynő vagy – csóválta meg fejét rosszallóan Sabrina, majd visszafordult az angyalhoz. – Fivéremék élnek még?

– Elvileg – vont vállat Chris. – Gyakorlatilag... ki tudja.

– Ahogyan George-ot ismerem... – gondolkodott el Lester. – Szerintem hosszú volt az éjszakájuk.

– Csak szeretnéd, Vritra! – hangzott fel egy hang, mire a démon hátrapördült.

– Mit szeretnék? – kérdezte kíváncsian az ír manót, aki melléjük sétált.

– Hogy Wolfot csak úgy ágyba vigye a drága haverod – felelte Eric, és farkasszemet nézett a vele egymagas démonnal.

– Fiúk... – szólt rájuk Chris. – Elég legyen, mert a végén titeket is összezárlak egy napra.

– Kérlek, zárj egy szobába, de vele! – mutatott rá Lester nagy vidáman Richardra, aki ijedten hőkölt hátra, és ismét barátja szárnyai mögött keresett menedéket, és onnan tekintett vissza rá.

– Hiszen látod, hogy nagyon nem jövünk ki jól egymással. Kell egy kis csapatépítő... – itt drámaian elhallgatott, és perverz mosolyra húzta száját, mire Rick ismét barátja szárnyai mögött bújt el. Lester felnevetett az árnyvadász reakcióján, majd hirtelen az ajtó mellé lépett, és kezét a kilincsre rakta.

– Még mit nem! – csapta félre kezét Sabrina, és az ajtó elé állt összefont karral, összeráncolta szemöldökét.

– Ne máááár, Rinaaaa! – nyavalygott Lester. – Naaaa légysziiiii. Látni akarom Wolfit ruha nélkül. Amúgy te láttad már őt? – pördült hirtelen vissza Erichez, aki köpni-nyelni nem tudott.