Rosszullétből szerelem? (18+) (Manuel ff)

32. rész

- Figyeeelj kincsem az vaaan... - húzta a dolgot

- Hogy?

- Öhm nem tudom, hogy mondjam el.. - mondta kínosan

- Csak mondd! - mosolyogtam rá biztatás képpen

- Szóval az van, hogy mióta nem feküdtünk le folyamatosan... - akadt el a szava

Hangos nevetésben törtem ki, majd megszólaltam:

- És te ezt nem merted elmondani? - nevettem el magam újra

- Hát nem tudtam mit fogsz reagálni.. - nevetett mostmár ő is

- És ezzel mire is akartál pontosan utalni? Mit szeretne főnök? - kezdtem a szerepjátékom, amire ő hangosan felnevetett

Nagyon kellett vigyáznom, hogy ne nevessek, illetve arra is ügyelnünk kellett, hogy ne halljanak vagy lássanak meg az éppen lent traccspartizó gyerekek. De megtörtént, és fáradtan dőlt le mellém..

- Fél óra múlva indulnunk kell koncertre! - közölte lihegve

- Oké, és elárulnád, hogy te erről mikor akartál szólni? - akadtam ki miközben gyorsan magamra tekertem a takarót, és a válaszát nem megvárva siettem ki

- Neharaguudj! - kopogott 15× is Manu a fürdőszoba ajtaján, de ahogy eddig sem, erre sem válaszoltam - Bébi én berúgom az ajtót, ha nem válaszolsz. - mondta nyugodtan, ebből én azt vettem le, hogy nem gondoloja komolyan, így továbbra sem valaszok - Hát jó, te akartad! - mondta és ezzel berúgta azt, ezzel rám ijesztve

- Jézusom, te nem vagy normális, Manuel! - kiabáltam le őt

- Nyugi bébi, nem kell ennyire megijedni. Kincsem, én szóltam, hogy válaszolj. - beszélt nekem miközben én még mindig lefagyva álltam ott - Kérlek baba, szólalj már meg, féltelek... Ha azon múlik lemondom a koncertet, csak beszélj velem!

- Ahj, Kincsem, én... Úgy szeretlek, é-és olyan jól esik nekem hogy ennyire törődsz velem.. - sírtam el magam

MANUEL SZEMSZÖGE

- Ahj, Kincsem, én... Úgy szeretlek, é-és -remegett meg a hangja - olyan jól esik nekem hogy ennyire törődsz velem.. - sírta el magát, amire nekem is könny szökött a szemembe

- Én is nagyon szeretlek bébi.. - öleltem meg szorosan, és azt kívántam, hogy ennek soha ne legyen vége

Egyszerűen elvarázsolt ez a nő... Valaki azt mondja nekem fél évvel ezelőtt, hogy én valakiért ennyire oda leszek, biztos nem hiszem el, sőt, még ki is nevetem. De ez a nő... Ránézek és elveszek a tekintetében..

- Mondd el Laura, istenem, mit művelsz velem bébi? - sohajtottam egyet, miközben levakarhatatlan mosoly volt az arcomon

Felkaptam az ölembe és vele együtt sétáltam le a lépcsőn, majd szólva a gyerekeknek, elindultunk a klubb felé.

Az autóút bár nem volt olyan hosszú, nagyjából 15 perc, Natiék az első percben elaludtak. Ráadásul úgy, hogy Nati Levi ölében feküdt, és a srác keze Laura húgának a hajában volt. Persze a barátnőm abban a másodpercben, ahogy észre vettük őket, fotózta, majd szerkesztette a képet.