Fantôme - Régi változat ✔️

XXXVIII.

Mindent tűvé tett érte, de sehol sem találta. Délután egykor még azt ígérte, hogy megvárja az aulában, és együtt lógják el a drámaórákat, aztán bemutatja Jacknek is. Ha viszont késne a találkáról, akkor az esetben azt mondta, hogy hívja fel. George nem bírta kivárni a délután négy órát, és már fél kettő óta próbált Wolf nyomára akadni, aki az istenért sem akarta felvenni a telefont. Nem csoda, ha emiatt a démont aggódás fogta el. Poppernek el sem merte mondani, hogy szem elől tévesztette a férfit, és még Eric sem tudta volna megmondani, merre jár a farkas. Csupán annyit közölt a démonnal, hogy Wolf találkozik a délután Zonoval.

Ezzel persze csak növelte George aggodalmát s egyre idegesebbé vált, mikor hosszas kérdezősködés után sem akadt a férfi nyomára. Végül arra a döntésre jutott, hogy a jól bevált módszert választja. Telefonálgat és átkutatja az egész iskolát, miközben a férfi nevét kiabálja, hátha az meghallja. De nem ő volt az egyetlen, aki Wolfot kereste...

– Wolfgang! – kiáltotta el magát George már sokadjára, majd morogva hozzá tette. – Te nyomorult... semmire kellő.... bolhafészek!

Dühös léptekkel indult tovább az emelet irányába, mikor egy másik hangra lett figyelmes. Sietve indult a hang irányába, míg az egyik forduló után meg nem pillantott egy magas, szálkás alkatú férfit, akinek barna haja volt és... Wolf ruháit hordta. A férfi a szája elé emelte kezét, és tölcsért formázott belőle.

– Amadeus! – kiáltotta el magát, majd füttyentett egyet, mintha a kutyáját hívná. – Átkozott nyálgép – morogta magában, majd oldalra nézett. – Te meg mit bámulsz? – horkantott fel Jack sértődötten.

– Már megbocsáss, de ki a franc vagy? – lépett közelebb George, és végigmérte a férfit. Ismerősnek tűnt neki, de meg nem tudta volna mondani, mikor találkozott vele ezelőtt. – És mit keres rajtad Wolf ruhája?

– Jack vagyok, Amadeus kuzinja – vágta rá, és összefonta kezeit mellkasa előtt, majd jobban megnézte a démont, és pimasz mosolyra húzta a száját.

– Te meg bizonyára az a bizonyos Lucas vagy – mondta, majd gügyögve folytatta. – Aki olyan cukin nyögdécsel, amikor közel jár ahhoz, hogy el...

A mondatot már nem fejezhette be, mivel George szeme vörösen villant, és egy hirtelen mozdulattal Jack szájára tapasztotta kezét, és a falnak lökte, erősen tartotta. A barna hajú száját ugyan eltakarta a keze, de tekintete mindent elmondott róla. Diadalittas pillantást vetett a démonra, aki összeráncolta szemöldökét.

– Igen, én volnék – sziszegte George. – És csak is Wolfnak engedem, hogy így hívjon, érthető? – Jack letépte szájáról a démon kezét, majd megigazította ruháját.

– Rendben van, démonkám, és van olyan neved, amit én is koptathatok?

– George Overlord – felelte, és hátrébb lépett a férfitól. – Miért keresed Wolfot?

– Nem veszi fel a telefont, pedig már órák óta hívogatom – sóhajtott fel. – Fontos dologban szeretnék vele beszélni, de nem találom sehol.

– Merre kerested? – kérdezte George.

– Az emeleten néztem először körbe, de az angyalok sem látták.

– Bizonyára kiment az erdőbe, farkasként nem tudja, ha csörög a telefonja – sóhajtott fel George lemondóan.

Jack bólintott, és beletúrt hajába, aggódott kuzinjáért, hisz nem szokott szó nélkül eltűnni. George zsebében megcsörrent a telefon, mire azonnal kikapta a készüléket, de mikor elolvasta a képernyőre kiírt nevet, csalódottan sóhajtott, és megcsóválta fejét. Jack elhúzta a száját, azt remélte, hogy talán Wolf hívta a démont. George egy szemforgatás kíséretében, de felvette a telefont.