Fantôme - Régi változat ✔️

XLVII.

Miután a karácsonyfa teljes díszben tündökölt, a társaság kiment az udvarra, ahol nagy pelyhekben hullott a hó. A farkaskölykök vidáman játszottak a magas hóban, általában a hóréteg tetején rohangáltak fel-alá, de volt olyan kölyök is, aki teljesen eltűnt a hóban, majd nagyokat tüsszentve bukkant elő, és kergetőzött tovább testvéreivel. Elisabeth büszke mosollyal nézte kicsinyeit, ahogy a hóban játszanak, közben párja is visszatért délelőtti sétájáról. A kölykök vidáman rohantak oda a fekete Alfához, és leteperték a hóba, a farkas felugrott, majd a kicsikkel kergetőzve játszott.

– Nézzenek oda – mosolyodott el Wolf, mikor a nő mellé lépett. – Peter mégiscsak ért hozzájuk.

– Imádja őket, csak néha kell neki is egy kis szünet – bólintott, majd kérdőn feléje fordult. – Minden oké?

– Persze – vágta rá habozás nélkül, majd mégis elgondolkozott, ha igaz mindaz, amit gondol, akkor lehet, hogy tartania kell Lucifer haragjától is. – Nem – csóválta meg fejét végül. – Igazat megmondva, kezdek félni.

– Mégis mitől? – lépett mögéje George, és puszit nyomott a nyakára. – Láttam, hogy szembenéztél Xhan puskacsövével, és egy arcizmod sem rezdült. Mégis mitől félsz, Bolhás?

– Attól, hogy milyen ajándékot kapok tőled karácsonyra – felelte kitérően, és egy pimasz mosolyt küldött a démonnak. Elisabeth homlokát ráncolva mérte végig a párost, de végül nem szólt semmit, visszafordult az udvar felé s kölykeit figyelte.

– Attól félhetsz is – bólintott egy perverz mosollyal George. – De szerintem tetszeni fog – tette hozzá, és ezúttal a férfi arcára nyomot puszit.

– Már megint úgy bújsz hozzám, mint valami macska – törölte le arcát undorodva.

– Ez azért van, mert vonzol magadhoz, mint egy mágnest. És mert imádom, amikor azt a felcseszett kis pofidat látom.

– Szóval direkt csinálod? – horkantott fel, majd egy ugrással a lépcső alján termett, és felkapott egy marék havat, és a démon képébe vágta. – Hűtsd egy kicsit le magad, Lu, mert nem férsz el a farmerodban – nevetett fel.

– Te kis nyavalyás – törölte le a havat az arcáról, majd leszaladt a lépcsőn, és viszonozta a támadást.

Wolf félre kapta fejét, így arca helyett a fülét találta el a dobás, a hó beleragadt szőke tincseibe, de nemigen zavarta a férfit. George újabb adag hóért hajolt le, mikor Wolf egy nagyobb ugrással mellette termett, oldalról a hátára ugrott, és ezzel sikerült ledöntenie a lábáról a démont. Párja hasára ült, és nevetve nyomott egy adag havat a döbbenten pislogó démon képébe.

– Aljas dög – morogta, miközben a hidegtől kipirosodott kezével próbálta letörölni arcáról a havat.

Wolf felkuncogott majd boldogan nézett végig párján, George fekete hajában csomókban össze ragadt a hó, arca kipirosodott, ajkai kissé lilás színben játszottak, pedig még öt perce sem volt kint a levegőn. Fekete, térdig érő szövetkabátot viselt, nyakában vörös sál lógott, míg Wolf a hideg ellenére is csupán egy fekete bőrdzsekit vett fel.

– Csak nem fázol? – nézett le gúnyosan George-ra.

– Legutóbb is miattad fáztam meg – horkantott fel.

– Annyi baj legyen – mosolyodott el, majd megrökönyödve pislogott maga elé, mikor hátulról fejbe találta egy hógolyó.

Kérdőn nézett hátra, és már meg is látta Jacket, amint az udvar túlfelén egy újabb hógolyót dobál a kezében. Wolf szeme felcsillant, és felpattant George-ról, egy adag havat felkapott a földről, labdát gyúrt belőle, és Jack felé hajította. A férfi könnyedén félreugrott, és ő is eldobta a hógolyót, ami Wolf képébe vágódott.