Fantôme - Régi változat ✔️

XXIV.

Eric páros lábbal rúgta ki Overlordot, a démon meglepődött a manó kirohanásán. Percekig csak állt és nézte a csukott ajtót, bentről még mindig hallani vélte Wolf vidám nevetését, ahogyan Ericcel beszélgetett közben. George felkuncogott, és megcsóválta fejét.

– Micsoda éjszaka – kuncogott magában, beletúrt kusza tincseibe, majd zsebre vágta kezét, és elindult a folyosón a szállásuk irányába, közben vidáman dúdolgatott. Az elsőemeleti lépcsőfordulónál ismerős alakkal futott össze. – Éjszakai hadjáraton, farkas koma? – kérdezte vidáman.

– Nem magadból indulj ki, Overlord – mordult rá Peter, és ment volna tovább, de hirtelen visszapördült, és felkaron ragadta a démont. Barna szeme sárgás fényben villant, mikor beleszagolt a levegőbe, George önelégült mosolyra húzta száját. – Mit kerestél nála? – kérdezte gyanakvóan Peter, és szorítása erősödött a démon felkarján.

– Nem tartozik rád – felelte pimaszul. A farkas szeme villant, és karmait belevájta felkarjába. George felszisszent fájdalmában, vére kibuggyant, és végigcsorgott karján. – Semmi jogod nincs hozzá, hogy kérdőre vonj – sziszegte fogai közt és írisze vöröses fényben felvillant a sötétben.

– Ha egyszer is meghallom, hogy fájdalmat okozol neki... – kezdte Peter fenyegetően.

Vészjóslóan el is hallgatott, és karmait mélyebbre vágta a démon felkarjában. George halkan felnyögött fájdalmában, de egy gyilkos pillantáson kívül semmit nem váltott ki belőle Dorian fenyegetése. Tudta jól, ha kikezd a férfival, akkor saját maga ellen uszítja Wolfot is, aki előbb védené meg barátait, mint újdonsült szeretőjét. Nem bízott ebben a lelki társak dologban. Érzett valamit Wolf iránt, de másik fele ellenezte még mindig ezt az érzést.

– Mi van, Overlord? – kérdezte Peter kíváncsian. – Semmi erőszak, semmi fenyegetés, semmi tűzcsóva?

– Nem fogok fenyegetőzni, Dorian, eressz el – felelte higgadtan. A férfi féloldalas mosolyra húzta száját s belenézett a démon vörös szemébe, ami lassan halványulni kezdett, és feketére váltott.

– Nem is vagy te olyan ostoba... – bólintott elismerően Peter, és egy hirtelen rántással kihúzta karmait a démon felkarjából, George felszisszent a fájdalomtól, és azonnal vérző jobb karjára tapasztotta kezét. – De csak óvatosan vele – tette hozzá halkan, mire a démon kérdőn pislogott. – Veszélyes játékot űzöl, Overlord, én a helyedben vigyáznék Wolffal, a hozzánk hasonlóak kiszámíthatatlanok. Lobbanékonyak, és képesek egyik pillanatról a másikra kifordulni önmagukból.

– Kösz a tanácsot – felelte zavartan.

Nem tudta mire vélni a szavait. „A hozzájuk hasonlóak..." Ez a megjegyzés nem hagyta nyugodni. Peter biccentett feléje, majd szó nélkül távozott. George zavartan pislogott maga elé, a hallottakon gondolkodott, majd továbbindult lefelé a lépcsőn. Az alagsor, mint minden éjjel, most is hemzsegett az ott lakóktól, akik kérdőn fordultak a démonvezér irányába. A vámpírok szeme sárgán villant és kivillantották fogaikat, mikor George emelt fővel elhaladt mellettük. Pulcsija vérben ázott, felkarja zsibbadt és ezt mindenki megérezte rajta.

– Beh! Cosa abbiamo qui? (Lám, ki van itt?) – nevetett fel egy gúnyos hang, mire több vámpír is felkacagott, George szeme vörösen villant, mikor Alessandro ellökte magát a faltól és félre tette poharát, amiben vér csillogott.

– Ti fai male? (Rosszul vagy?) – kérdezte gügyögve, és belebökött a démon vérző felkarjába, George felszisszent. A vámpír gúnyosan felnevetett. – Era lui? (Ő volt?) – kérdezte kíváncsian, de nem kapott választ. – No? Che peccato. (Nem? Milyen kár.) – húzta el a száját szomorúan, majd ismét felnevetett.