Rosszullétből szerelem? (18+) (Manuel ff)

2. rész

LAURA SZEMSZÖGE

Nem teljesen értem miért foglalkozik velem, de az óriási pia mennyiség segített ezen hamar túl lépni. Azt mondták, adnak valami fájdalomcsillapító injekciót. Manuel észre vette, hogy félek. Igen, szörnyű tulajdonságom, hogy mindentől, ami orvosokkal összeköthető, félek.

- Hé, figyelj rám kislány! Nem fog fájni, erős vagy, tudod?! - nyújtotta felém a kezét, és jelezte, hogy fogjam meg

Én rá mosolyogtam.

- Köszönöm! - mondtam neki, ezután pedig beértünk a kórházi szobára

- Úgy látszik, nem kell sokat maradnia, nem kell itt aludni. Körülbelül 2 vizsgálat lesz, eldöntheti, hogy Manuel jöjjön-e vele.

- Én szeretnék menni! - suttogta a fülembe

- Miattam jöhetsz, de nem akarom lopni az időd! Nyugodtan menj, megleszek!

- Jövök, doktorúr! - mondta, az orvos kiment, azt mondta, mindjárt vissza jön

- És, hogy hívják a szépséget? - kérdezte Manu

- Laura.

- Én Manuel.

- Wow, nem mondod, azt hittem Bruno... - nevettem - Elfelejtetted, hogy a koncertedről "ismersz"?

- Jolvan na, igazad van - adott egy puszit a homlokomra

- Manu.... Miért vagy ilyen közvetlen velem?

- Mindenkivel ilyen vagyok!

- Ne hazudj. Az X óta követlek, és soha nem volt olyan, hogy egy rajongót kísértél volna a kórházba!

- Jó lehet, sajnálom! Tudod, amikor elájul valaki, nem szoktam lemenni hozzá, de most más volt! Jött egy fura érzés, egyfajta késztetés! Tényleg, soha nem volt még ilyen...

- Aww, ez aranyos. - adtam puszit most én a homlokára. Vagyis oda akartam, de megfogta az állam és a szája felé húzott.

Érzéki, de mégis vad csók volt. Próbáltam elhúzni a fejem, mert tudtam, ezt nem szabadna, de nem engedte. Mikor nagyjából 1 perc múlva véget ért, megszólaltam:

- Ez nem volt helyes!

- Ha X óta követsz, tudod, hogy ok nélkül nem csókolózok senkivel. Nekem ez mindig sokat jelent! Asszem most kezdődik a " randizzunk " korszak... - nevetett, mire én is

~1 óra múlva~

Már a vizsgálatok megvannak, elvileg nincs semmi baj, de kicsit aggaszt, hogy a doki már 10 perce hülye kérdéseket tesz fel. Tuti, hogy van valami, és félek, hogy komoly.

- Utolsó kérdésnek: Ettél már ma? Vagyis tegnap! - javította ki magát, mivel 2:30 van

- Nem. - válaszoltam, mire Manuel ijedt arccal bámult maga elé.

❗Innentől a történet nem ajánlott az étkezési zavarral küszködőknek. De azért tényleg sok sikert nekik! ♡❗

Itt már éreztem, hogy ez nem az utsó kérdés volt.

- És ilyen, hogy egész nap nem eszel, előfordult már máskor is?

- Sokszor van ilyen. És általában, ha eszek is, nagyon keveset tudok.

- Manuel kimennél egy kicsit? - már állt volna fel, mikor megszólaltam:

- Nem kell kimennie. Teljesen őszinte vagyok attól, hogy ő itt van. - fogtam meg a kezét, és húztam vissza magamhoz

- Rendben. Volt, hogy hánytattad magad?-
itt Manuelben és bennem is megfagyott a vér

- I-igen...

- Doktorúr, ugye nem anorexiás?

- Őszintén sajnálom...