Lassacskán elkészülődtünk, és elindultunk anyukámékhoz.
Amikor beléptünk a ház ajtaján azonnal megcsapott minket az az igazi vasárnapi ebéd illat, nem számít, hogy amúgy péntek van és este 7 óra.
- Sziasztok! - ölelt meg minket anya (vagyis Manut csak úgy éppenhogy, a mankó miatt) és apa is engem Manu pedig mindenféleképpen próbált kezet fogni vele
- Nehogy, még aztán miattam esel el. - nevetett apa és megölelte
- Gyere bébi ide a szélére ülj le, aztán odateszek valamit a lábad alá! - mondtam, és elvettem egy ilyen kis dobozt az élőtérből, majd Manuel törött lába alá raktam
- Köszönöm! - mondta, és megcsókolt
Ebben a pillanatban lejöttek Natiék kézen fogva.
- Sziasztok! - köszöntek, a húgom pedig megölelte Manut, már amennyire tudta - Jól vagy? Nagyon aggódtunk érted, vagy húsz orvost megkérdeztünk és senki se tudott semmit. - mondta Nati
- Megvagyok, csak eléggé szét vagyok esve. Natika, megmondanád a nővérednek, hogy amúgy fel tudok állni, nem kell engem fogni. - nevetett Manu
- Majd, ha abbahagyod a Natikázást, talán, de amúgy nem, úgyse tudsz magad felállni. - mondta Nati
- Natikaaa! - húzta a húgom agyát Levi, miközben hátulról ölelgette őt
- Mindjárt megverlek! - fenyegette meg a húgom
- Na gyertek üljünk le enni. - mondta anya
- Tudtátok, hogy Levinek sikerült múltkor,mikor lázas volt a Nati, rávennie őt, hogy bevegye a lázcsillapítót, és le is nyelte?! - mondtam mosolyogva
- Én eddig is mondtam, hogy te, Levi egy csoda vagy, de tényleg az vagy. De mégis mivel sikerült rávenned őt?
- Hát öhm... Azt mondtam... Hogy akkor kap egy meglepetést. - bólogatott Levi
- És mi volt a meglepetés? - mosolygott
- Figyelj anya... Azt hiszem a gyerekek el akarnak valamit mondani. - mondtam és Natiékra néztem
- Anya mi... - kezdte Nati, de Levi folytatta
- Hát igazából a lányotok már nem szűz... - mondta a fiú
- De mégis miért csináltátok? Kicsik vagytok még... - mondta apa
- Jól van, nincs baj, annyira már nem vagytok azért kicsik. Én örülök, hogy ennyire megnyíltok egymás előtt. Csináljátok csak, de ha meglátok egyetlen egy pozitív terhességi tesztet amíg 18 alatt vagytok, végetek.
- Nem lesz ilyen, nyugodj meg. - mosolygott Levi
Na most lenne egy külön kérésem, mégpedig, hogy írjátok le a kommentekben a véleményeteket a könyvről, esetleg azt, hogy mit tudnék rajta változtatni, hogy még jobb legyen, és én ezeket megpróbálom majd minél jobban betartani. Hálás lennék (meg az is vagyok), ha írnátok páran 💞
Nrb1_15 köszönöm❤💞
YOU ARE READING
Rosszullétből szerelem? (18+) (Manuel ff)
RomanceMilyen unalmas már az, hogy "simán" összejössz valakivel. Legyen most: "Rosszullétből szerelem"! Vajon közénk áll, vagy megerősíti a kapcsolatunk az anorexia?! ❗Káromkodások előfordulnak❗ ❗Étkezési zavar❗ ❗Előfordul felnőtt tartalom (amiket a címü...