Az élet csodái - Mason Mount ff.

XXXIX. Igenis Kapitány!

Holnap lesz a Bournemouth elleni meccsük a fiúknak. Az elmúlt napokban nagyon edzetek, hogy jól játszanak majd. Ma megígértem Masonnek, hogy elmegyek vele az edzésre, mert semmi tervem nem volt mára. Orsi nem ér rá, szóval csak egyedül leszek ott.

-Jól öltözz fel, mert hideg van kint! - jött be a szobába Mason.

-Igenis Kapitány! - nevettem.

-Komolyan mondom! Nem szeretném, hogy megfázz! - fordult felém komoly arccal.

-Rendben. - bólintottam, majd elővettem a telefonomat, hogy megnézzem milyen az idő. Miután tudatosult bennem, hogy kint alig van 14 fok, így a téli ruháim között kezdtem el keresgélni. Egy bézs farmert kaptam fel, fekete pólóval. Mivel ma egyik pulcsimhoz se volt kedvem, így gondoltam megnézem Mason gyűjteményét. Sok keresgélés után egy oliva zöldre esett a választásom, amihez még pluszban felvettem a nadrágom színével megegyező sálamat. - Mehetünk. - értem le a nappaliba.

-Ez az én pulcsim? - mutatott a ruhadarabra, mire csak bólintottam. - Valaha vissza fogom kapni? - sóhajtott fel mosolyogva.

-Majd meglátom! - vontam meg vállaimat.

Bepattantunk a kocsiba, aztán útnak is indultunk a Cobham Training Ground-hoz. Szerencsére megúsztuk a nagy forgalmat, így viszonylag gyorsan értünk oda. A fiúk már özönlöttek az öltözőbe. Én kimentem a pályára, ahol Lapmardal találkoztam.

-Jó reggelt! - köszöntem a férfinek.

-Szia Luca. Örülök, hogy látlak! - mosolygott kedvesen. - Jössz a holnapi meccsre? - kérdezte.

-Ki nem hagynám. - jelentettem ki, majd elkezdtek beözönleni a fiúk.

-Itt az én kis magyar csajszim. - ölelt meg Ben.

-Szia Chilly. - nevettem fel.

-Luca. - rohant felém Kepa, Jorgi, Kai, Christian és Reece.

-Sziasztok srácok. - öleltem meg mindenkit egyesével.

-Jól van, elég lesz! Indulás edzeni! - zavarta őket a pályára Lampard. - Mióta szereted a Chelseat egyébként? - tértünk vissza a beszélgetésre.

-Igazából sosem szenteltem neki különösebb figyelmet, de nem csak a Chelseanek, magának a focinak sem. Szívesen megnéztem, de nem volt nálam rendszeresebb program. Pl. mai napig minden Magyar válogatott meccsre kijárok a szüleimmel, ez egy olyasmi hagyomány nálunk, mert apum nagyon szereti a focit. Viszont mindig is megvolt a két kedvenc csapatom, a Chelsea és a Fradi. Az egy magyar csapat. - meséltem neki. - Egyébként a nagybácsim hatalmas drukker, majd egyszer elhozom!

-Ezt örömmel hallom! - mosolygott. Nagyon jól elbeszélgettünk, mikor egy ordításra figyeltünk fel. Mason a földön feküdt.

-Mi történt? - szaladtunk oda.

-Szerintem rosszul léptem és meghúzódott a combom. - fogta említett testrészét.

-Vigyük az orvosiba. - mondta Lampard, majd Ben segítségével felvittük.

-Mason ezt elég rendesen meghúztad! - húzta el a száját. - Ki kell hagynod a holnapi mérkőzést. Illetve még egy párat az egészséged érdekében. - nézett rá a doki.

-Nem, az nem lehet. Muszáj játszanom! - rázta a fejét ellenkezve.

-Sajnálom, de így nem játszhatsz! - mondta együttérzően a férfi. Megbeszélték a dolgokat, majd Mason át se öltözött, csak mentünk haza.

-Menj el fürödni, addig csinálok valami kaját. - néztem a fiúra, aki le sem szarva engem, ment fel az emeletre.

Sejtettem, hogy valami ilyesmi a reakciója arra az esetre, ha közlik vele, hogy ki kell hagynia pár mérkőzést. Nyilván nincs nagy baj, szóval szerintem max 3 hétig nem játszhat. De ez megviseli őt. A foci az élete, imádja ezt csinálni, és a legrosszabb ami történhet, az az, hogy nem szabad játszania. Gondoltam hagyom egy kicsit a saját gondolataival, ezért inkább főztem egy kis ebédet, ha már reggelizni alig volt időnk.

Találtam a hűtőben lazacot, befűszereztem, majd egy tepsibe raktam. Hozzá párosítottam spárgát is, lelocsoltam olajjal, aztán beraktam a sütőbe sülni. Addig összetakarítottam a konyhában, megtálaltam az asztalnál, s mikor úgy véltem, hogy megsült az étel, feltálaltam.

-Mason. Gyere enni. - nyitottam be a szobába. Már másik ruhában feküdt az ágyon. Kezében a telefonja pihent, amin erőteljesen pötyögött valamit.

-Nem vagyok éhes! - jelentette ki, unottan rám nézve.

-Figyelj. Értem én, hogy mérges vagy és eleged van mindenből, de kibaszottul nem rajtam kéne levezetned a feszültséged. Majd akkor gyere, ha végre tudsz normálisan beszélni velem! - hagytam ott. Felcseszett az, hogy ennyire nem tudja kontrolálni magát.

Vártam rá egy ideig, hátha lejön, de nem így történt. Ettem egy keveset, már amennyit bírtam, végül elmosogattam. Kint hagytam Masonnek a kaját, gondolva, hogy később lejön. Mivel azóta se volt időm átöltözni, a szobába vettem az irányt. Mason ugyan úgy feküdt. Mit sem zavarva a gardróbba mentem, ahol kiválasztottam egy fekete melegítő szettet.
Mire kiértem a fiú már nem volt a szobában.

A telefonomat a konyhában hagytam, így lementem érte. Mason ott ült az asztalnál és evett. Egy pillantást kaptam tőle, majd visszabújt a telefonja világába. A telefonomat felkapva a nappaliba mentem, mivel a szobába nem akartam, ugyanis kerülni szerettem volna Mason társaságát. Haragudtam rá a viselkedése miatt.

Orsi🫶🏼

Orsi: Sziuss. Mizu? Mi volt az edzésen?

Én: Nagyon sok minden.

Orsi: Hallgatlak.

Luca: Mason sikeresen lesérült és közölték vele, hogy nem játszhat pár meccsen. Erre bunkó lett és nem szól hozzám.

Orsi: Uhh. Hát üzenem neki, hogy viselkedjen, különben velem gyűlik meg a baja.

Én: Inkább hagyjuk. És veled mizu?

Orsi: Pablo megkért egy-két dologra és azokat intéztem ma. Körbejártam az egész várost, most meg haldoklom az ágyban.

Órákat beszélgettünk, amikor is észrevettük, hogy már este tíz múlott. Letettük a telefont, majd elmentem a pizsimért, aztán a fürdőbe. Megcsináltam minden esti rutinomat, fürdés, fogmosás, skin care. Miután végeztem, sok gondolkodás után, de a vendégszoba helyett a közös szobánkat választottam. Mason már aludt, ezért a legcsendesebben próbáltam elfoglalni a helyemet. Egyszer csak egy kéz fonódott a derekam köré, majd magához húzott.

-Sajnálom, hogy így viselkedtem veled! Nem akartalak megbántani, csak nagyon felbaszott az, hogy nem játszhatok. - suttogta a fülembe a fiú.

-Máskor ne legyél ilyen kérlek! - fordult felé, így már szemben voltam vele.

-Nem leszek, ígérem! Szeretlek. - csókolt meg.

-Szeretlek. - bújtam hozzá. Fejemet a mellkasára hajtottam, míg ő egyik kezével a hajamat simogatta, másikkal meg a derekamat.