Rosszullétből szerelem? (18+) (Manuel ff)

24. rész

- Anyu, nem beszélhetsz csúnyán! - vágta be a durcit

- Ezt fejezd be komolyan, kérlek! - néztem rá

- Jólvan, befejeztem bébi. - nyomott egy puszit a fejem tetejére

Aztán kopogást hallottunk.

- Laura, baj van! - hallottam meg a húgom félelemmel teli hangját

Manuel közelebb volt, így ő hamarabb ugrott, és gyorsan kinyitotta. Nati nadrágja teljesen véres volt, ebből mind ketten tudtuk, mi történt.

- Kislány, nincs semmi baj! - ölelte meg őt - Jól sejtem, hogy mostantól nagylány? - nézett rám is, én pedig csak bólogattam - Ügyes vagy, kicsi. Nem lesz baj, érted? - húzta még jobban magához - Tudom, hogy megijedtél, és, ha bármi van, amiben tudok segíteni, csak szólj, oké? - puszilgatta össze-vissza - Most gyere velem, és adok mindent, ami kell. Fáj a hasad? - ültette le egy székre

- Baba, úgy letámadtad szegényt! - mentem oda én is

- Sajnálom, na. Menj bébi, csinálj reggelit kérlek, addig segítek neki! - indult el vele a fürdő felé

Istenem, hogy lehet ilyen aranyos...

MANUEL SZEMSZÖGE

- Miért vagy ilyen kedves? - kérdezte

- Amikor az én húgom ezt átélte, nem lehettem vele. Szeretnék legalább most neked segíteni. - mondtam, és bementünk az egyik fürdőbe - Bocsánat, hogy így letámadtalak, tényleg!

- Nem baj, csak akkor mostmár mutasd meg kérlek.. - mondta, és éreztem, hogy nagyon kínosan érezte magát

- Mutatom, de kérlek most nézz rám úgy, mint egy lányra! Tudom, hogy ez kínos... - húztam el a szám, és kinyitottam egy szekrényt, ami tele volt ilyen dolgokkal - Tudod, hogy mi mire van? - néztem rá

- Tudom. Kérlek kimész?

- Persze, de kérlek ne zárd be. Itt maradok az ajtó előtt, ha baj van, akkor bemegyek! Így jó lesz? - kérdeztem, ő pedig csak bólogatott - Szeretlek kislány! - öleltem meg, és kimentem

Körülbelül 10 perc múlva kijött, és azonnal megölelt.

- Köszönöm Manu! - szorított még jobban magához

- Kész a reggeli! - kiabált fel nekünk Laura

- Nati, tedd a kezeid a nyakamba - szóltam rá parancsolóan

Amint ezt megcsinálta, felelemeltem, ő pedig a lábait rákulcsolta a derekamra. Elindultam vele le a lépcsőn, ami több-kevesebb sikerrel sikerült is.

- Olyan aranyos ez tőled Baba! - csókolt meg Laura, amint letettem a húgát

- Ezt ne előttem, kérlek! - takarta el a szemét, mivel ezt a csókot én eléggé meghosszabbítottam

- Ugyan már, tudtommal nem vonultál apácának, szóval láthatod! - nézett Laura a húgára - Amúgy meg tegnap mi ugyanígy láttunk téged. - kacsintott rá

- De ugye nem fogod megmondani az igazat anyáéknak? - nézett a nővérére reménykedve

- Nem fogja egyikünk sem elmondani nekik. Eljöttél hozzánk, és kész. - mondtam neki mosolyogva

- Úristen sose gondoltam volna, hogy egyszer Manuel fog engem "megvédeni"! - nevetett

- Mert azt igen, hogy a nővéred szerelme leszek? - kérdeztem

- Eddig is a szerelme voltál! - vonta meg a vállát

- Hoppá-hoppá, mik derülnek itt ki! - nevettem, és láttam, ahogy Laura egyre jobban kezd vörös lenni

- Ja, meg minden nap minden percében rólad áradozott... - folytatta

- Jó, elég lesz! - állította le a húgát, olyan vörös fejjel, mint egy túl érett paradicsom

- Jajj, bébi, ezt miért nem mondtad? - cukkoltam csak azért is

- Neee, most össze szövetkeztetek ellenem? - nyöszörgött fájdalmasan

- Naaa, gyere ide bébi! - tártam ki a kezeim

Bele ült az ölembe felém fordulva, és amennyire csak lehetett, hozzám bújt.