62. rész (18+)

1K 10 3
                                        

Ezzel a lendülettel Leviék fel is mentek az emeletre, mi pedig bementünk a konyhába.

- Most, itt a konyhában foglak megbaszni bébi, de úgy, ahogy még sosem. De ígérem, élvezni fogod, és vigyázok rád. Szólj, ha bármi baj van, mert utálok neked fájdalmat okozni.

- Köszönöm, hogy vigyázol rám. Megengedem, mert én is kivánlak, de ne légy durva.

- Nem leszek, megígérem.

És ezzel feltett engem a konyha pultra, ahol lehúzta szépen sorjában mindenem, egészen addig, mígnem meztelenül feküdtem alatta. Gyorsan ő is levetkőzött, és elkezdte puszilgatni fentről lefelé a testem minden szögletét, majd mielőtt áttért volna a melleimre, megpuszilta a homlokom, és csak ezután tért lejjebb. A mellemnél kicsit elidőzött, és megszivogatta, míg a másikat markolászta. Kis idő múlva leért a nőiességemhez, ahol természetesen szintén sok időt töltött.

Először csak puszilgatni kezdte, majd később már a nyelvét is elég erősen igénybe vette.

- Ha nem akarod, hogy azonnal elélvezzek, akkor ezt nagyon gyorsan hagyd abba. - szóltam neki mosolyogva

-Figyeeelj... Lehetne 4 ujjal? - tette fel hirtelen a kérdést, amire egy kicsit lesokkolódtam

- Hát nézd, nem hiszem, hogy annyival sikerülni fog, de próba szerencse. - mondtam Manu szemébe nézve

- Akkor próbáljuk meg. - mosolygott

Benyálazta mind a négy ujját, és elkezdte belém nyomni, ami meglepő módon sikerült is.

- Uh, ez feszít bébi... - siránkoztam, mire elkezdte simogatni a csiklóm - Ah, basszus, de jó vagy már... - nyögtem egyfolytában, tudomást sem véve arról, hogy a gyerekek is itt vannak

NATI SZEMSZÖGE

Összebújva nézzük a sorozatot, most komolyan, van ennél jobb dolog? Persze, hogy nincs.

- Lemegyünk valami chipsért vagy kóláért bébi? - kérdeztem miközben megállítottam a tévét

És ekkor egy hatalmas nyögés hallatszódott a földszintről, mire természetesen elfogott minket a kiváncsiság.

- Lemehetünk, persze. - mosolygott Levi

Lopakodva mentünk le a lépcsőn, igazából úgy nézhettünk ki, mint valami magánnyomozó páros, akik egy gyilkosságot övező rejtély közepette találnak valami fontos nyomot. Megálltunk a konyhában a küszöb előtt, és néha-néha beleselkedtünk Manuékra. Ők leszólnak minket, amiért megcsókolom a Levit, ők meg a konyha kellős közepén basznak (azt most hagyjuk, hogy van köztünk majdnem 10 év).

Aztán egyszercsak végeznek, mi pedig ezt nem vettük észre, és ugyanúgy ott álltunk az ajtóban.

- Jézusom...- ijedt meg Laura, mikor kilépett az ajtón - Ti... Mióta álltok itt? - kérdezte

- Hát, igazából úgy 10 perce... - nevettünk

- És ti komolyan végig néztétek ezt az egészet? Eszetekbe se jutott, hogy elmenjetek mondjuk? - kezdte volna Manu a lebaszást, de Lau közbeszólt

- De szerelmem. Miért őket cseszed le? Nekünk nem kellett volna a konyhában egymásnak esnünk, nem ők a hibásak. Nem vigyáztunk, de nem baj, mi is láttuk őket ilyen helyzetben, és ők is minket, amivel nincs baj. De nem mondhatjátok el senkinek. Se anyáéknak, se Kevinnek, meg senkinek se.

- Nem mondjuk el, de amúgy nem direkt jöttünk le. Elején csak chipsért indultunk, aztán mikor meghallottuk a nyögéseket mégjobban le akartunk jönni... - néztem a földet, mivel nem mertem a tesóm szemébe nézni

Rosszullétből szerelem? (18+) (Manuel ff) Where stories live. Discover now