Rosszullétből szerelem? (18+) (Manuel ff)

43. rész (18+)

- Szóval tegnap este.....
lefeküdtünk. - mondta ki végül Levi

Kevin már ugrott volna neki, de Manuel visszafogta

- HOGY KÉPZELTÉTEK EZT? BASSZUS NORMÁLISAK VAGYTOK? AZT SE TUDJÁTOK MIT CSINÁLTOK! BASSZÁTOK MEG, KURVÁRA KICSIK VAGYTOK MINDENHEZ. FEL SE FOGJÁTOK. - ordibált velük Kevin

- Nyugodj már meg, Kevin, mert ebből az lesz, hogy soha nem fog neked elmondani semmit. Nem hiszem el, hogy ennyire nem értesz a gyerekekhez. - mondtam idegesen

- Jó, bocsánat.

- Igen ez igaz. - szólt közbe Nati nevetve

- Ez nagyon nem vicces! - szólaltunk meg egyszerre

- Bocsánat.

- Legalább kotont használtatok, ugye? - kérdezte Kevin reménykedve

- Igen, perszehogy. - felelte Levi

- Na és neked olyan honnan volt? - nevetett

- Hát... Tőled! - mondta, mire mindenki felnevetett, kivéve Kevin, aki ilyen tipikus gondolkodó fejet vágott

- Ne basszatok, hogy a 16 éves öcsémnek akkora fasza van, mint nekem... - nyögött fel fájdalmasan

- Pedig biztos, hogy de. - mondta Nati, majd befogta a száját, de késő volt

- Hoppácska. - nevettem

- Na jó, viccet félretéve, nem lesz semmi baj, ugyanúgy együtt lehettek, viszont ezt még most ne. Aztán 1-2 év múlva már miattam nyugodtan, de ez még korán van. - mondta Kevin

- Ez így van. - bólogattam Manuval együtt

- Jó, így lesz.

- Attól még kielégíthetitek egymás vágyait, de így még semmiképp. - mosolyogtam rájuk, mire Manu, Kevin és Viki is értetlenül néztek rám - Most mi van? - kérdeztem

- Semmi baba, csak meglepődtünk, hogy ilyet mondtál. De igazad van.

- Komolyan? - csillant fel Nati és Levi szeme is egyidejűleg

- Komolyan - válaszolta Kevin

- Aztakurva, köszönjük! - a mosolyt az arcukról nem is lehetett letörölni

- Felmehettek, de okosan. - szóltam rájuk

- Úgy-úgy. - mosolygott még mindig Nati

- De legalább elmentetek? - kérdezte Manu, mikor már félig fent voltak a lépcsőn

- Természetesen igen. - nevettek majd felfutottak

- Hát te hülye vagy. - nevettem Manun

- Már értem, mi volt az a hatalmas nyögés... - erre csak nevettünk

LEVI SZEMSZÖGE

- Hercegnőm, áll a farkam... - nyögtem fel fájdalmasan, mikor beleült az ölembe

- Azt érzem, bébi. Mit szólnál, ha kiverném a faszodat? - mondta

- Az nagyon jó lenne, benne vagyok. - mosolyogtam rá - Figyelj, csináltál már ilyet? - kérdeztem tőle türelmesen

- Nem, még soha. - mondta nyugtalanul

- Baba, ne félj, én segítek. Lefeküdjek?

- Ahogy gondolod. - látszólag kínosan érzi magát szegénykém, pedig egyáltalán nem kéne

- Bébi nincs semmi baj. Lefekszek akkor. - mondtam, és meg is tettem - Na most add ide szépen a kezecskédet! Kérlek. - kértem meg őt, és szót is fogadott - Most így egy kicsit szoríts rá! - tette amit kértem, de talán túlságosan is, ezért hangosan felnyögtem

- Bocsiiii! - szólalt meg, és megpuszilta

- Nincs semmi baj. Na akkor tényleg egy kicsit szoríts csak rá. - tette amit kérek - Ügyes kislány. Most kezd el fel-le mozgatni a kezecskéd. - csinálta is - Büszke vagyok rád. Na most kedved szerint gyorsíts rajta babám. - amint ezt kimondtam, olyan tempót vett fel amitől egyből elélveztem hangos nyögések közepette

- Ezt lehet halkabban is ám. - nyitott be Manuel, perverzen mosolyogva, de ki is ment - KEVIN, TÉNYLEG AKKORA A FASZA, MINT NEKED. - kiabált le az emeletről Kevinéknek