Az élet csodái - Mason Mount ff.

XII. A híres London

Gyorsan eltelt ez a két hét. A mindennapi fárasztó, délelőtti 3, és délutáni 4 órás edzések eléggé kifárasztottak minket. Egyre keményebben próbáltunk edzeni, hogy felkészüljünk csütörtökre.

-Mindent bepakoltál? - mentem be Orsi szobájába hajnali fél ötkor.

-Igen. - felelte fáradtan.

Ugyanis igen, ma van szerda. Azaz ma indulunk Londonba. Tegnap este mindent bepakoltunk, de a biztonság kedvéért leellenőriztük a bőröndjeinket. A gépünk 6:00-kor indul, ezért jóval előtte felkeltünk, hogy biztosan eltudjunk készülni.

Ahogy felkeltünk ittunk egy kávét, mert nem aludtunk sokat az éjszaka. Mindketten nagyon izgulunk a következő két napra nézve, így aludni is alig tudtunk. Közös megegyezéssel reggelit a repülőtéren fogunk venni, így se kell azzal most foglalkoznunk. Ádám tegnap nálunk aludt, hogy kihasználjuk az együtt lévő napot, mert a következő egy hétben nem fogjuk látni egymást. Viszont szerencsénkre ez a fiatalember nem hagyott minket visszaaludni, amire amúgy képesek lettünk volna, hanem próbált minket a valóságba hozni. Gyorsan lezuhanyoztunk külön-külön, majd felvettük a laza ruháinkat az útra. Egy kék Nike vintage melegítő nadrágot húztam fel, egy fehér hosszú ujjú pólóval. Cipőnek kivételesen egy Nike sport cipőt vettem fel. Orsinak kedvezett az utazás, mivel így az általa legkedveltebb ruháit vehette fel. Ő egy szürke melegítőt viselt, egy babarózsaszín pulcsival, és a fehér Nike cipőjével.

A reptérre Ádám vitt ki minket, ugyanis a napokban végre sikerült megszereznie a jogsit. Az edzővel azt beszéltük meg, hogy legkésőbb 5:30-ra legyünk ott, így mi már 5:15-kor a reptéren ültünk a biztonság kedvéért. Nem sokkal később, az összes edző, és a tenisz klubban dolgozó oktató megjelent és együtt vártunk gépünkre, ami 6:45-kor landolt le. Közben a Starbucksban vettünk reggelit, amit el is fogyasztottunk.

-Lányok, gyertek! - szólított minket az egyik oktató.

-Nagyon vigyázz magadra! Amint landoltatok, hívj fel, kérlek! - fogta két keze közé arcomat Ádám.

-Rendben. - csókoltam meg.

-Sziasztok! - intett barátom.

-Szia. - köszöntünk el Orsival. - Hé, ne légy szomorú! Gyorsan el fog telni az az 1 hét! - simogatta vállamat nyugtatás képpen barátnőm.

Elfoglaltuk a helyünket a gépen, majd a felszállásra vártunk. Orsi ugyan olyan gyorsan elaludt, mint a múltkori bécsi kirándulásunkon. Fejét vállamra hajtotta és úgy aludt. Nekem nagyon gyorsan kiment az álmosság a szememből, így inkább felhúztam a fejhallgatómat, és elindítottam egy playlistemet Spotin.

Az út 2,5 óra hosszas volt, amin Orsi végig aludt, én meg zenét hallgattam. Sajnos én aludni nem tudtam, amivel amúgy nem is lenne gond, ha nem tudnám, hogy később leszek fáradt. Méghozzá akkor, amikor nem kéne, tehát edzés közben. Egy kicsivel később, mint fél nyolckor landoltunk le a London-City repülőtéren. Egy külön busszal vittek el minket a szállodába, ami nem sokkal a Wimbledon mellett van, ahol lesz a WTA.

-Pakoljatok le, és fél óra múlva legyetek itt! - szögezte le edzőnk.

-Okés. - bólintottunk Orsival.

-Oh a híres London. - húzta el Orsi a függönyöket.

-Ha látnánk is belőle valamit! - néztem ki az ablakon, ahol csak a szomszéd épület látszódott.

-Végülis itt van egy szálloda. - nevetett a lány.

-Jogos. - ültem le az ágyra. - Felhívom Ádámot, mielőtt elfelejteném.