Az élet csodái - Mason Mount ff.

XXXVI. Budapest

-Még sosem voltam Magyarországon. Nagyon várom. - felelte izgatottan Pablo, miközben a londoni repülőtérre tartottunk.

-Még soha? A Spanyol válogatottal sem? - kérdezte meglepetten Mason.

-Nem. - rázta meg a fejét.

-Én tavaly voltam. - vonta meg a vállát az angol.

-Arra emlékszem. Együtt néztük Lucával a meccset. - bólogatott Orsi hevesen.

-Ja, ki is kaptunk 1-0-ra. - morgott egyet. - Mert elvileg szabálytalanság történt a 16-oson belül és az a Szoboszlai berúgta a tizenegyest. - mondta ki rosszul Dominiknak nevét.

-Az Szoboszlai. - nevettem fel, helyesen mondva ki a nevét.

-Abba szerelmes mindenki nem? Az a magyar helyes csávó. - folyt bele a beszélgetésünkbe most a spanyol.

-Rengeteg lány szerint nagyon jól néz ki, de személy szerint nekem nem jön be. - vontam meg a vállaimat.

-Nekem sem. Furán néz ki. - értett egyet barátnőm, mire a fiúk egy hangosabb sóhaj kíséretében jelezték, hogy örülnek a válaszunknak. Mi csak nevetni kezdtünk rajta.

-Beülünk abba a kávézóba? - mutatott Orsi a mellettünk lévő kis helységre.

-Persze, de nem szeretném lekésni a gépet. - felelte Mase.

-Nem fogjuk. - rázta meg a fejemet, majd le is ültünk egy kis asztalhoz.

-És mit terveztetel a napokra? - harapott bele újonnan megrendelt szendvicsébe.

-Hát gondoltuk ma elmehetnénk valahova vacsizni, ha már este fele érünk oda. Aztán megmutatnánk nektek a kedvenc helyeinket holnap, majd ugye szombaton az ebéd a szülőkkel. Vasárnap meg jövünk vissza. - magyarázta Orsi.

Kb. fél óra múlva bemondták, hogy az ötös kapunál már elkezdődött a beszállás a gépünkre. Szerencsére nem voltunk messze, így nem igazán kellett sietnünk. A fiúk a reptereken általában sapkában és napszemüvegben vannak, hogy ne nagyon ismerjék fel őket, de ez nyilván nem mindig jön össze. Elfoglaltuk a helyeinket, amik egymás mellett voltak, majd fel is szálltunk. A füleimbe bedugtam a fülesemet, majd elindítottam egy playlistet. Végül olyan négy körül érkeztünk
meg.

-Hívtam taxit. - jöttek mellénk Orsiék, miután kiszálltunk a gépből.

-Okés. - bólintottam. - Egyébként srácok. Van egy kis baj. - néztem a fiúk felé.

-Mi az? - kapta rám azonnal fejét a brit barátom.

-Hát, hogy nekünk nincs autónk, szóval kénytelenek leszünk gyalogolni vagy tömegközlekedéssel járnunk. - közöltem velük a hírt.

-És nem tudunk autót bérelni esetleg? - kérdezte Pablo. - Nem hiszem, hogy nekünk közönségbe kéne járkálnunk. - húzta el a száját.

-Végülis lehet. - szállt be a beszélgetésbe Orsi.

-Akkor irány az autókölcsönző. - pillantottam a taxi felé.

-Jó napot. - köszönt a sofőr. - Hova lesz a fuvar? - fordult hátra hozzánk, miután barátom nem tudott magyarul.

-Üdv. A legközelebbi autókölcsönzőhöz eltudna vinni minket? - szálltunk be a kocsiba.

-Persze. - taposott a gázra. Kb. 20 percet utazhattunk, amikor egy épületnél lassított le. - Megérkeztünk. - szólalt meg.

-Köszönjük szépen! További szép napot! - fizette ki Orsi, majd ki is pattantunk. - Na milyen autót szeretnétek? - fordult a srácok felé.

-Hát nem ilyet. - néztek körbe a sima átlagos, Magyarországon megszokott autók között. - Sportautók nincsenek? - kérdezte Pablo.

-Megkérdezem. - indultam el egy férfi felé. - Jó napot. - mosolyogtam rá kedvesen.

-Miben segíthetek önöknek? - kérdezte.

-Esetleg sportautót nem lehet itt kölcsönözni? - nézett rá Orsi.

-De, lehet. Erre tessék. - indult el a másik irányba, ahová követtük őt. - Ezek lennének a drágább autók. - mutatott elénk.

-Ez jó lesz. - választottak ki egy Mercedes-Benz G 350-est.

-Akkor ezt elvinnénk. Vasárnap hoznánk vissza. - feleltem a férfinak. Megbeszéltük a dolgokat, majd kifizettük. Megkaptuk a kulcsokat, aztán indulhattunk is. Beírtam a GPS-be a címet, hogy a fiúk tudják, hova kell mennünk.

-Akkor most megyünk hozzátok? Utána meg enni? - kérdezte Pablo.

-Miért, ilyen ruhába szeretnél menni? - nevetett fel Orsi.

-Attól függ, hogy hova megyünk. - nézett rá a spanyol.

-Hát szerintem holnap biztosan a Türkizbe megyünk anyuékkal. Szóval nem tudom. - vonta meg a vállát.

-A Monkeyról mostanában jókat hallottam. Kipróbálhatnánk. - adtam az ötletet.

-Benne vagyok. Anyumék előző héten voltak és azt mondták, hogy egy nagyon kis aranyos hely. - értett egyet Orsi.

A kis kocsikázásunk után valahogy öt után érkeztünk meg a rég nem látott lakásunkhoz. Annyira hiányzott már ez a hely. Ahogy Budapest, illetve egész Magyarország. Szerencsénkre pont volt egy parkolóhely nekünk, így Mason be is állt oda. Kivettük a csomagokat, aztán felmentünk. Gyorsan körbemutattuk a fiúknak a lakást, ami nem tartott sokáig a nagysága miatt, majd nekikezdtünk a készülődésnek. Az egyik kedvenc farmeromat vettem fel, egy egy fehér pulcsival és a Conversemmel.

-Orsi, mond kérlek a címet. - szólítottam barátnőmet, mikor beültünk az autóba.

-Ybl Miklós tér 4. - kereste ki telefonján.

-Köszi. - pötyögtem be a GPS-be.

-Kicsit messze van. - szólalt meg hátul Pablo.

-Mason tud vezetni. - vontam meg a vállaimat.

-Kösz. - nevetett, majd megpusziltam az arcát.
Az esti forgalom miatt 30 perc alatt értünk oda. -De jól néz ki. - felelte Mase, mikor megláttuk a kilátást a teraszról.

-Azta. - mosolygott Pablo.

-Sziasztok. Foglaljatok helyet. - jött felénk egy pincérlány.

-Kiszeretnétek próbálni valami magyar kaját? - kérdezte Orsi.

-Ahaa. - bólogatott hevesen Pablo.

-Úgy látom van csirkepaprikás. - néztem barátnőmre.

-Az mi? - emelte fel fejét Mase.

-Majd meglátod. - kacsintottam rá.

-Mit hozhatok? - jött vissza egy idő után a pincér.

-4 csirkepaprikást szeretnénk. - válaszolt Orsi.

-Köszönöm. - mosolygott a lány, majd el is ment. Szerencsére nem kell sokat várnunk a kajára, addig meg beszélgettünk.

-Ez valami isteni. Főzhetsz majd ilyen nekem. - tömte magába a kaját Pablo.

-Ezer örömmel. - nevetett barátnőm.

-Tényleg finom. - értett vele egyet Mason.

Így ettek életükben először magyar kaját, méghozzá csirkepaprikást a fiúk. Örülök, hogy ízlett nekik.