Sacrifice - Sunki

|10|

Nishimura Riki:

Azt hiszem tényleg nagy hibát követtem el azzal, hogy Sunoonak hazudtam. Most pedig nem tudom mit tegyek. Félek csak úgy felhívni, vagy találkozni vele, esetleg elmondani neki az igazat. Nem tudom mi ütött belém, ez új. Soha nem rettegtem semmitől, most pedig már egy hete azon rágódom, hogy mit is kezdjek a fiúval való kapcsolatommal. Még a korát se tudom, de biztos fiatal. Szerintem még tanul. Nem létezik, hogy idősebb legyen nálam.

– Nishimura! – szólt oda nekem Yon, mire felé kaptam a fejem. – Na végre te barom. Vagy három perce szólítgatlak, de te azt se tudod melyik bolygón tartózkodsz. – csapot egy óriásit a fejemre.

– Yon-ah! Na. Ez fájt. – emeltem meg én is a kezem, hogy visszakaphassa.

– Yellow car..? – kérdezte halkan, lassan felállva a helyéről.

– Na megállj te mocskos nőszemély! – pattantam fel a kanapéról, és elkezdtem kergetni Yont a lakásban. Sikítva rohant előlem, de tudta, hogy gyorsabb vagyok. Újra gyereknek éreztem magam abban a pillanatban. Nevetve köröztünk a kanapé körül, mikor is megállított bennünket egy drága látos farkas koma.

– Jól van gyerekek, elég volt. – szólalt meg kuncogva Soobin hyung.

– Oppa! – szaladt azonnal a rangidős mögé az egyetlen lány. – Ments meg! Kezet emelt rám! – köpött be a kis szemét.

– Mint ha te nem ütöttél volna meg! – vágtam rá sértődötten.

– Olyanok vagytok, mint az ötévesek! – szidott meg bennünket, amin mi csak jót derültünk. – Már rendesen fáj tőletek a fejem, nem viccelek! – igazította meg szemüvegét, és elindult ki a házból. – Gyertek vérszívóim, munka van. – szólt oda nekünk gúnyosan, mivel mi még bent álltunk a helyiségben. Gyorsan felkaptunk magunkra egy pár kesztyűt, egy sapit, és a cipőnket, majd indultunk is az alfa után.

A kocsi út nem volt nagyon nagy szám. Yon és Soobin halkan beszélgettek valami új pop együttesről, én pedig csak bámultam ki az ablakon. Viszonylag hamar a bázishoz értünk, aminek örültem is, mivel már nem azt kellett hallgatom, hogy mennyire jól néznek ki a banda tagok, és a többi ilyen hülyeséget. Hyung leállította az autót, mi pedig villám sebességgel pattantunk ki, és indultunk be az irodának álcázott hibrid mentő központba. Még nem vettük rá magunkat, hogy leszedjük róla az álcát, pedig már ideje lenne, mivel most, hogy tudnak rólunk, nem illegális.

– Meghoztam a gyerekeket! – kiabálta el magát Soobin, ahogy a megfelelő emeletre értünk. Mindenki felnézett a munkájából, de egy gyors köszönés után visszatért feladatához.

– Jó reggelt sápadt pofák! – integetett Yeonjun. Hallottam hangján, hogy még valamit akar mondani, de nyílt egy bizonyos ajtó, mire mind odakaptuk a fejünket. Persze én a jelenlegi helyemről nem láttam semmit. – Babám! Valami haladás? – érdeklődött Yeon az imént érkező felől. – Sunoo. Válaszolj, kérlek. – Sunoo?

– Meg mondtam, hogy ne babázz. Én is szeretlek, de most nem hiányzik. Pont elég fejfájást okoz nekem a cica hibrid. – lépett előre párat, mire már én is láthattam a teljes fiút. – Szia Riki, Yon! Hát ti? – kérdezte a szemét megdörzsölve, de nem úgy tűnt, mint akit érdekel a válasz. Nagyon fáradtnak látszott, de még így is nagyon szép. Az egyik dolgozó, név szerint San mellé lépett, és nemes egyszerűséggel kivette a kezéből a kávét. – Bocsánat hyung. Később valahogy meghálálom. – mosolygott rá ártatlanul, miután kacsintott egyet, és végigsétált a folyosón, mind ezt pedig San tekintetével végig követte, egy elégedett mosollyal Sunoo hátsó felét szugerálva. A fiatal fiú egy pillanatra megállt, egy kanál segítségével megnézte a magát, majd az evőeszközt odébbrakva indult vissza a terembe. – Junie hyung, kérlek fogd meg egy kicsit a kávém. – nyomta a rózsaszín hajú kezébe a poharat, és nemes egyszerűséggel visszasétált az ajtón.

– Jól van szegény fiú? – kérdezte Yon Soobintól.

– Hát.. igazából azon van, hogy összebarátkozzon a lényekkel, valamint ő az egyetlen emberünk, aki szót ért Taehyunnal, de egyébként aggódunk érte, mivel napok óta nem jár haza, és a kávén él. A bétával szokott aludni este, de akkor se sokat sajnos. Rá férne valaki, aki a körmére néz. – indult beljebb Soobin, és Yeonjun mellé állva, elvette a kezéből a poharat, azt pedig visszavitte Sannak. Mi is a vérfarkashoz sétáltunk.

– Még mindig retteg, de most egy fokkal jobb. A hibridektől már kevésbé fél. De sajnos, Tae mesélt neki egyet s mást a vámpírokról, így egyre rosszabbak az álmai. Most már beszél is hozzá a vámpír.

– Ha felhívtad volna, nem tartana itt. – ütögetett vállba barátosném, ami nem feltétlen volt egy kellemes élmény. Már megint megütött. Komolyan mondom, ő csak így tudja magát kifejezni.

– Lehetséges.

– Ismeritek őt? – lepődött meg Bin hyung.

– Igen. Bár nem rég óta. – kezdtem el mesélni, hogyan találkoztam vele. És hát ekkor kezdődött a rivalizálás Yeonjunnal.