Rosszullétből szerelem? (18+) (Manuel ff)

45. rész (18+)

Átmentem Laurához, aki éppen a szekrényében rakodott. Odasétáltam mögé, és neki nyomtam az ágyékom.

- Bébi, áll a farkam, kezdened kell velem valamit. - suttogtam a fülébe, amitől látszólag felálltak a kis pihék a nyakán

- Mit szeretnél? - mosolygott rám

- Téged, baba, csakis téged. - ezzel megfogtam a csípőjét és ledöntöttem az ágyra

Minden mozdulatomban benne volt a durvaság, a vágy. Kívántam őt.

Levetkőztettem őt, figyelve arra, hogy ne könyököljem véletlen se hasba.

- Akarod?

- Igen, akarom, Kisbabám, de légy óvatos. - mosolyogtam

- Amúgy is az lettem volna. Egyéb óhaj, hercegnőm? - nevetett

- Köszönöm bébi. Mást nem kérek. Készen állok!

Lassan beléereszkedtem, figyelve, hogy ne durvuljak vele.

Majd egyszer csak minden kopogás és kérdezés nélkül Nati és Levi benyitottak.

- Hoppácska.. - nevetett Nati - Öhm, rendelhetünk pizzát?

- Igen, rendelhettek. - takargattam magamat, de már határozottan késő volt

- Köszi, megyünk is. - nevetett Levi

- Ez veszélyes bébi, folytassuk inkább este? - mosolyogtam rá

- Igen, egyetértek. - nevettem kissé kínosan

~ 1 órával később ~

Megjött a pizza, a Hercegnőm evett nagyjából 3 harapást, és úgy gondolta, hogy az már elég is neki, pedig ez egyáltalán nem így van. Már előre láttam, hogy mi fog ebből kisülni, úgyhogy azonnal felálltam és hoztam neki egy pohár vizet, amit meg is ivott, de sajnos ezzel most nem tudtam segíteni, és elindult a wc felé.

- Kicsim, ne csináld. - futottam utána és összefogtam a haját, mivel nem tudtam őt megakadályozni - Kérlek próbálj meg mély levegőket venni és megnyugodni. Menni fog babám. -nyugtatgattam és pár perc múlva teljesen abbamaradt - Ügyes vagy, büszke vagyok rád. Szép volt bébi. - mondtam, és megtörölgettem a száját

- Most ez mi volt? - kérdezte értetlenül Nati

LAURA SZEMSZÖGE

- Gyertek üljetek le, és elmondok mindent... Szóval...én anorexiás vagyok. - mondtam, miközben Nati és Levi értetlenül álltak a dolog előtt

- De... Mióta, és miért nem mondtad el?! - lábadt könnybe a szeme a hugomnak

- Hé, ne támadd már le így a nővéred. Lehet ezt tapintatosabban is. - mondta Manuel

- 1 héttel később -

Ma van annak az ultrahangnak a napja, amit már a terhességem kezdete óta várunk. Kiderül a babá(i)nk neme. Már 1 hete visszaszámlálást tartottunk Manuval, egészen a máig. Reggel van, 9-re megyünk az orvoshoz, utána pedig lemegyünk Pestre reggelizni. Igen, kérdezhetitek, hogy miért is nem eszek a vizsgálat előtt, na ez pontosan azért van, mert az ultrahang előtt még be kell mennem vérvételre is. Milyen jó, hogy félek a tűtől.

- Baba, ne félj, nem lesz baj. Ugyan úgy foghatod a kezem, mint azon az éjszakán a mentőautóban... - mondta Manuel a váróban ülve

Visszaemlékezés a közelmúltba:

Azt mondták, adnak valami fájdalomcsillapító injekciót. Manuel észre vette, hogy félek. Igen, szörnyű tulajdonságom, hogy mindentől, ami orvosokkal összeköthető, félek.

- Hé, figyelj rám kislány! Nem fog fájni, erős vagy, tudod?! - nyújtotta felém a kezét, és jelezte, hogy fogjam meg

Én rá mosolyogtam.

Visszaemlékezésnek vége.

Nemsokára be is hívtak, ez egy rémálom volt. Mivel sajnos nem is ittam semmit még, nagyjából hússzor kellett megbökniük, de akkor is csak úgy-ahogy sikerült. Fájt, nagyon is, és már az első tíz szúrás után csak úgy bírtam ki, hogy Manuel ölében ültem és lefogott. Mint egy hisztis óvodás, komolyan...

Létrejött: Norb1ka ❤❤❤❤❤