- O, ne... - láttam meg a teljesen kisírt szemét, és a vérben úszó kezét
Még mielőtt meg tudtam volna szólalni, elvesztette az eszméletét. Gyorsan rákötöttem a pólóm a kezére, hogy ne vesszen több vért, és már száguldottam is a kórház felé.
Idő közben felhívtam a Danit, hogy mi történt, mert pontosan jól tudom, hogy ez most az én hibám, és 98%-ig biztos vagyok benne, hogy egy jó darabig nem fog szóba állni velem.
Amint beértünk a kórházba, bevitték a sürgősségire.
Pár perc múlva, valaki hívott:
Bejövő hívás tőle: Telegdy🎵
- Manuel hol vagy? - szólt bele idegesen
- A sürgősségi előtt...
- Oké, pár perc és ott vagyok. Ne csinálj semmit, ne kezdj verekedést. Köszike! - tette rám a telefontTényleg pár percen belül itt volt. Kb. amint leült, nyílt az ajtó, és az az orvos lépett ki rajta, aki már a koncertes eset után is foglalkozott Laurával.
- Doktorúr, minden rendben? - álltam fel idegesen
- Manuel, nyugodjon meg. Üljön le, és elmondok mindent. - szerencsére nem volt olyan ideges, vagy aggódó hangja, bár ez nem sokat jelent - A lány magához tért, elláttuk a sebeket, és egyúttal meg is néztem mindent, ami az anorexiával összeköthető. Nem sokat, de már most egy picit javult a helyzet. Tudja esetleg, hogy hánytatja-e még magát?
- Még igen. De a legtöbbször sikerült megakadályozni. De amúgy próbál mindig enni, azzal nincsen baj, csak az utána történő dologgal...
- Ez jó hír. Viszont... Ő azt mondta, hogy most jobb lenne, ha nem ön menne be hozzá. Van esetleg valaki, aki-
- Igen.
- Bárki más bemehet.
- Így lesz doktorúr. Köszönjük. - mondtam, majd elment
- Megengeded, hogy bemenjek? - kérdezte Dani
- Igen... - mondtam lehajtott fejjel
- Lehet, hogy ez most egy kicsit a te hibád, de szeret téged... - mondta és bement
Szörnyen szar érzés, hogy ez az én hibám... Megint... Megint én voltam a hülye...
DANI SZEMSZÖGE
- Kislány! - ültem le mellé, és fogtam meg a kezét - Haragszol? - kérdeztem - Mármint a Manura! - tettem hozzá
- Nem. Rá nem tudok haragudni.
- Akkor miért nem akarod, hogy bejöjjön?
- Én ilyet nem mondtam! Honnan veszed? - nézett rám értetlenül
- Az orvos ezt mondta! - tettem fel védekezés képpen a kezem
- Ez fura. De bejöhet! Behívod kérlek?
- Persze.
LAURA SZEMSZÖGE
Elég fura, amit a doki mondott. De hát mindegy, amíg ez nincs hatással a kapcsolatunkra.
- Szerelmem! - jött be Manuel - Jól vagy?
- Úgy nézek ki? - csókoltam meg
- Hát, ez van akkor, amikor valaki mindig jól néz ki... - bókolt szokásosan gyatra módon, mire csak megforgattam a szemem - Ne forgasd, mer' egyszer tényleg kiesik! - puszilta meg a fejem - Tényleg nem haragszol?
- Nem! Miért haragudnék? - kérdeztem, de ő csak mosolygott - Max te haragudj magadra, amiért egy fasz vagy! - erre lehervadt a mosoly a szájáról, én pedig csak elkezdtem nevetni
- Nagyon vicces a kisasszony! - vágta be a durcit - Ezért még otthon kapni fogsz!
- Már alig várom! - öleltem meg
YOU ARE READING
Rosszullétből szerelem? (18+) (Manuel ff)
RomanceMilyen unalmas már az, hogy "simán" összejössz valakivel. Legyen most: "Rosszullétből szerelem"! Vajon közénk áll, vagy megerősíti a kapcsolatunk az anorexia?! ❗Káromkodások előfordulnak❗ ❗Étkezési zavar❗ ❗Előfordul felnőtt tartalom (amiket a címü...