- Hékás, ezt ne szégyeld. Én is kíváncsi lettem volna, és a nővéred is ugyanígy lerángatott volna engem, mint te a Levit. - mondta Manu, miközben megsimogatta a hajamat
- Tudod mennyire hálás vagyok, amiért te vagy a nővérem vőlegénye? El sem tudom mondani mennyire, de vicc nélkül. - öleltem meg Manut, mire Laura teljesen elérzékenyült, és könycseppek szántották végig kipirosodott arcát
- Ha már itt tartunk, hogy vőlegény, el kéne kezdenünk tervezgetni az esküvőt, bár az csak jövőre lesz esedékes. - mondta Manu
- Igen igaz, és ha már jövőre, akkor mondjuk tölthetnénk együtt a karácsony és szilveszter közti időszakot, nem Nati? - kérdezte Laura
- Valóban, és ha már karácsonyról volt szó, el kéne kezdenünk díszíteni és majd elmehetnénk a karácsonyi vásárba, nem? - mondtam mosolyogva
Igen, ez a beszélgetés még elhúzódott egy darabig, és a végén valahogy ott kötöttünk ki, hogy nevek után nézelődünk, és össze írjuk, milyen nevek lehetségesek Manuéknál.
- Na jó, akkor most felolvasom az eddigi neveket.
- Mennyit írtál össze? - kérdezi Laura
- Hát 10 lány és 10 fiú nevet.
- Menjen először a lány. - mondta Manu
- Jó.
1. Dóra
2. Karina
3. Gréta
4. Dorina
5. Szofi
6. Liana
7. Anna
8. Nati
9. Bogi
10. Vivien- Ezek közül el kéne döntenünk, hogy mik kerüljenek a Top 3-ba, ami szerintem nem lesz valami egyszerű. - nevettem
- Hát ezzel teljesen egyetértek szerelmem. - mosolygott Laura
LAURA SZEMSZÖGE
Nemtudom miért, de rendesen izgulok, hogy mi lesz a vége. Elég durván elfáradok ebben, és hogy őszinte legyek, nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz lesz.
- Szerintem a Liana mindenképp maradjon benne, az nagyon tetszik nekem. - mondta Manuel mosolyogva
- Igen egyetértek.
- Oké, akkor az fixen bent van. És még?
- Karina?
- Legyen. - felelem - Lehetne a Nati is.
- Nem, nem, nem. Egyáltalán nem akarom, hogy az én nevem legyen, mert akkor akárhányszor szólítanád őt, én figyelnék rád. - mondta a húgom
- Oké, megértem. - mondtam
- Akkor legyen még a Vivi. - mondta Manu
- Okés, legyen. - mondtam, és ezzel lezártuk a Top 3-as listát
- Most mondom a fiúkat. - mondja Nati, amire rábólintok - Na szóval,
1. Alex
2. Gergő
3. Botond
4. Kevin
5. Márk
6. Adrián
7. Dani
8. Balázs
9. Milán
10. Dominik- Na ez könnyebben fog menni, mint a lány nevek. - mondtam
- Szerintem is.
- A Top 3-ban legyen benne biztosan a Milán és a Dominik, a harmadikat nem tudom.. - gondolkoztam
- A harmadik legyen a Botond. - mondta Manu, miközben odabújt hozzám
- Megegyeztünk bébi. - mosolyogtam, miközben megpusziltam
- Uh, de fáj a a hasam... - mondta Nati, miközben az alhasát simogatta
- Már megint megjött? - kérdeztem, miközben felálltam, hogy idehozzam a melegítő párnát
- Igen, pedig 1 hete is megvolt. - mondta miközben már majdnem sírva fakadt, de úgy tűnik nem csak majdnem, mivel Levi az arcát kezdte simogatni, és letörölte a könnyeit
- Figyelj, nem akarlak kínos helyzetbe hozni Manuék előtt, de anyunak vagy nekem előbb utóbb el kell vinnünk téged nőgyógyászhoz, mert ez már nem normális. Meg kell vizsgálnia. Sokkal jobb hamar megtudni, ha baj van, és kezelni, hogy később rendben legyél. - mondom neki
- Jó, de én biztos nem fogom valami öreg faszinak szétteni a lábam! - mondta könnyek közt
- Dehogy fogod, azt még én se tenném, ne butáskodj. És nyugi, nem kell félned, annyira azért nem fáj, maximum egy kicsit kellemetlen, de amúgy se vagy már szűz, szóval ebből semmit sem fogsz érezni. És nézzük a jó oldalát, legalább anyának nem az orvostól kell majd megtudnia, hogy a kicsi lánya lefeküdt valakivel. - mosolyogtam, miközben megsimogattam a haját
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem. - mondta miközben rádőlt Levi vállára
- Na akkor döntsük el, végül mik lesznek a gyerekeitek nevei. - mosolygott Levi, miközben elvette a barátnőjétől a papírt, amire a nevek vannak írva
- Kész vagyunk, döntöttünk. - mondta Manu, miután pár percig beszélgettünk
- A kiválasztott nevek pedig a....
Hamarosan folytatjuk...
Nrb1_15 köszönöm, hogy segítettél bébi❤😚
YOU ARE READING
Rosszullétből szerelem? (18+) (Manuel ff)
RomanceMilyen unalmas már az, hogy "simán" összejössz valakivel. Legyen most: "Rosszullétből szerelem"! Vajon közénk áll, vagy megerősíti a kapcsolatunk az anorexia?! ❗Káromkodások előfordulnak❗ ❗Étkezési zavar❗ ❗Előfordul felnőtt tartalom (amiket a címü...