Rosszullétből szerelem? (18+) (Manuel ff)

1. rész

- Ma lesz életem napja! 3 éve el akarok jutni egy Manuel koncertre! Ugyanmár Laura! Más 22 évesen az esküvőjéről álmodozik, te meg egy számodra "ismeretlen" srác koncertjéről? - beszéltem magamnak hangosan, miközben épp az orromat kontúroztam

Viszonylag közel van a helyszín, ami azt jelenti, körülbelül 25 perc séta. Gyalog megyek, és ezzel nappal semmi baj nincs. Csak éjjel, egyedül, nőként a sötét utcán járkálni részegen, nem biztos, hogy olyan jó ötlet! Este 23.00-kor kezdődik csak, de az első sorért meg kell küzdeni, ezért úgy döntöttem, 16:25-körül indulok. 17 órakor van kapunyitás, legkésőbb 16:50-re ott vagyok... És igen, 6 órát álldogálni fogok egyedül! De Manuért megéri!

Itt állok már vagy 4 órája, egész nap nem ettem semmit, de már annyi fajta pia van bennem, hogy a legközkedveltebb kurvában nem volt ennyi fasz...

Szuper 6 óra várakozás után végre Manu felkeveredett a színpadra... Egy probléma van! Rohadtul szédülök! És pár pillanat kellett, már csukott szemmel feküdtem a földön.

MANUEL SZEMSZÖGE

Nagyba' toltam a "100 hiba' refrénjét, mikor az első sorban egy "kör" alakult ki, ami nem szokott jó okból megtörténni legeslegelől! Kicsit jobban odafókuszáltam, és láttam, hogy egy tök cuki csaj elájult. Normális esetben nem szoktam ilyenkor lemenni a tömegbe, csak hívom a biztonságiakat, viszont most egy olyan fajta késztetést éreztem, amit még soha! Kivételt tettem, most lementem... Miután a mentők ránéztek, azt mondták, jobb lenne, ha bevinnénk a backstagebe, és nem a sok ember között állnak neki kivizsgálni. Még hozzátették azt is, hogy nem tudok nagyon mit csinálni, nyugodtan menjek vissza. Igazából csak azért mentem vissza, hogy minél hamarabb letudjam a bulit, és aztán mehessek a csajhoz. Amúgy is, már csak az utsó 10 perc volt hátra, ez 3 számra volt elég.

Miután lejöttem, azonnal mentem a mentősökhöz, hogy tudjam, mi a helyzet. Láttam, hogy felébredt, úgyhogy gyorsan odasétáltam.

- Minden rendben van?

- Stabil az állapota, viszont a legjobb lenne, ha bevinnénk a kórházba. Csak nem tudjuk, hogy kivel vagy mivel jött?!

- Magunkra hagynának pár percre? Kiderítek mindent. - az őrök, és az orvosok bólogattak, majd kimentek.

- Szia kislány! Megtudnád nekem mondani, hogy kivel jöttél? - ültem le mellé, és kezdtem simogatni a kezét

- Magam.

- Gyalog, vagy autóval? Tényleg bocsánat, hogy ennyit kérdezek, csak szeretném, ha jól lennél! - mondtam kedvesen

- Gyalog, itt lakok a városban, nagyjából fél óra alatt itt voltam.

- Értem. Elmondom mi lesz most! Bevisznek a kórházba, ahol kivizsgálnak, hogy minden rendben van-e, oké? - mondtam, erre ő csak bólogatott - Egyedül élsz, vagy a szüleiddel?

- Egyedül, nem vár senki otthon.

- Oké. Mit szólnál ahhoz, ha én veled mennék? A kórházba. - kérdeztem felé fordulva

- Azt megköszönném! - mosolygott

- Már kezdheted is! - válaszoltam nevetve, mire ő is elkezdett

- Köszönöm szépen őfelsége! - próbált meghajolni, de nem ment neki, látszólag fáj a hasa - Auu!

- Mi történt?

- Nagyon fáj a hasam! - tette oda a kezét, és előre dőlt egy kicsit, ezáltal ilyen ülő magzat pózba helyezve magát

- Maradj szépen itt, szólok az orvosoknak! - álltam fel és mentem ki az ajtón

Hamar megtaláltam a dokikat, akik amilyen gyorsan csak tudtak, bementek hozzá

- Hozunk egy hordágyat, hogy betudjuk fektetni a mentőautóba!

- Nem kell hordágy! - álltam fel - Viszem én! - emeltem fel menyasszony pozícióba - Nincs semmi baj, mindjárt elmúlik. Nyugodj meg! - suttogtam a fülébe