Az élet csodái - Mason Mount ff.

XVI. Örökké szeretni foglak

-Luca! Luca! Luca! - ébresztgetett Orsi.

-Mi van már? - nyögtem fel.

-Gavi bekövetett instán! - ugrált az ágyon.

-Most mond el úgy, hogy leülsz mellém és nem ugrálsz! - húztam le magam mellé a lányt.

-Instán bekövetett a Gavi! - felelte.

-Hogy mi? - pattantak ki szemeim.

-Nézd! - mutatta felém telefonját, és tényleg ott volt. A barátnőmet bekövette a srác, aki tetszik neki. Méghozzá egy híres focista. Orsiról akkor se tudtam volna lekaparni a mosolyt, ha nagyon szerettem volna. Így boldogan figyeltem, ahogy ellepte az öröm a lányt.

-Azta. - tátottam el számat.

-Téged nem követett be az a srác, aki odaadta a mezét? - kérdezte azonnal Orsi.

-Várj, megnézem! - nyitottam meg telefonomat. - Nem! Viszont látta a storymat és be is szívezte. - mosolyodtam el.

~Mason szemszöge~

-Csáó. - pacsiztam le Bennel és Pabloval.

-Sziasztok! - köszönt az utóbbi.

-Valaki amúgy elmeséli, hogy mi volt tegnap? Mármint az a mezes. Mert eléggé felvan kapva. - nevetett Ben.

-Csak szimplán odaadtam egy lánynak a mezemet a lelátóról. - vontam meg a vállamat.

-De nem egy egyszerű lánynak! Hanem az idei WTA győztes páros egyikének! Tudod a Magyarok! - hadarta Pablo.

-Ott voltak a meccsen? - kérdezte Ben.

-Úgy látszik! - nevettem el magamat a reakcióján.

-Egyébként bekövettem a barátnőjét! - jelentette ki Pablo.

-Jól tetted! - bólintottam.

-Mi a nevük? - vette elő telefonját Ben.

-Orsolya Varga és Luca Kovács. - felelte Pablo.

-Ember ezek nagyon szép lányok! - nézegette az instájukat. -És te nem követted be a csajt? - nézett rám Ben.

-Nem! - ráztam a fejemet. - Barátnőm van! És csak egy sima fan! - mondtam határozottan.

~Luca szemszöge~

A gépünk 9:00kor indult a Londoni repülőtérről. A helyünk elfoglalását követően, míg Orsi olvasott, én egy kicsit aludtam. Közben zenét hallgattam, így nehezen hallottam meg barátnőm szólításait.

-Megérkeztünk! - állt fel Orsi.

-Végig aludtam az egész utat? - lepődtem meg.

-Aha. - nevetett a lány. A bőröndjeinket felkapva kimentünk a bejárathoz, ahol családjaink vártak.

-Kiscsillagom! - szaladt Orsi anyukája a lánya felé.

-Sziasztok szülők! - köszöntem a 4 felnőttnek.

-Drágám annyira gratulálok! - sírta el magát anyum.

-Köszönjük! - simogattam hátát ölelés közben.

-Szia kicsim! - puszilt bele hajamba apum.

-Mi a mai program? - tette fel a kérdést Orsi.

-Elviszünk titeket megünnepelni a sikereteket! - mosolygott Orsi anyukája.

Beszálltunk a kocsiba, majd elindultunk. Először nem igazán tudtuk, hogy hova is megyünk, mert nem akarták elárulni azzal a kifogással, hogy meglepetés. Majd miután már egyre közelebb jutottunk a helyszínre, ami a Napsugár Villa volt. Ez egy egyszerű kis ház, amit nyaralásra, bulikra szoktak kiadni.

Ahogy beléptünk a házba mindenki egyszerre ugrott fel, egy "meglepetés" kiáltás kíséretével. Egyesével gratuláltak nekünk a sikerünkért, majd megkezdődött a buli. Rengeteg rokonunk volt itt, illetve barátok. Lassan jött a torta, ami egy gyönyörű szép csokis torta volt.

-Várunk még valakit? - értettem az öt másodperce megszólaló csöngőre.

-Igen. - bólintott édesanyám. - Menj és üdvözöld! - mosolygott rám. Gyorsan siettem az ajtóhoz.

-Szia. - köszönt Ádám.

-Te meg mit keresel itt? - kérdeztem flegmán.

-Szüleid hívtak el. Ezt neked hoztam. - nyújtott át egy szál rózsát.

-Most ez komoly? - nevettem fel.

-Micsoda? - ráncolta össze homlokát.

-2 hete nem beszéltünk. 2 hét telt el azóta miután elmentünk Londoba. És te nem vetted a fáradtságot ahhoz, hogy legalább egy szót is írj nekem. Se egy sziát, semmit se írtál, és én halálra aggódtam magam érted. Tudod milyen szarul esett, hogy nem kerestél? Nem, nem tudod. Honnan is tudnád? - fakadtam ki.

-Én kerestelek! - hazudta.

-Dehogy kerestél. Még az üzeneteimet se nézted meg! Minden percben arra vártam, hogy felhívj, vagy írj, de nem tetted meg! - lepték el a könnyek a szememet.

-Luca én felakartalak hívni, csak nem volt időm rá. - próbálta keresni a legjobb kifogásokat.

-Mi az hogy nem volt időd? Nem volt időd a barátnődre? Ádám. Nekem edzésem volt minden egyes percben, sőt egy világbajnokságon is részt vettem, még is volt időm felhívni téged! - ráztam a fejem. - Vagy esetleg valaki más van a háttérben? Valaki más miatt nem volt időd felhívni? Mond csak el nyugodtan! Ezen már úgyse tudsz változtatni! - lepték el a szememet a könnyek.

-Az életemre esküszöm, hogy nincs senki más! Tényleg! És igazából azért nem kerestelek, mert már nem azt érzem, mint régen. Hiába láttam az hogy írtál, vagy felhívtál, én nem adtam semmilyen jelet. Úgy gondoltam így észreveszed a dolgokat. - hadarta el.

-Várj. Te most szakítani akarsz velem? - fagytam le.

-Nem. Vagyis nem tudom. Luca, te voltál a legelső szerelmem. Te vagy a legszebb, legokosabb, legaranyosabb lány akit ismerek. Viszont valamiért már nem azt érzem, amit a kapcsolatunk elején. Nem akartalak sose megbántani, de ez sajnos nem így sült el. Én csak a jót akarom neked, illetve magamnak! Ha tovább folytatnák ezt a kapcsolatot, nem biztos, hogy működne. A szüleim válása nagy teher számomra! - fújta ki a levegőt.

-De én segítek átvészelni ezt az időszakot! Én szeretnék segíteni! - folytak le a könnyek az arcomon.

-Tudom, és köszönöm! Viszont nem tudnék veled annyit foglalkozni, eltaszítanálak, ami nem lenne jó számodra. A te érdekedben szeretném, ha vége lenne a kapcsolatunknak. Ugyan úgy szeretni foglak örökké, de már csak barátként ! Sajnálom! - törölt le egy könnycseppemet. - Gyere ide! - zárt karjai közé. Mi ketten ott álltunk egymást ölelve. Míg én sírtam, ő próbált megnyugtatni.

S aznap ért véget a második kapcsolatom. Nem hibáztatom a fiút, ugyanis teljesen megértem. Én is ezt tenném. De nagyon is fájt a szakításunk, hiszen mélyen a szívembe férkőzött ez a fiú. Hiányozni fog a mosolya, nevetése, csókja, borzalmas becenevei, de legjobban maga a fiú, akit szerettem.