Mikor beléptünk az ajtón, Manu lekapott, amire Nati természetesen rögtön sikítozni kezdett.
- Kérlek, ne előttem basszatok! - takarta el a szemét
- Jaj, mintha még sose láttál volna ilyet. - nevetett Manu
Miután megjöttek a fiúk, rögtön előkerültek a piásüvegek és poharak. Levi és Nati azonnal felmentek az egyik vendégszobába.
Nagyjából 1 óra múlva lehívtam őket, teljesen vörös volt a szájuk.
- Öhm, Nati, Levi, veletek mi van? - kérdezte Manu nevetve
- Ti mi a faszt csináltatok már megint? Nem megmondtam, hogy erre túl kicsik vagytok? Elment az eszetek vagy mi van? Nagyon gyorsan fejezzétek ezt be, mert nem lesz jó vége. - mondta idegesen Kevin
- Haló, nyugi. Nemrég még azt mondtad, ezt szabad, de semmi mást nem. Mi a bajod most? - mondtam
- Jó, bocsánat.
- Ma itt alszik a Levi. A húgom itt alszik amúgy is, veled pedig nem fogom hazaengedni.
- Jó, de mondjátok már a hírt, mert marha kíváncsi vagyok.
- Hát én is. - szólalt meg az összes fiú szinte egyszerre
- Hát, fiúk, terhes vagyok. Mégpedig ikrekkel.
Ezután mindenki gratulált nekünk.
Nagyjából hajnali 2 körül lett vége a bulinak, de Natiék nagyon hamar leléptek.
Mikor már épp lefeküdtünk aludni, furcsa hangokat hallottunk a vendégszobák felől, de nem tudtuk melyiktől.
- Kicsim, biztos a Kevinék csinálnak valamit, nyugi. - simogatta a hátam Manu, mivel nyugtalanságomban nem tudtam aludni
- De full olyan hangja van, mint a húgomnak. - idegeskedtem tovább
- Nyugi bébi.
NATI SZEMSZÖGE
Mikor Levi már mindenféle előjátékkal is gerjesztette a vágyamat, felémemelkedett, a nadrágja le volt tolva, és megkérdezte:
- Akarod?
- Igen, de légy óvatos! - mosolyogtam
- Az leszek, de szólj, ha fáj!
- Szólok.
Letérdeltem elé, és ráhúztam férfiasságára a (Kevintől lopott) óvszert.
Lassan belém ereszkedett, iszonyatosan fájt, amiért fel is szisszentem, de tovább csinálta. Egyre gyengült a fájdalom, kezdtem egyre jobban élvezni. Aztán egyszer hirtelen túl nagyot nyögtem, ami után befogtam a szám, de már túl késő volt.
LAURA SZEMSZÖGE
Már sikerült elaludnom, de egy hatalmas nyögésre keltem.
- Most megyek át Natiékhoz. - szóltam Manunak idegesen
Megfogta a kezemet, és kézenfogva sétáltunk át.
A kezem konkrétan remegett, nem tudtam egyszerűen lenyomni a kilincset, így Manu tette meg helyettem.
- Ti most így mi a faszt műveltek? - láttam meg, ahogy Levi férfiassága (kisfiússága hihi) tövig Natiban van
Azonnal elhúzódtak egymástól, és felöltöztek, majd kínos távolságot tartva egymás közt, leültek az ágyra...
Folytatás hamarosan...

YOU ARE READING
Rosszullétből szerelem? (18+) (Manuel ff)
RomanceMilyen unalmas már az, hogy "simán" összejössz valakivel. Legyen most: "Rosszullétből szerelem"! Vajon közénk áll, vagy megerősíti a kapcsolatunk az anorexia?! ❗Káromkodások előfordulnak❗ ❗Étkezési zavar❗ ❗Előfordul felnőtt tartalom (amiket a címü...