Az élet csodái - Mason Mount ff.

XXXXI. Meglepettség

Az elmúlt napok nagyon gyorsan elteltek, annak ellenére, hogy alig csináltunk valamit az otthoni pihenésen kívül. Mason lába is elkezdett javulni, de nem ajánlatos a megerőltetése. Hétfőn tartottunk egy kisebb "házi bulit", ami inkább volt nevezhető egy baráti összejövetelnek.

Viszont ma szerda van. A mai napon fogok életemben először találkozni a szerelmem családjával. Nem tagadom, hogy iszonyatosan izgulok, de nagyon várom. Szeretném megismerni ennek a csodálatos fiúnak a csodálatos családját.

-Mason. - csoszogtam az ágyhoz. - Szerinted mit vegyek fel? Ruhát, vagy valami szoknyát, vagy nadrágot felsővel? - néztem rá reménykedve, hátha tud segíteni.

-Amit jónak érzel. - válaszolta.

-Ez egyáltalán nem segít, ugye tudod? - kezdtem el hisztizni. - Te mibe mész? - fordultam felé teljes testemmel.

-Valószínű az egyik kék farmeromat azzal a kék puha pulcsival. Tudod, amit együtt vettünk. - rakta le végül a telefonját.

-Szerintem megvan, hogy mibe megyek. Tudod van az a vörös, régies szoknyám. Na azt egy fekete hosszú ujjúval. - magyaráztam neki. 

-Rendben. - bólintott rá mosolyogva. - De nem kell ennyire túlizgulnod a dolgokat. Csak egy családi vacsorára megyünk, semmi másra. - simogatta az arcomat.

-Tudom, csak szeretnék jó benyomást kelteni. - vontam meg a vállaimat.

-Nem a ruhád alapján fognak megítélni. Csak add önmagadat, hogy azt a nagyszerű lány ismerjék meg, mint akit én ismerek. - csókolt meg.

Még rengeteg időnk volt az indulásig, amit olyan 15:40re terveztünk. Az az 5 óra alatt úgy gondoltuk sorozatozunk egy keveset. Mason kiválasztott valami teljesen random sorozatot, ami annyira nem tetszett nekünk, hogy nem néztük tovább, mint 25 perc. Így a maradék időt pihenéssel töltöttük. Mason el is aludt.

-Mason, ébredj! Lassan kéne készülődni. - ültem le mellé az ágy szélére.

-Mennyi az idő? - szólalt meg halkan.

-15:00. Szóval kikelni. - vonultam be a gardróbba, hogy kiválasszam a szettemet. Gyorsan felöltöztem, majd adtam át a helyet Masonnek. Sminkelni egyáltalán nem terveztem, így arra nem kellett időt szentelnem.

-Nagyon szép vagy! - csókolt meg Mason.

-Köszönöm. - öntötte el pír az arcomat. - Te is jól nézel ki. - igazítottam meg a pulcsiját, mert fel volt gyűrődve.

-Indulhatunk? - fogta meg a derekamat, mosolyogva.

-Igen. - bólintottam egy aprót.

Beszálltunk a hófehér Mercedesbe, majd útnak indultunk. Mason szülei Portsmouthba laknak, ahol egyébként a szerelmem született, ami két órára volt Londontól lent délen. Mason próbálta elterelni a figyelmemet, hogy ne izguljak, de elég nehezen ment neki. Pontban 18:00-kor szálltunk ki a kocsiból.

-Csak add önmagad, kérlek. Ne izgulj, mert nagyon kedvesek és nem harapnak. - nevette el halkan magát. - És gyönyörű vagy. - fordított maga elé, hogy megcsókolhasson. Utoljára még küldött egy bíztató mosolyt, aztán kopogott az ajtón, ami egyhamar ki is nyílott.

-Édes kicsi fiacskám. - vonta ölelésbe páromat egy szőke hölgy. Az 50-es éveiben járhatott, de még így is tökéletesen nézett ki. Arcáról a kedvesség áramlott, ahogy ölelte fiát.

-Szia Anya. - puszilta meg fejét Mase.

-Te lennél Luca, igaz? - fordult felém a hölgy.

-Igen. - bólintottam szerényen.

-Gyere, hadd öleljelek meg. Egyébként Debbie Mount vagyok. - húzott magához engem is. - Nagyon szép vagy! - dicsért meg mosolyogva.

-Köszönöm szépen! Ez igazán kedves öntől! - ült ki egy hatalmas mosoly az arcomra. Imádom ezt a nőt.

-Tegezz nyugodtan, Kedvesem. - felelte.

-Kit látnak szemeim? Csak nem hazatévedt a fiam? - jött felénk egy ősz hajú férfi.

-Szia fater. - ölelte meg édesapját is. - Bemutatom neked a barátnőmet, Lucát. - nézett rám a fiú.

-Luca Kovács, jó estét. - fogtunk kezet.

-Tony Mount. Tegezz kérlek. - mosolygott. - Menjünk be a nappaliba, mert Jazminek már várnak. - nézett rám a férfi. Iszonyatosan szép és hatalmas házról beszélünk. Minden bútor fehér, csak néha bukkan elő egy kis fekete. Ahogy beléptünk az említett helységbe, egy gyönyörű szép nő, egy férfi, és egy irtóra cuki kislány nézett ránk.

-Mason bácsiii. - futott a fiú felé a kislány.

-Szia Summer. - kapta fel az ölébe. Szóval ő lenne az unokahúga, Summer.

-Szia Luca. Én vagyok Mason nővére, Jazmine. - ölelt meg a nő.

-Örülök a találkozásnak. - fogtam utána kezet Sammel, Jazmine férjével.

Mivel Debbie még nem volt teljesen kész a vacsorával, leültünk a nappaliba beszélgetni. Mason Sumerrel játszott, ami nagyon aranyos volt. Elolvadtam tőlük. Különböző kérdésekkel támadtak le, amikre lelkesen válaszoltam. Majd nem sokkal ez után hívott be minket Debbie az étkező.

-Csináltam halat, csirkét, brokkolit, répát és burgonyát. Van steak and ale pie, nem tudom, hogy ettél-e már. Illetve Mason említette, hogy imádod a tésztát, ezért csináltam azt is. - mutatta be az ételeket az asztalon. - Remélem találsz olyat, ami tetszik. - felelte.

-Abban biztos vagyok. Lehetetlen lenne ennyi választék közül egyet sem szeretni. - nevettem.

-Előző héten voltatok Magyarországon, igaz? - kérdezte Tony. - Milyen volt?

-Gyönyörű egy hely. Igaz én csak a fővárost láttam, de Luca elmondása szerint a többi hely még csodálatosabb Budapestnél. - mesélte Mason. - Egyszer muszáj lesz elmennetek. Brutális. - bólogatott hevesen.

-Luca, majd jössz játszani? - ejtette ki rosszul a nevemet Summer, de írtóra cuki.

-Persze. - mosolyogtam rád.

-Egyébként nagyon szép neved van. Mit is jelent pontosan? - nézett rám Jazmine.

-A fényt jelenti. Az olasz Lucia-nak a magyar változata. De mivel ugyan úgy írják, mint a Luca férfi nevet, így ha csak a nevemet olvassák, férfinek szoktak beazonosítani más országokban. - nevettem.

Nagyon finom volt a vacsora, Debbie igazán kitett magáért. Mindent megkóstoltam, így már a desszertből alig tudtam valamit enni. Epres pohárdesszert volt. Vacsora után játszottam Sumerrel, amibe beszállt Mason is, hogy egy kis időt tölthessen el unokahúgával.

-Drágám, elég későre járunk már. - szólított Mason.

-Mennyi az idő? - néztem rá.

-Lassan 22:00 lesz. És még hazáig 2 óra autózás. - állt fel, hogy elköszönhessen szüleitől.

-Miért nem alszotok itt? Mason szobája üresen áll. - adta az ötletet Tony.

-Nem zavarunk? - kérdezte Mase.

-Kisfiam, ti sose zavartok. Ne tegyél fel ilyen hülye kérdéseket. - rázta fejét Debbie.

-Köszönjük. - mosolyogtam rájuk.

-Akkor már holnap körbevezethetjük a városba Lucát. - felelte izgatottan Mase.

-Jól van. - bólintottam nevetve a fiú izgatottságán.

Elköszöntünk Jazminektől, akikkel amúgy holnap találkozunk újra, majd felmentünk Mason szobájába. Egy letisztult, kék színű szobába vezetett, ahol minden bútor fehér volt, mint kint. A falak tele voltak poszterekkel, képekkel, érmekkel és trófeákkal.

-Imádom a családodat. - feleltem a fiúnak.

-Látod. Nem is kellett volna izgulnod. - simított ki egy tincset az arcomból. - Na menjünk fürödni, aztán feküdjünk le, mert látom, hogy fáradt vagy.