Rosszullétből szerelem? (18+) (Manuel ff)

68. rész

Ennek az egész piálásnak az lett a vége, hogy mindenki itt is aludt. És ráadásul nem csak Manuék, hanem a gyerekek is teljesen részegek voltak, így muszáj volt megkérnem őket, hogy a mi szobánkban aludjanak, mivel még mindig nem akarom a baba váró bulijukat szervezni.

Gondoltam azért előttünk nem fognak egymásnak esni, ehhez képest elég sokszor kellett rájuk szólnom. Arról meg ne is beszéljünk, hogy Dani bevitte magával Zeuszt, aki mindent is szétrágott a szobában.

Reggel (pontosabban délután), mikor már majdnem mindenki felkelt elkezdtem Manuellel reggelit csinálni, majd egyszercsak a nevemet hallottam a húgomék szobájából, tehát elindultam a lépcső felé. Ettől a pillanattól kezdve csak reménykedni tudtam, hogy Manu nem gyújtsa fel a konyhát, habár ettől elmondása alapján nem kéne aggódnom, mivel ő "hatalmas" szakács, csak hát na...

- Baj van? - kérdeztem, mikor a kopogásom után engedélyt kaptam arra, hogy bemenjek

- Hát... Azt hiszem ki kéne mosni a lepedőt... - nevetett Levi, mire kérdőn néztem rájuk, egészen addig, míg meg nem láttam a hatalmas fehér foltot az ágyneműn

- Ja, hogy úgy. Kimossuk persze. De ha már itt vagyok, lejöhetnétek segíteni a kajában...

- Lemegyünk, egy percet adj. - nevetett a húgom, mert Levi már megint a derekát fogdosta

- Na jól van, addig inkább nem teszem be a mosást. - mosolyogtam rájuk

Igazából amint becsuktam az ajtót, hallottam a kéjes nyögéseket a szobából.

Mikor leértem megcsörrent a telefonom, és amikor felvettem, egyből tudtam, hogy ki, és miért hív. A biztonsági őr volt az, közölte velem a jó hírt, miszerint tudják ki volt az, és már a rendőrségen ücsörög, ami azt jelenti, hogy többet nem is kell ezzel az üggyel foglalkoznom.

Natiék pár perc múlva lihegve, izzadtan estek ki a szobájuk ajtaján, de ekkor már mindenki lent volt, amire látszólag nem voltak felkészülve, mivel a húgom azonnal hátat fordított nekünk és eltakarta az arcát.

- O-oké, inkább menjetek el zuhanyozni, aztán pedig esztek. - nevettem majd ők fel is mentek, mi pedig leültünk az asztalhoz

- Szóval mizu? - kérdeztem, mikor már a leülést követő ötödik percben is síri csend volt az asztalnál

Nyilván választ senkitől nem kaptam, de mit is vártam?! Aztán végül lejöttek a Natiék is, végre normális kinézettel.

A reggeli után nem sokkal mindenki elhagyta a házat, és csak mi négyen maradtunk - Manu, Levi, a húgom és én.

Éppen kezdtem volna ebédet csinálni, mikor Nati mögém állt.

- Én annyira szeretlek! - ölelgetett, ami már nekem is és Manunak is kezdett feltűnően fura lenni, tehát megkérdeztem:

- Terhes vagy? - reménykedtem benne, hogy a válasz egyértelműen egy nem lesz, mert ha nem...

- Jézus, dehogyis. Csak azt akartam, hogy le-e megyünk esetleg ma Pestre kajálni meg a karácsonyi vásárba? Úgy innék egy forró csokit. - mondta a húgom, minek hallatára megnyugodtam

- Egy szerencséd... Na jó, amúgy nem, ha az is lennél, én lennék az az ember számodra, akire még ebben a helyzetben is számíthatsz. Nekem kurvára nem számítana, hogy tizenéves kisgyerek vagy, mert tudod milyen vagyok... Világ életemben az volt az álmom, hogy anyuka lehessek, és eljárhassak a gyerekeimmel mindenféle helyre. Na meg persze... - folytattam volna a mondatot, de Nati közbeszólt

- Na meg persze, hogy lefeküdj a híres-neves Manuellel. - nevetett

- Az na... Amúgy meg lemehetünk vásározni, legalább nem kell főznöm... - mondtam, majd nem sokkal később már a kocsiban ültünk

Nrb1_15❤😚