Az élet csodái - Mason Mount ff.

XIV. Londoni túra

A nap sugarai egy csíkban sütöttek be szobánkba. A madarak már csicseregtek és néha autók hangjait lehetett hallani. A tegnapi nap volt számunkra a legemlékezetesebb. Az öröm mindenki arcán, a közös sírás egyszerűen csodálatos volt. Ennyire boldogok talán még sosem voltunk.

-Jó reggelt! - mentem ki Orsihoz a teraszra.

-Jó reggelt! - mosolygott.

-Mi lesz a mai program? - húztam fel térdeimet, majd átöleltem őket.

-Hát elmehetnénk megnézni egy-két dolgot, mint pl. a Buckingham Palacet, Big Bent, London Eyet. - nézte a gyalogosokat.

-A British Museumba is elszeretnék menni ! - jelentettem ki.

-Akkor kéne menni enni, hogy ezeket megtudjuk nézni még ma! - mondta.

-Hát gyerünk! - pattantam fel.

Ruhának egy kék farmert húztam fel, egy fehér has pólóval. Erre egy barna ballon kabátot húztam fel. A reggeli után elköszöntünk az edzőnktől, illetve a többiektől, akik ma mennek vissza Pestre. Hívtunk egy taxit, ami a belvárosba vitt minket. Alapjáraton nem szeretem a nyüzsgést, viszont ez a város még is tetszett, a rengeteg emberrel együtt.

Elsőnek a British múzeumba mentünk. Ez London közepén, egy kicsit északra helyezkedik el. Megvettük a belépőjegyeket, amik egyébként tök olcsóak voltak, aztán bementünk. Egy gyönyörű előtér fogadott minket. Az egész épület tele volt szebbnél szebb szobrokkal. Ezen kívül az egyik teremben nagyon sok régi, 1800-as évekből megmaradt vázák, tányérok voltak. Az én kedvenceim a a múmiák koporsói voltak.

-Te nem vagy éhes? - fordultam barátnőm felé, miután kiértünk a múzeumból. Ugyanis kb 3 órát bent töltöttünk a múzeumba, és már delet ütött az óra.

-De, eléggé! - bólintott. - Keressünk valami éttermet a közelben! - kapta elő telefonját.

-Uh van egy burgerező a közelben! - mutattam a telefonra. - 11 perc taxival. - mondtam.

-Okés. - mondta.

Hívott egy taxit, ami nagyon gyorsan megérkezett értünk. Szerencsére nem volt nagy a forgalom, így kb. 8 perc alatt értünk oda. Amint megérkeztünk kikértük a kajákat, majd elővettem telefonomat, hogy felhívjam a barátomat.

-Istenem. - borultam ki. 

-Mi a baj? - kapta fel fejét Orsi.

-Ádám megint nem veszi fel! - raktam le telefonomat az asztalra. - Mióta itt vagyunk, vagy 9-szer hívtam, abból egyszer vette fel és azt mondta, hogy majd visszahív, mert nem ér rá. - idéztem barátom szavait.

-Üzenetet se írt? - húzta össze szemöldökét.

-Nem, és ez nagyon fura! Eddig folyamatosan rajtam lógott és írogatott! - akadtam ki.

-Hé, nyugi! Lehet, hogy csak elfoglalt! Múltkor is említette a családos ügyeit! - próbált nyugtatni.

-Remélem! - sóhajtottam.

-Apropó, mi legyen a következő hely, ahová megyünk? - mosolygott.

-Legyen a London Eye, majd utolsónak a Big Ben. Holnap meg megnézhetjük a Buckingham Palacet. - vontam meg vállamat.

-Okés. - bólintott.

Amint megettük ebédünket, hívtuk is a következő taxit. Most a London Eyehoz vitt minket, ami a Temze másik felén helyezkedett el. A megérkezésünket követően beálltunk a hosszú sorba. Nem hazudnék, ha azt mondanám majdnem 1 órát várakoztunk a jegyvásárlásra, ami egy vagyonba került a fél óra menetidőhöz képest. Rengeteg várakozás után beszálltunk az egyik kocsiba, majd szépen lassan elindultunk felfele. Minél feljebb mentünk, annál jobban látszódott London. A legtetején rálátást nyerhettünk az egész városra, ami gyönyörű volt.

Utolsó célpontnak a Big Bent jelöltük meg. Úgy döntöttünk a taxizás helyett a gyaloglás választottuk.Így 8 perc gyaloglás után meg is érkeztünk. Nagyon jó érzés volt látni élőben a híres toronyórát, amit eddig csak képeken, vagy hűtő mágneseken láthattunk. Csináltunk pár képet, amiből az egyiket kiraktam Insta storyba, hátha a drágalátos barátom megnézi.

-Beülünk abba a kávézóba? - mutattam a sarki épület felé.

-Aha. - mosolygott barátnőm. Egy nagyon aranyos kis kávézó volt. A pincérek iszonyatosan kedvesek voltak. De a belseje volt a legszebb. Az egész egy ilyen régies alapon feküdt, de megvolt benne a modernesség is. Két személyes sötétbarna asztalok lepték el a helyet. Az óriási nagy ablakok előtt, amiken a Londoni utcákat láttad, egy hosszú pult helyezkedett el, azok mögött kisebb bárszékekkel. A kávézót belepte a sok növény, amik a falról, polcokról, asztalokról lógtak le. - Én egy Matcha Lattét szeretnék! - mondta barátnőm.

-Én pedig egy Cappuccinot. - mosolyogtam a pincérlányra.

-Pillanat és jövök, kimegyek mosdóba! - állt fel barátnőm.

-Oksa. - bólintottam, majd elővettem telefonomat, hogy felhívjam édesanyámat.

Édesanya🥰

Én: Szia Anyu!

Anyu: Szia drágám! Minden rendben van, mit csináltok?

Én: Egy kávézóban vagyok, és igen minden rendben! Veletek mizu?

Anyu: Édesapáddal eljöttünk sétálni.

Én: Örülök neki! Idetudnád adni aput?

Anya: Persze.

Apu: Szia kislányom!

Én: Szia apu! Képzeld el Orsival beszélgettünk még valamelyik nap a holnapi programról, hiszen holnap után megyünk haza, és arra jutottunk, hogy elmegyünk egy focimeccsre! Szóval figyelj majd minket a Chelsea-Brighton meccsen, hátha benne leszünk a TV-be.

Apu: Elmentek a meccsre?

Én: Igen.

Apu: Úristen de örülök! A lányom focidrukker lett!

Én: Hát azért az túlzás, de szeretem a focit!

Apu: Nem baj! Érezzétek magatokat jól!

Én: Mindenképp!

Apu: Visszaadom édesanyádat, szeretlek kicsim!

Én: Én is téged, szia!

Még beszélgettem egy keveset anyummal, miközben Orsival megittuk a kávénkat. Olyan öt körül úgy gondoltuk visszamegyünk a szállodába, így hívtunk egy taxit.

-Akkor holnap vásárolni megyünk? - néztem barátnőmre.

-Aha. Illetve ugye megnézzük a Buckingham Palacet. - mondta.

Az este folyamán voltunk egy jót vacsorázni, majd kerestünk egy plázát, ahová eltudunk majd menni. Abban egyeztünk meg, hogy holnap először a Buckingham Palacet fogjuk megnézni, majd utána megyünk vásárolgatni.