Az élet csodái - Mason Mount ff.

XXXIII. A költözés

~Luca szemszöge~

Reggel arra keltem, hogy valaki simogatja az arcomat. Nagy nehezemre esett kinyitnom a szememet, de mikor eszembe jutott, hogy ki is van mellettem, szinte azonnal eltűnt az előző gondom.

-Jó reggelt! - köszöntött egy csókkal a szerelmem.

-Jó reggelt! - mosolyodtam el, majd még jobban hozzábújtam.

-Nem feküdhetünk sokáig. Edzésem lesz 9-től. - puszilgatott Mase.

-Miért, most mennyi ez az idő? - ásítottam egyet.

-Am 6:54. - nézett rá telefonjára.

-Hogy tessék? - pattantak ki a szemeim. - Te képes voltál ilyen korán felébreszteni engem? - kaptam rá a fejemet, amin jót nevetett.

-Ilyen, ha egy focistával jársz. Szokj hozzá. - vonta meg vállait mosolyogva. - Na gyere. - kezdett el kihúzni az ágyból.

Mason megajándékozott egy melegítőjével, és egy pólójával. Gondolhatjátok, milyen jól néztem ki, a 3-szor nagyobb ruhákban. Szépen lassan leballagtam a földszintre, ahol a barátom már reggelit készített.

-Jól állnak a ruháim. - tett megjegyzést a kinézetemre.

-Ja, olyan vagyok, mint aki egy kukazsákot húzott magára. - nevettem fel. - Mit készítesz? - mentem oda mellé.

-Palacsintát. - felelte szűkszavúan.

-Hazadobsz edzésre menet? - kezdtem el csinálni a kávénkat, miközben már megterítettem.

-Persze. - bólintott. - Nincs kedvetek amúgy eljönni az edzésünkre? - dobta fel az ötletet, ami nagyon tetszett.

-Megbeszélem Orsival, de szerintem menni fogunk. - mosolyogtam. Gyorsan elfogyasztottuk a reggelinket, majd Mason felkapta az edzős táskáját, és indultunk is hozzánk. Út közben írtam Orsinak, aki beleegyezett a dolgokba. -Akkor majd az edzésen. - fordultam felé a kocsiban ülve. Egy rövidebb csók kíséretében, szálltam ki a kocsiból.

-Szia Luca. - köszönt rám Pablo.

-Hali. Masonnel mész? - álltam el az útból.

-Aha. - bólintott boldogan, majd be is szállt. - Ez gyors volt. - vontam meg a vállaimat. Felszaladtam a lakásunkba, ahol Orsival találtam magamat szembe.

-Luca. - ölelt meg. - Milyen volt az estétek? - támadott le azonnal.

-Jó?! - nem tudtam mit mondani rá. - Semmi olyan nem történt! - nyugtattam barátnőmet, aki sóhajtott egyet, mert azt hitte, hogy volt ez, meg az.

-Na menj öltözni és induljunk! - noszogatott be a szobámba. Mivel már közeledtünk az ősz fele, azaz kb másfél hét van szeptemberig, egy zöld cargora esett a választásom, egy fehér csipkés trikóval, mert hát egyszerre volt meleg, de hűvös is júliushoz képest.

Miután elkészültem, fogtunk egy taxit, ami a Cobham Training Ground-hoz vitt minket. Jó kis 45 perces kocsikázás volt. Már értem, hogy Mason miért kel fel ilyen korán. Szerencsére múlkor már csináltattak nekünk egy kártyát, hogy beengedhetnek a biztonságiak, mert ismernek minket, így nem kellett sokat szórakoznunk velük.

-Jó reggelt! - köszöntünk Lampardnak.

-Lányok, sziasztok! - mosolygott ránk a férfi. - A fiúk nem mondták, hogy jöttök. Nyugodtan üljetek le. - mutatott a székek felé.

-Köszönjük! - bólintottam kedvesen. Elfoglaltuk a helyünket a kispadoknál, majd beszélgetésbe kezdtünk. - Egyébként ma átköltözök Masonhöz. - néztem a barátnőmre.

-Komolyan? Úristen! - kapta a szája elé kezeit.

-Ugye nem haragszol érte? - reménykedtem, de azonnal egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán. - Csak tegnap este megkérdezte, hogy nem-e költözök hozzá, aminek nagyon örültem, szóval megbeszéltük és ma átviszünk hozzá pár cuccomat. - magyaráztam neki.

-Dehogy haragszom! Sőt nagyon is örülök! - ölelt meg. - Legalább nem leszel egyedül, mivel ugye én is az esetek 90%ban Pablonál vagyok. - értett egyet.

-Akkor jó. - bólintottam letudva ezt a témát.

Nagyon jót elbeszélgettünk, miközben néztük a fiúinkat. Miután véget ért a kb 3 órás edzésük, elmentünk együtt közösen ebédelni. Egyszer csak láttam, hogy anyum hívott, ezért kiszaladtam a mosdóba.

Édesanya🥰

Anyu: Szia kislányom. Hogy vagy mostanában? Rég beszéltük.

Én: Én jól vagyok, köszönöm. Éppen ebédelni vagyok Orsival, Masonnel és Pabloval. Veletek miújság?

Anyu: Egyébként nagyon jól megvagyunk, csak hiányzik a kislányunk.

Én: Értettem a célzást, majd megpróbálok valamikor hazamenni!

Anyu: Ahogy neked jó. Apropó, a kis fiúddal mi a helyzet? Együtt vagytok már?

Én: Igen, a nyaraláson jöttünk össze.

Anyu: Jaj, de jó. Nagyon örülök, gratulálunk.

Én: Köszönjük.

Anyummal nagyon sokáig eltudok beszélgetni, ami most is így volt. Viszont nem akartam kimaradni semmiből, szóval muszáj volt leraknom a telefonomat.

-Minden okés? - nézett rám Mason, mikor leültem mellé.

-Persze. Csak anyummal beszéltem. - pusziltam meg az arcát, nyugtatás képpen.

-Olyan cukik vagytok. - olvadozott minket nézve Orsi, amin muszáj volt elmosolyodnom.

Kajázás után mentünk is hozzánk, hogy betudjak pakolni. Nem gondoltam átvinni mindenemet, mert akkor itthon nem maradna semmi. Pakoltam be nadrágokat, szoknyákat, ruhákat, pólókat, pulcsikat. Beraktam a szokásos pizsimet, plusz a neszeszeremet.
A kedvenc táskámat, kiegészítőimet is bepakoltam.

-Indulhatunk. - mentem le a többiekhez.

-Azt hittem több ruhát szeretnél hozni. Nem tűnt olyan nagynak az a táska. - felelte Mason vezetés közben.

-Pedig benne van a fél ruhatáram. - nevetettem, mert tudtam, hogy Mason látta már belülről a szekrényemet, tehát azt is tudja, hogy milyen sok ruhám van.

-Nem szóltam. - nevetett ő is. Lassan megérkeztünk a Mount rezidenciára. Olyan fura, hogy mostantól én is itt fogok lakni. Jó, azért haza is megyek, de a napjaim nagy részét itt töltöm. - Csináltam már helyet a ruháidnak, szóval ide nyugodtan bepakolhatod őket. - nyitotta ki a szekrényt.

-Köszönöm. - néztem rá hálásan.

-Szólj, ha valamiben segítsek! - huppant le az ágyra. Egy ideig figyelt, majd elővette a telefonját.

-Mason. - szóltam egy kis idő után.

-Hm? - kapta fel a fejét.

-Ezt felraknád oda, kérlek? - mutattam a táskámra, majd a legfelső polcot. Azonnal sietett is hozzám, hogy segítsen. - Köszi. - csókoltam meg.

-Szívesen. - kezdett el az ágy felé húzni. Leült a szélére, szétnyitotta lábait, pont, annyira hogy odatudjak állni. Kezeivel a combjaimat fogta közre, magához ölelve.

-Mit csináljunk? - simogattam aranyos arcát.

-Pihenjünk. - felelte határozottan, majd el is dőlt az ágyon, húzva magával együtt. Az arcát a nyakhajlatomba fúrta, egész testével rám fekve. Egyik kezével a derekamat ölelte át, miközben azt simogatta.

-Holnapra van valami terved? Gondolom edzésed nem lesz. - túrtam bele hajába, amit nagyon szeret. De én is élvezem, haha.

-Valami programot kitalálhatnánk. Esetleg a Natural History Museum? - adta az ötletet, ami tudta, hogy nagyon fog nekem tetszeni. Ugyanis imádom a múzeumokat.

-Tökéletes! Tudod, jól, hogy nagyon szeretem a múzeumokat. -néztem a fiúra.

-Tudom. - mosolygott elégedetten.